[monti] Elkészült a könyv, utolsó nagyapás történet

Day 3,193, 09:16 • Published in Hungary Hungary • by montaigne

Sziasztok,

Jó hír, hogy most szólt a nyomda: elkészült a könyvem, illetve a könyvünk. Mert nélkületek sosem lett volna könyv belőle.

Szóval most már semmilyen akadálya nem lehet annak, hogy pénteken talizzunk.
Kivéve, ha nem jelentek meg.

Aki még nem tudná:
Időpont: Augusztus 19, 18:00 - 20:00 között,
Helyszín: Budapest, Jókai tér, Vörös Oroszlán Teázó.
Asztalfoglalás a "Babzsákos" szeparéban Monti Zsolt néven.


Itt és most mondom, hogy a könyv darabja személyes átvétel esetén 1990 Ft lesz, amely megoldható pénteken a Vörös Oroszlánban, vagy ugyancsak személyes átvétel OneHalf-tól (az Allee-nál). Egyéb átvételi lehetőség a postai utánvét, értelemszerűen a többletköltségek figyelembe vételével.

Aki még nem jelezte igényét, az megteheti a cikk alatt kommentben, illetve email üzenetben: montaigne.rs@gmail.com -ra.

És akkor a sok bla-blát követően jöjjön maga a történet:


Át a Kárpátokon


2007 Szamosújvár

-Igazságtalan az élet. Meg szívás. És felháborító, hogy az ember szinte semmit nem kap vissza abból, ami jót másokkal tesz.
-Néha meg többszörösen kapod vissza, olyantól, akiről soha nem is feltételezted volna. A jótétemény olyan, mint egy hatalmas nagy fekete doboz. Időnként beleraksz valamit, ha a helyzet úgy hozza. Sőt, mondanám, hogy olyasmit teszel a fekete dobozba, ami másnak érték, neked viszont nem kerül semmibe. Persze, hogy bosszantó tud lenni, amikor úgy érzed, hogy az a bizonyos fekete doboz feneketlenül nyeli el a jótéteményeket. Aztán egyszer csak kiszakad a fekete doboz feneke és a nyakadba esik valami, ami adott esetben sokszorosa lehet az összes apróságnak, amit éveken át beletettél.

1967 Szamosújvár

-Nedelcu úr, nagy baj van.
-Megoldjuk, Baruján bácsi.
-Most az egyszer kisebb csoda kellene. Megbetegedett a feleségem.
-Sajnálom, de bizonyára felgyógyul.
-Persze, hogy felgyógyul, de nem a hétvégére.
-És ez miért gond?
-Mert itt van a kedves unokájának a keresztelője és nincs emberem, aki be tudná állítani a megvilágítást. Márpedig kültéri fotózásról most lemondhatunk. Tegnap esett, ma zuhog, és ez így fog menni napokon át.
-Ezzel mit akar mondani?
-Hát csak annyit, hogy mivel a kültéri fotózást kizárhatjuk, ezért csak a beltéri fotózás jöhet szóba. Viszont a kolostorban igen gyatra a megvilágítás, gyakorlatilag alig van természetes fény, az ottani lámpák meg alig adnak fényt. Az egész keresztelőből annyi fog látszani, hogy „hoppá, ott egy szürke folt, az a kisunokám”. Szóval nagy baj van. Kell egy világosító szakember.
-Hm… a franc essen bele.
-A keresztelőt nem lehetne elhalasztani?
-Baruján bácsi…maga készítette el a több száz meghívót. Időben kiküldtük mindenkinek. Találjon ki valami megoldást! Ön ne adjon nekem tanácsot arra vonatkozóan, hogy hogyan vezessem a börtönt, én sem mondom meg Önnek, hogy hogyan fotózzon a sötétben!
-Volna is egy halvány megoldásféle…
-Na ugye!
-Csak hát… szóval ügyes szakember, meg minden, de ha nem kellő szívvel és lelkesedéssel dolgozik, akkor a fene sem tudja, hogy mi lesz a vége. Márpedig most nincs jó hangulatában.
-Megfizetem.
-Nem pénz kérdése.
-Hanem?
-Kényes kérdés, tudja Bartalis Csabáról lenne szó.
-Hm…ő az év vége felé szabadulhat, ha jól emlékszem.
-Valami ilyesmi. Most meg azért szomorkodik, mert elvileg már szabadlábra lehetne őt helyezni, eleget ült. Ezért írja egyik kérvényt a másik után.
-Én meg, ha jól emlékszem…
-Ezek szerint nem nagyon foglalkozott az ügyével.
-Mondhatni, hogy egyáltalán…más szakembert nem tud keríteni?
-Kolozsvárt egyet sem találtam, Bukarest meg messze van. Sajnos a jó szakember ritka, mint a fehér holló.
-Ha meg ezt a Bartalist felkérjük, akkor esetleg szándékosan elrontja. Nem biztos, de nem merem a kockázatot vállalni a lányom előtt.
-Nedelcu úr, engedje meg, hogy beszéljek ezzel a Bartalissal! Végül is mit veszíthet? Ha nem megy bele, akkor nem tudom, hogy mi legyen, de ha vállalja, akkor én is vállalom, sőt garantálni fogom a sikert.
-Baruján bácsi…azt ugye tudja, hogy ez a Bartalis miért ül?
-Nézze Nedelcu úr, én ezekkel a dolgokkal nem nagyon foglalkozom, de róla viszont tudom, hogy veszélyes elem, államellenes szervezkedés, irredentizmus, satöbbi. Amikor beléptető papírjait készítették, pont akkor hívtak be engem is a rabosítására, onnan emlékszem néhány részletre.
-Akkor mondok néhány pikáns részletet. Ez a Bartalis csúfot űzött az egyik legszebb katonai indulónkból, a „Noi am trecut luptînd Carpații”-ból (Harcolva keltünk át a Kárpátokon).
-Hogyan tudta ő csúffá tenni ezt a gyönyörű dalt Nedelcu úr?
-Széles nyilvánosság előtt megkérdezte, hogy mikor is tört át a Kárpátokon véres harcokban a román hadsereg.
-Hm, súlyos, nagyon súlyos…
-Mintha Bartalis nem akart volna tudni a Mărăști-i, Mărășești-i és Oituz-i csatákról. Ez irredentizmus.
-Értem, de most, hogy jobban belegondolok, azok a román hadsereg részéről védekező hadműveletek voltak. Vagyis nem a román hadsereg, hanem az ellenség tört át harcolva.
-Hm…talán azt megelőzően, még 1916-ban, akkor a román hadsereg tört át.
-Nedelcu úr, már meg ne haragudjon, de ez megint nem pontos válasz. Tény, hogy áttörtek a Déli Kárpátok hágóin, de nem harcok árán, mert a Monarchia nem számított a támadásra. Ellenfél hiányában meg nem beszélhetünk áttörésről. Utána meg voltak harcok, amikor a Monarchia visszatámadott, de azok ismét védekező hadműveletek voltak a román hadsereg részéről.
-Ühhhm, akkor második világháborús áttörés lehetett.
-Hát-hát. A Déli Kárpátokon nem kellett áttörni, mert Dél Erdély román fennhatóság alatt volt végig, szóval a román hadsereg a Kárpátokban legfeljebb a saját egységeiket támadhatta volna. Merthogy minek támadni, ha a román hadsereg van a hegy mindkét oldalán? Az 1944 augusztus 23-át követő magyar támadás meg nem érte el a Déli Kárpátokat, tehát a román visszatámadás során nem kellett harcolva átkelni, ha már eleve ott van a hadsereg. A Keleti Kárpátoknál tény, hogy volt román támadás, de komoly csatára nem került sor, mivel a Wermacht egyes pozíciókat eleve feladott és kihátrált, más pozíciókat meg megtartott, de ott meg nem is volt áttörés. Tudnánk róla, mert az rengeteg áldozattal járt volna. Vagyis, ha nincs áldozat, akkor vélhetőleg támadás sem volt. Amint megérkezett a szovjet hadsereg, a Wermacht harc nélkül adta fel a pozíciókat, mert rettegtek a bekerítéstől. Persze volt fegyveres áttörés, például Tordánál, de az jó messze van a Kárpátoktól és a támadás fő iránya a Nyugati Kárpátokkal párhuzamosan északi irányba haladt. És hát ott volt a radnóti csata ahol több ezer román katona halt meg, de ott nincsenek közelben Kárpátok…meg hát áttörés sem volt, mivel a Wermacht és a magyar honvéd erők részéről ez a védekező hadművelet csak azt a célt szolgálta, hogy egyéb haderőiket rendezetten vissza tudják vonni. Mihelyt ezzel megvoltak, visszavonultak. Szóval, részemről passz. De nem vagyok történész, sietve hozzátenném.
-Mindegy, foglalkozzunk ennél fontosabb dolgokkal! Beszél ezzel a Bartalissal?
-Hát jó, teszek egy próbát. Ezek szerint értsem úgy, hogy átnézi a kegyelmi kérvényét? Valamit mondanom kell az embernek.
-Baruján bácsi, mondom a feltételeket: megtekintem a fotókat. Ha kiválóak, akkor az emberünk feltételesen szabadlábra kerül. Vagy kerülhet. Ha elszúrja, akkor mehet vissza a sittre. Világos? És azt is látnia kell, hogy ezzel én elég sokat kockáztatok. De végül is az embernek egy lánya van.
-Rendben, megkezdjük az előkészületeket. Nem fog csalódni.

2007 Szamosújvár

-Nagyapa, mi lett a történet vége?
-Mindig a történet vége érdekel, mivel mohó vagy és fiatal. Olyan ez, mint amikor az ebédet a desszerttel kezded, vagy a krimiben elolvasod az utolsó oldalt, pedig sokszor az első oldalak is érdekesek tudnak lenni. Nos, Bartalis úr igen kiváló munkát végzett, annak ellenére, hogy korábban még életében nem látott profi reflektort és nem tudott különbséget tenni a szórt fény és a spot világítás között. Szívét-lelkét beleadta a munkába, de mondanom sem kell, hogy nem a börtönigazgató miatt, hanem miattam és önmaga miatt. Öt évvel később tüdőbajban halt meg szegény és végakaratának értelmében én örököltem tőle azt a kis faházat a Maros mentén, ahol később éveken át nyaraltunk. A felesége meg minden este átjött hozzánk és hozott egy kancsónyi frissen fejt, gőzölgő tejet és soha nem akart pénzt elfogadni cserébe.
-És ezt te elfogadtad?
-Értem a kérdést. Igen, köszönettel elfogadtam. Méghozzá azért fogadtam el, mert jó szívvel, szeretettel adták, sőt örültek annak, hogy elfogadtam.
-De nagyapa, ez elég bizarr, te magad mondtad, hogy Bartalis úr pár hónap múlva amúgy is szabadult volna. Olyan sokat ért neki az a pár hónap?
-Igen, olyan sokat ért. Vannak megfizethetetlen, pénzben ki nem fejezhető momentumok, értékek az ember életében. És jelen esetben nem is a történet vége az, ami igazán érdekes, hanem, amint mondtam, az eleje. Talán jobban megérted, ha ezt a régi levelet elolvaso😛

„Kedves Baruján bácsi!

A nevem Bartalis Mária és egyszer már találkoztunk. Évekkel ezelőtt a kislányommal Önnél tölthettük az éjszakát. Volt olyan kedves és befogadott, mert nem volt hova mennünk. A felesége meleg ételt készített vacsorára, egy asztalnál ettünk és útravalót is adott nekünk. Sosem fogom elfelejteni a jóságukat. Akkor az uramnál, Bartalis Csabánál voltam látogatóban, a szamosújvári börtönben. Az uram az idén decemberben szabadulna, de valamilyen nagyon nagy csoda kellene, hogy elengedjék őt, méghozzá minél hamarabb. Az év vége már túl késő lenne, mert súlyos beteg a lányom és sajnos úgy néz ki, hogy a végét járja. Ha az uramat csak év végén helyezik szabadlábra, akkor nincs remény, hogy még egyszer viszontláthassák egymást.
Az ügyvéd ismerősünk azt mondta, hogy jó magaviselet miatt az uramat akár hamarabb is kiengedhetik, ha a börtönigazgató elvtárs ezt jóváhagyja, de ő eddig egyetlen kérvényemre, meg az uram kérvényeire sem válaszolt.
Kérem, nagyon kérem, hogy segítsen rajtunk!

Isten áldja,

Bartalis Mária”

[monti] Elkészült a könyv, utolsó nagyapás történet
Át a Kárpátokon
erepublik.com/hu/article/2609752