A helyzet k a k sis, de nem reménytelen....
Stvvts
Hail
Rég ragadtam tollat, de ha nem írom le, félek feledésbe merül.
Helyzetjelentés lesz a frontról, magánvéleménnyel !
Minden nemű általánosítás, akár századomra, akár pártomra nézve elítélendő !
SZóval, ahogy én látom, mint pár hónapja állandó kongatag:
Megoszlott az ország, és ez a megosztottság, feloszlásba csaphat, amennyiben nem rendezzük a sorokat. Az elmúlt ciklusokban igen szoros eredmények születtek az alábbi "csoportosulások" között, a kongaszékek és elnöki pozíciók iránt:
A csoport: Hosszú éveken át az országért tenni akaró, bizonyos csatornákat ugyan nélkülöző, nem hibátlan, de számomra kétségtelenül "hazafiak"nak tűnő jobboldali, nacionalisták
B csoport: Olyan, magukat hazafinak gondoló, akár magyar akár külföldi ÁP-val rendelkező, elégedetlenkedők, akik nem tudnak élni a lehetőséggel (hisz elnököt is adhattak, de konga többséget is már egyszerű koalícióval is birtokoltak/nak) de hiszik hogy romántól veszek sebzést a demokrácia megvédésének érdekében az jó, amit ígérek választási kampányban majd 2 nap múlva fogadkozok az ellenkezőjére és sorolhatnám...na mind1 tudjuk kik..
Isten a tanum, én így látom, elnézést ha megbántok vele valakit !
Térjünk vissza a történelmi hűséghez, "A" csoport politikai ereje folyamatosan csökkent, míg hadereje nőtt...B csoport eközben megerősödött választást követően, elnöki székbe is sikeresen delegált tagot !!! Grat !
Beadásra került a puccs...gyakorlatilag esélyt nem adva az új elnöknek !
Sztem hiba volt...
Vizsgáljuk meg azt a feltételt, ha ez a puccs átmegy: mit nyerünk?
Először is felkorbácsolta a társadalmat, mindenki itt van aki él és mozog, így vagy úgy tevékenyen üti a magyart ! Mondván te utolsó ..... menj a ..... majd én ....
Ugyanakkor lesz egy kiégett, tartományoktól megfosztott ország ami felett a puccsista uralkodhat....talán a CODE-ból nem vágnak ki minket...
Zsákutca...
Ha a demokrata oldal nyer:
Lesz egy kiégett, tankok által nem támogatott kormányzás, a megítélésünk nemzetközi téren romlik, talán a CODE se veszi hasznunkat 🙁
De győz a demokrácia....Olyan mint e-polgárunk meglátása a választ követően, kérem jelezze ki volt: GYŐZTÜNK, de az ellenfél nagyon megerősödött, mint a Baljós Árnyakban....
Verük majd a mellüket, h mi vagyunk a Janik, csak h ők is egy szemét dombot örökölnek....
Kapufa
Én, egyik oldalt sem támogattam ütéssel, volt zajló TW amiben tudtam a hazát szolgálni, még ha fel is szabadult Columbia, és Franciao. értelmesebbnek tartottam ott ütni mint ebben a cicaharcban: Mert ez az...farok méregetés a javából...
Konkluzió A oldalhoz: Veszíteni tudni kell, és az igazság ha ezen az oldalon van azt csak az idő igazolhatja nektek
Konkluzió B oldalon: Csak akkor fog változni az ország, ha ti is meg tudtok változni 🙁
Baráti jobbom nyújtom ki elolvasta,
remélem hogy nem jön el a
mindittpusztulunk...
Stv
Egy "civil"
Comments
A leírásod a két oldal jellemzőiről szerintem nem helytálló, de ha te így látod, tiszteletben tartom. Nem ezzel szeretnék vitatkozni.
A konklúzióval vitatkoznék. Azt írod, hogy B oldal lehetőséget kapott és azért nem tudott változni az ország, mert B oldal nem változott. Na de kérem. Honpolgár elnöksége alatt folyamatosan A oldal gáncsolta, támadta, keresztbe tett neki, ahol tudott, majd az akkor még meglévő kongafölényt kihasználva leváltották. Helyette odaültették a báb Gyurkát, aki sokkal inaktívabb volt, mint elődje és kommunikációs téren sem ért az előző nyomába a kormánya.
Most, amikor már a kongresszusi többség is elveszett, majd az elnökválasztást is elbukta drago (sokadjára), akkor jött a nyílt és egyértelmű katonai puccs. Ráadásul úgy, hogy Vidi egy aktív és lelkes elnöknek indult. Volt csapata, volt programja, volt kongresszusi többsége.
Ez a mostani puccs arról szól, hogy A oldal (valójában annak egy-két prominense) eldöntötte, hogy neki márpedig hatalomban kell maradnia és nem elégedett meg azzal, hogy eddig szinte minden és mindenki az ő fejlődésüket szolgálta, ezentúl tényleg mindent alá akartak rendelni a saját céljaiknak. Gondolom frusztrálta is őket, hogy zsenialitásuk ellenére egyre csak apad a támogatottságuk.
Szerintem B oldalnak a puccshoz vezető úton egyáltalán nincs felelőssége.
Értékelem az őszinte véleményt és az önkritikus hozzáállást. Szerintem senki nem "vette" a sebzést a romántól, csak jött és ütött ezzel nem tudunk mit kezdeni. És ha a a demokrácia oldal győz sem lesz olyan mint azelőtt, a tankok nyilvánvalóan átléptek egy határt ahonnan nincs visszatérés. Újra meg fogják próbálni, mert ezek után csak még kisebb eséllyel nyernének választást, a hatalmat elengedni meg nem bírják.
Raab vállalta a román bérütés felelősségét, nem kérdés 🙁
Nem tudtam...
Erdélyi argentin!
v3
Úgy hiányzik most egy román hadüzenet, mint egy falat kenyér.
Valami monti történet is hiányzik úgy 1-1,5 éve. 🙁
A könyvedet is kívülről fújom lassan. 😃
Monti történet hiányzás +1
A falat kenyér várhat, úgyis megette helyettünk valaki a miénk javát.
SZARDos propaganda....
Intézem az ÁP váltást szal most már a csecsdévid megszólításra redukálódik a káromlásaid gyűjteménye 😉
Plusz innentől én is indul fogok kongának,h legalább rálássak már végre a konga körlevélbeli trágárkodásokra 😉
Mikrobifele puccsista nyalizas ez a cikk is. Nincs megosztottsag diktatura teren. Ok vannak vagy 10 es annyi.
kaki4all... hugr yanli kek aki!
Emlékeim szerint valamikor 2018 augusztusában Rronin távozása után b@szodtak el a dolgok az első török tw-s vita miatt!
Vicces a stílus amiben írsz mert a kongában az elmúlt 2 hónapban csak fröcsögtél! Ha hozzájárulsz szívesen megosztom a gondolataid a kongakörlevélből a nagyérdeművel
Én kiváncsi vagyok rá, hogy mivel kapcsolatban mennyire volt konstruktív. Privátban megosztod velem, pls?
Mindenben szavaztam ami felmerült, az, hogy az igazság leírása a te oldaladnak mindig fáj, és támadásba lendültök hazugságokkal, az nem engem jellemez....
A TE igazságod, és a való igazság között elég gyakran volt különbség.
A mostani írásodban is elég sokat tompítottál az általad vélt igazságról, mert nem fő a kezed ahhoz, hogy leírd ami valóban van.
Szóval ha rejtegetni valód nincs, akkor miért ne? 🙂
Te már Csak tudod Narii, mi is az igazság
Akkor miért nem hozzátok nyilvánosságra? 🙂
Én nem tudom mi az, kértem is egy kis "útbaigazítást". De te is megteheted, elfogadom és elolvasom szívesen. 🙂
Valóban, máshogyan gondolkodom mint te, morálisabb alapokon, racionálisabban. Te meg amit látsz, az alapján döntesz. A különbség, hogy aki elküld 100e-mailt a munkában, az látványosan dolgozik, mert van hivatkozási alapja, aki meg megcsinál 2 task-ot az nem e-mailez, nem végez annyi munkát látványosan... cserébe az a 2 fontos dolog, a 100 e-mail meg annyit ér. 🙂