[HK] Győr felszabadítása - Litvánok hazaküldése

Day 4,439, 12:24 Published in Hungary Hungary by Hadugyminiszterium


Tisztelt Játékostársak!

Az elmúlt 36 órában eléggé felpörögtek az események. Az Asteria összehangolt támadást indított a CODE országok egyik megmaradt gyarmata, India ellen. Több hullámban érkeztek a légicsapások, a szerbek és a litvánok indultak meg először. Majd a bolgárok és a makedónok jöttek.

Az első hullám:
A szerbek gyakorlatilag simán landoltak Indiában a törökök mellé, még eközben a litvánoknak meggyűlt a baja némileg az albánokkal, de végül velünk határos régióba landoltak.
A törökök megelőzték NE párbajban a szerbeket, így náluk a kezdeményezés, még mi alul maradtunk a litvánokkal szemben, így védekezésre kényszerülünk. A szintén a térségben állomásozó horvátoknak sikerült támadási előnyt kicsikarni a litvánok ellen.

A második hullám:
A jól összeszokott bolgár&makedón páros indult meg összehangolva a görögökre és a szlovénekre India déli részén. A bolgárok nagy tankolással tudtak landolni a görögökön, míg a makedónok viszonylag egyszerűen landoltak a szlovéneken.

Az ellentámadás:
Az első komolyabb válaszcsapást a törökök indították a szerbekre, ami mondani sem kell, hatalmas tank csatába torkollott éjszaka. A törököket segítve a horvátok, a szlovének és mi összehangolva RW-t indítottunk a szerbek ellen. A nagy tankolásoknak köszönhetően mind a három RW végül sikerrel járt, és fel tudtuk együtt szabadítani Győrt, Zágrábot és Prekmurjét. Természetesen miután a régiók felszabadultak kaptunk mindannyian NE-t az Asteria országoktól, mivel még mindig erős a jelenlétük a Közép-Kelet Európai térségben.

A felszabadulást követően Irán azonnal NE-t adott ránk, amit nem tudtunk viszonozni, mert akkor még az NE-nk a litvánokon volt. A horvátok a felszabadulást követően meg tudták előzni NE párbajban a szerbeket, így náluk a kezdeményezés. Mi, az NE-nk felszabadulása után a CODE vezetőségével közösen arra jutottunk, hogy a szerbekre tesszük az NE-nket ezzel próbálva segíteni és könnyíteni a horvátokon. A szlovének még egyenlőre nem kaptak és nem is adtak senkire NE-t.

A litván-magyar csata:
A csata előzményeként az éjszaka a horvátok megtámadták a litvánokat Tibetben, ahol minimális tankolással , de győzedelmeskedni tudtak végül, így mi úgy futottunk neki a litván támadásnak, hogy ha győzünk akkor a litvánok búcsúznak Indiától. Számítható volt, hogy mindenképp el akarják foglalni tőlünk, mivel ha nem sikerül, akkor kiesnek az Ázsiai térségből és még két hétig nem tudnak AS-t adni. Ennek megfelelően készítettük fel az egységeinket a harcra.
Egy elhúzott kínai támadás után, hogy számunkra a legkedvezőbb időben indulhasson a litvánok támadása, indult el ma délelőtt a csata. A csata első perceiben látható volt, hogy oda teszik magukat a litvánok, így nekünk is oda kellett tenni magunkat. Leginkább D4ben volt a harc, ahol az ellenfél tankjai többszörösét letudták tankolni, mint a mi egységeik. Mégis sikerült hoznunk a mindent eldöntendő csatát. Ez pedig az ország sikere, hiszen sokan ütöttetek sokat. Nem túlzás azt mondani, hogy mindenkire szükség volt azok közül akik megjelentek, mert a fal mindvégig a határ közelében táncolt. Ezért is szeretném megköszönni a kormány nevében is, hogy beletettettek mindent ebbe a csatába. Ezúttal erőfeszítéseink győzelemmel párosult.

Olasz-móka:
Amíg mi a litvánokkal bajlódtunk, addig az olaszok farvizen landoltak a thaikon keresztül szintén velünk határos régióban, Indiában. A CODE vezetésével egyeztetve hadat üzentünk az olaszoknak landolásukkor mi is és a horvátok is, illetve Chile NE-t adott rájuk.
Sajnos az olaszok minket megelőztek 2-3 másodperccel, így náluk a kezdeményezés és +10% NE bónusz is, ezért arra jutottunk, hogy mi Chile segítségével elvágjuk magunkat, és majd ők harcolnak az olaszok ellen, mivel Chilének +10% NE előnye lesz az olaszokkal szemben.

Tisztelettel:
shawnkaa & drago