[EDIT2] Nyersanyagcégek aktuális lehetőségei - és újra WEKERLE ALAP

Day 2,158, 08:42 Published in Hungary Hungary by AT89

Tisztelt Olvasóim!

Úgy vélem, hasznos lehet az e-világ gazdasági részével is foglalkozni, még ha a szabályok, bónuszok dinamikusan változnak is. A mostani állás szerint, stabil 0,05-ös nyersanyag árak és 209 HUF/arany árfolyam mellett a nyersanyagcégek az alábbi táblázat szerint képesek profitot termelni:



Saját munkaerővel számolunk, mely a jelenlegi ételárakkal számolva 0,2-0,69 HUF közötti költséget jelent 1-1 cégben elvégzett munka esetén.

A tálázatból szépen látszik, hogy a napi maximum profitot a cégek szintje szépen egyenletesen növeli, ezt kék háttérrel külön kiemeltem. Mind nemzeti valutánk, mind aranyra átszámolva kimutatom, akár csak a cégek alapítási költségét. Akinek a napi szintű maximális bevétele számít, annak a q5-ös szintű bányák építése éri meg a legjobban.

Ha a napi profitot leosztjuk az alapítás költségével, akkor megkapjuk a befektetett pénzhez képesti relatív hasznot. Ha így nézzük, tehát ez is számít nekünk, akkor a q3 cég megelőzi a q5 céget is, a q4 pedig még a q1-2 szintű cégeknél is gyengébb.

Ha a napi profitot leosztjuk a bekerülési értékkel, kijön, hogy változatlan körülmények mellett hány nap alatt vagyunk "pénzünknél". Persze, ilyen hosszú távra e-rep viszonyok között nem érdemes tervezni véleményem szerint, tehát ezek az adatok nem annyira érdekesek a nagyközönség számára.

Miért a cikk? Úgy döntöttem, engem továbbra sem érdekel annyira a játék katonai része - plusz mostmár a karakterem szünideje alatt generálódott tetemes erőlemaradásom miatt már nem is számítok azon a bizonyos mérlegen - ismét elindítok részvényesi programot.

Gyakorlatilag bárki, akinek felesleges pénze van, legyen az magánszemély, század, párt vagy egyéb szervezet, viszont spórolni szeretne a lehetséges ütéseinek számával, s a pénzét nem akarja cégekbe fektetni, monetaryzni nincs kedve/ideje, egyszóval csak ül a pénzen, annak van egy ajánlatom:

fektessen be nálam részvényesként. A befektető adja a pénzt, én megalapítom a céget, s vállalom, hogy hetente legalább 5 napot munkával töltök benne. A raktárkapacitásom 40 000, tehát a régi 140 nyersicéges rendszeremre van beállítva, így van helyem tárolni a terméket, ha nehezek a piaci körülmények. Nem akarok felmenni 140 cégig, úgy gondoltam, maximum 50 cég lenne a határ.

A munkához a kaját én állom, nekem nő az XP-m, s a +1 ütést a befektető megnyeri. A cégen elért hasznon 70-30 arányban osztozunk, tehát a befektető 70%-ot kap az értékesített áruk után, én 30-at. Pontos kimutatás készül naponta, a befektetők hozzáférést kapnak a google docsban vezetett nyilvántartáshoz.

Mivel az aktivitásom lényegesen kevesebb, mint régen, ezért lassabban válaszolok az üzenetekre.

Az ajánlat nyílt, de kérem, mielőtt bárki befektetne, üzenetben vegye fel velem a kapcsolatot, s csak a megállapodás mindkét fél számára tökéletesen tisztázott megkötése után bonyolódjunk utalásokba.

Várom a hozzászólásokat, amint tudok, válaszolok minden felmerülő kérdésre!

[EDIT] Saját munka után fizetendő adó csökkenti a tiszta hasznot, tehát annak költségét 50-50%-ban álljuk a befektetőkkel. Köszönöm a felvilágosítást ennek a létezéséről!

Ami a nyersanyag korlátozott forgalomképességét illeti: ha nagyon telik a raktár, alacsonyabb áron fogom eladni a terméket, tehát ez hatással lesz az aznapi haszonra. Ezt a befektetőknek tudomásul kell venni, hogy a kevés profit is több a semminél.

[EDIT2] Megtörtént az első befektetés, 15.000 HUF értékben.

Tisztelettel
Alex Tailor 89