[Gazd.Min]Food ipar Magyarországi helyzete
Gazdasagi Miniszterium
Kedves olvasók!
Ezzel a cikkel a gazdasági minisztérium új cikksorozatát szeretném megnyitni, amely napról-napra egyesével fogja boncolni a különböző magyar iparágak helyzetét. Nem is húzom tovább a szót, csapjunk a közepébe.
Az első cikk témája -mint azt a címben is olvashattátok-a food ipar lesz.
Miért is fontos a food (magyarul kaja) a játékban? Az életből merített példát ha szemléljük, nekünk is szükségünk van élelemre az életben maradáshoz. Ugyanez igaz alteregóink életére az eRepublikon. A kaja minden nap meghatározott mértékű wellnesst tölt vissza, hiánya pedig meghatározott mennyiségű wellness elvesztését jelenti minden nap (ennek a folyamatnak a pontos leírását itt találjátok meg. )
A fentieknek köszönhetően tehát az élelmiszer a létfenntartáshoz fontos, ennek köszönhetően az egyik legnépesebb iparág a játékon belül. Érdekességként megemlíteném, hogy a világ kicsivel több mint 57000 cégéből közel 10000 food iparágba található, azaz nagyjából minden hatodik cég kaját termel. Ebből Magyarországon 365 cég található, a következő eloszlásban:
http://img695.imageshack.us/i/foodtbla11.jpg/">http://img695.imageshack.us/img695/7876/foodtbla11.jpg" border="0" />http://img338.imageshack.us/i/foodtbla6.jpg/">http://img338.imageshack.us/img338/2466/foodtbla6.jpg" border="0" />
http://img689.imageshack.us/i/foodtbla2.jpg/">http://img689.imageshack.us/img689/3204/foodtbla2.jpg" border="0" />
A táblázatból illetve a diagramról jól leolvasható, hogy magasan q1 cégből van a legtöbb országunkban, majd a cégek száma folyamatosan csökken egészen q4-ig, majd q5-höz érve egy kicsi emelkedés figyelhető meg.
http://img219.imageshack.us/i/foodtbla3.jpg/">http://img219.imageshack.us/img219/4724/foodtbla3.jpg" border="0" />
A cégek száma mellett azonban érdemes megfigyelnünk azt, hogy milyen arányban változik a működő cégek száma. Mit tekintünk működő cégnek? Ebben az összeállításban minden olyan cég aktív, amelynek legalább 4 munkása dolgozott az elmúlt 3 napban és nincs 1-nél több halott játékos a cégben. A működő cégek számában nincs akkora eltérés, mint az összes cég számában, itt viszonylag kiegyensúlyozott a helyzet. Ennek oka leginkább az, hogy q1-q2 és ritkán q3 cégeket azon játékosok alapítanak, akik kevés tapasztalattal rendelkeznek. Mivel a q1 és q2 food cégek nehezen hoznak hasznot, és ez a haszon szinte minden esetben minimális, ezért nagyon sokan hagynak fel a cég vezetésével, hátrahagyva így egy üres céget. Ahogy egyre nagyobb az alapítási költsége a cégnek, úgy nő az aktivitás aránya, hiszen 390 arany befektetése után már nem éri meg csak úgy otthagyni egy q5 food céget. Leginkább ennek lesz az is köszönhető, hogy országunkban az aktív cégekben dolgozók száma a szektoron belül a q5 gyárakban a legmagasabb.
http://img687.imageshack.us/i/foodtbla4.jpg/">http://img687.imageshack.us/img687/9596/foodtbla4.jpg" border="0" />
A másik összevetés, amit érdemes vizsgálnunk, az a cégben lévő illetve a piacra kitett késztermékek száma.
http://img265.imageshack.us/i/foodtbla5.jpg/">http://img265.imageshack.us/img265/719/foodtbla5.jpg" border="0" />
A késztermékek száma szintén a q1 illetve q2 cégekben a legnagyobb (ugyanis itt a legnagyobb az adott skillel, adott wellnesszel a productivity-tehát itt termeljük számszerűen a legtöbb terméket), azonban ezeknek kis részét (20, illetve 12 százalékát) tették ki a piacra. A q3 cégekben ez az arány még kisebb, ennek oka az, hogy a felhalmozott készletek leginkább halott cégekben vannak, a piaci készletek pedig gyorsan fogynak, hiszen talán ez a legnépszerűbb termék a szektorban, ár/érték arányát tekintve talán ez éri meg a legjobban. Q4-ben ez a szám már ismét nő, a tetőpontot, közel 40%-nyi emelkedéssel pedig a q5-nél érik el. Ez is jól mutatja mindazt, hogy a q5 cégek nagy része folyamatosan megy, hiszen nincsen nagy felhalmozott készletük. Mindenképp meg kell jegyeznem azonban, hogy a piaci készlet negyede pillanatnyilag nem reális áron található, így ezt levonva nagyjából 50%-os arányt kapunk.
http://img338.imageshack.us/i/foodtbla6.jpg/">http://img338.imageshack.us/img338/2466/foodtbla6.jpg" border="0" />
A leírtakat értékelve tehát az elmúlt időszak nagyobb harcai nem okoztak törést a food szektorban, hiszen jelentős készletekkel rendelkezünk, emellett a hátország is tekintélyesnek mondható, hiszen nagyon sok cégünk áll üresen. Ennek szellemében adnék egy tanácsot minden olyan lelkes polgárnak, aki céget kívánna alapítani: Ne alapítsatok alacsony q-jú food céget. Ez hatványozottan igaz erre a szektorra, hiszen itt óriási a telítettség és alacsony minőségben az igény sem nagy. Véleményem szerint q3-tól termelhetnek a cégek igazából profitot, azonban ezt sem mondhatom biztosra, hisz nem számoltam utána. Megoldásnak marad az, hogy az itthoni cégtulajdonosok cégeikbe licenceket vehetnek, azonban ezek is feltétlen megfontolást igényelnek!
A cikkel kapcsolatos kérdéseitek várom kommentben, PM-ben pedig bármilyen gazdasági kérdéssel fordulhattok hozzám!
Köszönettel:
A Gazdasági Minisztérium csapata
Írta:Re_Niew:
Comments
ááááááááááááááááááááááááááááááááááááááhh hhhhhhhhhh
legalább beszéljétek már meg, hogy nem adtok ki egyszerre közlönyt és ha igen, akkor belerakjátok a gazdasági közlönbe a sima közlönyben kiadottgazdasági hírt
rémálom.....
Egyébként jó cikk vote!
Remek cikk! vote
Jó cikk, az egyik kép viszont kilóg a helyből 🙂
Csak úgy szólok,hogy a q3 food cég 0 szalldós, a q4-en van minimális nyereség, a q5 cégen pedig egy kicsit több.
Cimbalar: Kösz a helyreigazítást, soha nem volt még dolgom magyar foodcégekkel 🙂
Hubát a Közlöny Kiadási Bizottság élére!!!
Én már az első napokban tudtam olyan átlag 13-14 hufos profitot csinálni naponta q1 foodcéggel és olyan problémám se volt soha hogy nemtudtam volna eladni a piaci áron a kaját. Most van először problámám a kenyér ára folyamatosan csökken de fizetések még mindig emelkednek. Gondolom ha a fegyverek jegyek stb ára is visszaáll akkor megint normális hasznom lesz. Vagy ez a 10-15 még csekély profitnak számít és csak én örülök neki?😃
Hmm, nem olyan rossz a 10 huf, de azért azt kiemelkedőnek sem nevezném. Ezekszerint szerencséd van a munkásokkal, nem mindenkinek jön össze a profit q1 kajacégben 🙂
Itt a lehetőség, Brazíliába kell exportálni:
http://www.erepublik.com/en/article/citizens-of-phx-brazil-needs-your-food-xd-1360523/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/citi[..]/1/20
Ezzel meg is ragadom az alkalmat. 🙂
Eladó lett a Q3 as Food cégem akit érdekel írjon nekem (ne kommentbe).
Hm.. az első perctől folyamatosan hasznnal termel a q1-es kajacég, szerintem csak a céggel és a munkásokkal kell törődni megfelelően, de szerintem ez igaz mindenféle- q-tól és iparágtól függetlenül) minden cégre. Sokan belevágnak és utána hagyják a fenébe az első nehézségek után... persze ez nekem jó🙂 Sőt, a válság idején kiemelkedő (25😵 bérekkel támogattam a dolgozókat, hisz, ha nem keresnek pénzt, akkor miből vesznek fegyót, amivel kiverhetik a románokat? Céget vezetni egyféle módon lehet: alázattal és odafigyeléssel.