[monti] Hajmeresztés
montaigne
2010-es évek eleje, budapesti agglomeráció
Nehéz felfogni, hogy a gyerekeknek időnként határozott céljaik vannak. Az én drágáim eldöntötték, hogy ha kell, akkor akár a fejük tetejére is állnak, de számukra, az összes lehetőség közül csakis a református felekezeti iskola, illetve gimnázium jöhet szóba. Nem azért, mert hatalmas, gyönyörű parkja van, nem azért, mert tömegközlekedéssel elérhető távolságban van, nem azért mert egy erős, konzervatív szemléletű intézmény, hanem azért, mert a matek tanár olyan cuki. Legalábbis a lányom szerint. A fiam szerint „mert csak”, habár nála a lustaság is komoly szempont lehetett. Úgyis tudja, hogy a tesója az egészet átgondolja, mérlegeli a szempontokat és hoz egy olyan döntést, ami nagyon rossz nem lehet. Ergo, neki látatlanban is megfelel.
Megállapodtunk, hogy azért mindennek ára van. Például vasárnaponként istentiszteletre kell járni, nemcsak hébe-hóba, hanem rendszeresen. Ilyenkor el kell viselniük, hogy apa pár percre elbeszélget a gyülekezet lelkipásztorával, vagy a presbitérium néhány tagjával, szomszédokkal, ismerősökkel. Ez viszont már kivágta a biztosítékot és elkezdődik a huza- vona.
-Apa, kérlek add ide a kocsi kulcsát!
-Francokat.
-Apa, veszel Linzert a cukrászdában?
-Meglátjuk.
-Apa, mikor megyünk már haza?
-Hamarosan.
-Éhes vagyok.
-Szomjas vagyok.
-Pisilni kell.
-Melegem van.
-Fáj a hasam.
-Fáj a lábam.
-Rosszul vagyok, szédülök.
Az igaz, hogy most jöttünk ki a templomból, de azért nem fogok mindent elhinni. Sőt, ebből az egészből egy vak hangot sem veszek készpénznek.
-Azt mondtam, hogy két percet várjatok türelemmel! Addig ne menjetek sehova! Utána mehetünk haza, vagy a cukrászdába.
-Menjünk haza!
-Menjünk a cukrászdába!
Tiszta szerencse, hogy csak két gyerekem van, mert hárman már négy felé akarnának menni.
-Mindössze két perc türelmet kérek. Szerdán találkoznom kell a lelkésszel, időpontot kell egyeztetnem. Ennyit kell megbeszélnem, nem többet. Utána megyünk oda, ahova mondjátok!
-...
-...
-Hol a lányom? Nem láttad a tesódat?
-A tesómat?
-Aha, van egy ikertesód. Rémlik már? Hová lett?
-Nem tudom, másra figyeltem.
-Mit figyeltél?
-Nem tudom. Már nem emlékszem.
-Merre mehetett?
-Nem tudom. Bármerre.
-Köszönöm fiam, sokat segítettél. Emberek, nem látta valaki a lányomat?
Megőrülök. A kis csaj kikapcsolta a telefonját. Nincs a templomban, nincs a cukrászdában, nincs a kocsi mellett, nem vegyült el a tömegben, nem beszélget korabeli gyerekekkel, nem kóstolgat ingyen sütit. Hol lehet? Remélem, hogy csak fel-alá kóborol és nem került máris rabszolga kereskedők, vagy szerv donor dílerek kezére. Mondjuk meg is érdemelné a kis bestia, de nem tudom, hogy otthon hogyan számolnék el a feleségemnek a létszámhiánnyal.
A sikolyra és a csikorgó padlófék hangjára riadtan pattantam fel. Hála a Fennvalónak, nem a lányomat ütötték el (majdnem)…szerencsére csak egy másik kisgyerek szaladt ki a Fő utcára a kocsik közé. Keményen ostorozom önmagam. Néha szigorúbb is lehettem volna a gyerekekkel. Túl kicsik még és nem fogják fel az egyik tiltás és a másik tiltás közötti lényeges különbségeket. Nem ugyanolyan súlyú csínytevés ebéd előtt csokit zabálni és ismeretlen helyen szándékosan eltűnni apa szeme elől. Soha nem vertem meg őket. Halkan mondom, hogy talán hiba volt.
Kezdem megérteni azt, hogy milyen rémületen eshetett át édesanyám, amikor kisgyerekként én tűntem el és amikor megtaláltak, akkor sem lett sokkal vidámabb a helyzet.
1970-es évek, Szamosújvár
-Winnetou testvérem, most belopózunk a komancsok táborába!
-Nem akarok Winnetou lenni! Én Old Shatterhand akarok lenni!
-Nem lehet! Látod, én sápadtarcú vagyok, te meg nem. Te nagyon-nagyon barna bőrű vagy. Old Shatterhand nem lehet sötétebb bőrű, mint Winnetou. Ezt ugye belátod? Örülj neki, hogy mellettem Winnetou lehetsz!
-És mit kell tennem, hogy, Winnetou lehessek?
-Felmászunk a sziklára és meglessük a komancs harcosokat. Hajnalban támadunk.
-Hajnalig nem várhatunk, mert nagymamám nem enged. Vacsorára haza kell mennem.
-Akkor még vacsora előtt meglepjük a komancsokat és az áldozatok skalpjait elviszed a nagymamádnak!
-Nagymama nem fog örvendeni. A múltkor is kikaptam, amikor megnyúztuk azt a döglött egeret.
-Pedig az volt a főgonosz, a komancs törzsfőnök! Harcra fel!
A hűtőtorony nemcsak gyerekszemmel nézve volt hatalmas. A környéken a legmagasabb panelház hat emeletes és az fele akkorának sem tűnt mellette. Jocó szerint ez a világ legmagasabb hűtőtornya és Jocó ezt biztos pontosan tudja, mert ő már a harmadik osztályba jár, tehát már majdnem felnőtt.
Nem volt könnyű felmászni a tetejére. A téglákból kiálló rozsdás kapaszkodók általában szilárdan voltak rögzítve, helyenként viszont a szétporladt téglából kilötyögtek és egyszerűen a kezünkben maradtak. Ilyenkor a puszta téglafalba kapaszkodva jutottunk egyre feljebb. Old Shatterhand nem ismer lehetetlent (meg különben is köztudott, hogy minden kisgyereknek van egy hivatalból kirendelt őrangyala).
-Mennyi komancs gyűlt össze alattunk, rézbőrű testvérem! Nem is sejtik, hogy megtámadjuk őket!
-Én félek.
-A komancsoktól?
-Tőlük is félek egy kicsit, de én még jobban félek nagymamától. Hogyan megyünk le innen?
-Ahogy feljöttünk!
-Én már felfele is féltem, és lefele még jobban fogok félni. Ha leesek, akkor nagyon bibis lesz a fejem. Amikor fejre estem a szekrény tetejéről akkor is bibis lettem és nagymama korházba vitt. Pedig a szekrény nem volt ilyen magas. Rosszul vagyok! Félek.
-Rézbőrű testvérem...
-Haza akarok menni a nagymamámhoz, hüpp, hüpp. Nagyon ki fogok kapni, hüpp, hüpp
Időközben alattunk még több komancs gyűlt össze és felénk néztek. Szép nagy piros kocsival jöttek. Néhányan integettek. Felálltam a torony vékony peremén és bátran visszaintegettem. Gyertek csak, ha mertek! Old Shatterhand nem adja olcsón az életét.
Lentről sikoly hallatszott. Mintha ez az édesanyám hangja lenne? Csak nem ejtették őt foglyul a komancsok? Nehogy egy haja szála is meggörbüljön édesanyámnak, vagy éktelen haragra fogok gerjedni és kegyetlen bosszút állok!
Megindult az ostrom. Két tűzoltó bácsi jött fokról fokra felfele haladva. Nagyon szép felszerelésük volt. Fejükön siskak, a derekuk körül heveder, oldalukon kötél, meg mindenféle fémből készült csecsebecse és a Nagy Manitou-t ábrázoló amulettek. Közben Winnetou a lábamat átölelve sírt és nagymamájához szeretett volna menni.
-Ne félj, Winnetou, minden rendben lesz!
-Nagymama nagyon meg fog verni! Rosszabb ez, mintha a komancsok fogságába estünk volna.
A tűzoltó bácsik nagyon kedvesek voltak. A hevedereikkel óvatosan magukhoz rögzítettek minket, majd juhééééééééééé!!!!! leereszkedtek velünk. Annyira izgalmas volt…lehetne-e még egyszer felmenni és ugyanígy lejönni? Persze a kis pisis Winnetou nélkül, ő nem elég kemény harcos ehhez a kalandhoz.
Édesanyám zokogva szorított magához, majd hol engem ölelgetett, hol a tűzoltó bácsit, aki (legalábbis édesanyám szerint) megmentette az egyetlen fiacskája életét. Mekkora mázlista ez a tűzoltó bácsi! Még puszit is kapott édesanyámtól. Azért figyelek ám, tűzoltó bácsi!
Édesanyám végig úgy szorította a kezemet, mintha a világ végéről jöttem volna haza. A könnyei elmaszatolták a sminkjét, de így is ő volt a leges-legszebb édesanya a kerek világon.
-Kisfiam! Te ma egy nagyon nagy butaságot csináltál. Szavakkal el sem tudom mondani, hogy ez mekkora butaság volt.
-Tudom édesanyám. Nem kellett volna Winettou-t magammal vinnem. Winettou gyáva volt.
-Kisfiam, akár meg is halhattál volna. Soha többet ne csinálj ilyesmit! És hogy ezt a napot el ne feledd, most szépen hazamegyünk és a vastag furnérozott favonalzóval fogsz kikapni. Nekem jobban fog fájni, mint neked, de ezt egyszer és mindenkorra az eszedbe kell vésned!
-Old Shatterhand bátran vállalja a kínzócölöpöt!
A 2010-es évek eleje, budapesti agglomeráció, fél óra múlva
-Monti, megtaláltuk a lányodat!
-Életben van?
-Nyugi, nincs semmi baja. A gondnok úr vette őt észre és bevitte a parókia udvarára. Mostanig ott játszadozott a nagytiszteletű lelkész úr kutyájával.
Egyszerre szakadt fel belőlem egy hatalmas sóhaj (köszönöm, köszönöm) és lettem iszonyúan dühös. Méghogy a drága lányomnak nincs semmi baja? Hát majd lesz!
Szúrósan szikrázó szemekkel meredtünk egymásra. Rezzenéstelenül, összeszorított ajkakkal, dacosan nézett vissza rám. Nehogy már nekem kellessen elkapnom a pillantásomat...
-Kislányom, te ma egy nagyon nagy butaságot csináltál. Szavakkal el sem lehet mondani, hogy ez mekkora butaság volt.
-Apa, nyugodtan megverhetsz, hadd lássa az egész gyülekezet, a lelkész bácsi, meg a presbiterek, hogy hogyan szoktál az egyetlen lányoddal bánni!
-Soha nem vertelek meg, de soha többet ne csinálj ilyen butaságot! És hogy ezt a napot és ezt az ostoba csínytevést el ne feledd, most a vastag zsoltároskönyvvel fogom elverni a fenekedet. Nekem ez talán jobban fog fájni, mint neked, de egyszer és mindenkorra az eszedbe kell vésned, hogy nem császkálunk el a vakvilágba, pláné nem ismeretlen helyen!
Comments
[monti] Hajmeresztés
erepublik.com/en/article/2640356
huszonot o7
Várom szemi reakcióját.
A legjobb cikk, amit eddig olvastam 🙂
Jó!
Szuper! 🙂
Szokásos módon remek írás, köszönjük🙂
Sör
legutóbb az én lányom a Mátyás templom előtti tér közelében tűnt el, persze a sok turista miatt a hívott szám nem kapcsolható, nekem meg csomóba szorult a gyomrom..
..pedig a lányom akkor már 17 éves volt. A helyzetet a fiam (15) oldotta meg, sms-t küldöttt a nővérének, mert az működött, ő pedig visszaírt: a Halászbástyán vagyok, nem bírtam kivárni, amíg megisszátok a kávét
😃
joooooo.
ismerös helyzet....lol.
köszönjük !
A frász kitört
Végigizgultam ám azt a hűtőtorony megmászását! Tiszta horror. Főleg ha emlékeidben felelevenednek a saját hasonló bunkózásaid.
Köszönöm szépen!
Öcsém gyerekei is ilyenek. Néha több baj van a 3 utóddal, mint 1 zsák bolhával, de inkább rosszak legyenek... 😃
Nem rosszak, csak elevenek! (Engem néha őrületbe kerget a 3 kölök - fiú)
Nagyra nőjenek! 🙂
Már a történet első változata is nagyon tetszett. Ezen a másodikon látszik, hogy sokat dolgoztál, tovább csiszoltad a szöveget. Stilárisan finomabb lett, és az atyai motiváció („emlékeztető célú verés”) itt egyértelműbb, a párhuzam direktebb, összességében pedig könnyebb a főhőssel azonosulnia az olvasónak. 🙂 A für sich agresszió gyanúja sem merült fel bennem. Kívánok jó egészséget, és más áldásokat neked! (És csöndes reménnyel várom a következő könyved megjelenését.)
Kerestem a fodrászt.
- Miért?
- Hát a hajnyírás miatt ...
- Ez most hogy jön ide?!
- A cím miatt!
- Ne bomolj!
- Komolyan!
- Nem értem ...
- Mit nem értesz?
- Azt nem értem, hogyan hozod ide a fodrász?
- Hogyan, hogyan! Hát úgy, hogy kezdtem örülni, hogy végre csak a leányról szól a történet!
- Ennek én is örülök, de miért keresed a fodrászt?
- Mert nem találom!
- Miért kellene neked a fodrászt megtalálni?
- Mert a cikkben nincs benne!
- Miért kéne, hogy benne legyen?
- Még mindig nem érted? Mert első villanásra a címben olvastam...
- Mit olvastál, te szerencsétlen?
- Úgy ugrott a szemem elé, hogy "h a j n ö v e s z t é s" .....
🙂
-Te Jenő, te szeretsz engem úgy igazán?
-Szeretlek Lujzi.
-Tudnál te élni nélkülem?
-Lujzikám, nélküled értelmetlen az életem.
-És te Jenő, mihez kezdesz, mit fogsz tenni, ha majd meghalok?
-Rendet teszek a nappaliban, majd lomtalanítom a padlást és a pincét.
Fiam, megyek a temetőbe, - szólt oda az asszony a vejének, miközben tolta kifelé a biciklit a kapun.
- És ki fogja visszahozni a biciklit?! 🙂 🙂 🙂
A golfpálya mellett temetési menet vonul. Az egyik játékos pont nekifeszülne, hogy bepöckölje a labdát a 18-asba, de leengedi az ütőjét, és lehajtott, fedetlen fővel csendben tiszteleg a fekete kocsi irányába.
Az ellenfele meglepődve szól:
-Te Béla, én nem is tudtam, hogy ilyen érzékeny lélek vagy.
-Végül is 34 éven át ő volt a feleségem.
Monti, mondd, és ki volt a Winnetou ?
Húgod, vagy az öcséd? Vagy csak egy nálad fiatalabb játszótárs?
Azért minden félelme ellenére, csak felmászott veled. Amindenit! ( a tötökök mai nyelven ezt így mndják: "allahallah" - tehát kétszer ismételve, és kisbetűvel)
Wineetou egy aranyos kis romagyerek volt, ő volt a pajzshordozóm. Ha Don Quijote-t játszottunk volna, akkor ő lett volna Sancho Panza. Ha Batmant, akkor ő lett volna Robin. Ha Sherlock, akkor Watson. De akkoriban Old Shatterhand volt a divat.
Felmászott velem, mert elmagyaráztam neki, hogyha akkora lesz, mint én, akkor majd ő lehet Old Shatterhand (addig is bizonyítania kell a bátorságát). Csakhát két évvel kisebb volt és így soha nem lehetett akkora, mint én.
Köcsög voltam... akár meg is halhatott volna miattam.
Két évvel fiatalabb ..... Hány éves is voltál akkor?
Az a gyerek úgy nézhetett fel rád, mint egy "fél-istenre"
a játékok kezdetén örült, hogy izgalmassá teszed a napjait. Persze a természetes életösztön mindig csak megszólalt benne, igaz?
Tudod, amit most leírtál, ez a beismerés, sokkal nagyobb bátorságot igényelt, mint a toronyra-mászás.
Nyújtom a kezem, kézfogásra! .
Ez óriási:
"-Akkor még vacsora előtt meglepjünk a komancsokat és az áldozatok skalpjait elviszed a nagymamádnak!
-Nagymama nem fog örvendeni. A múltkor is kikaptam, amikor megnyúztuk azt a döglött egeret.
-Pedig az volt a főgonosz, a komancs törzsfőnök! Harcra fel!"
Állítólag nem igazán voltam problémamentes kisgyerek, sőt a feleségem szerint még mindig nem nőtt be a fejem lágya és rémálom mellettem az élete.
Ismerős 😃
Miért kéne benőjőn a fejed lágya? Sztem az a gáz, mikor túl komolyan veszik magukat egyes felnőttek. Én imádok néha gyerek lenni, igaz olyankor a nagyobbik gyerkőc (11 éves) csóválja a fejét... 😃 Addig jó a gyereknek, míg tud hülyülni a szülő
A hűtős sztori már régóta megvillant itt-ott. Örülök, hogy végre kiadtad 😃
Remek sztori! 😃
A Hűtőtornyos részt már nagyon vártam én is 😃
Meg 🙂
Ismét grat, jobb lett átdolgozva 🙂🙂
Szuper sztori! 🙂
Exchanging Gold for Gold. Good rate. PM me if interested. I cannot give more detais due to game rules
Nagyon jó lett!