Join the new world

A történetet nem én írtam le, de nagyon érdekesnek találtam ezért bemásoltam ide. Vicces de közben elgondolkodtató is egyben, ha van 5 perced olvas el. (forrás: Blog.hu)


Szóval, van itt (trehány blogolvasók kedvéért: Londontól 30 percnyire lakom egy 80ezres városban) a szomszéd hölgyike, a Linn, aki nem annyira absztinens, mint én -bár lassan én is sík alkesz leszek-, talpig Prádában jár és tudom, hogy eredetiek, mert ő bizniszvumen és bejárta az egész világot és olyan Mercédesze van hogy olyat te még életedben nem láttál és mellesleg gyémántokkal üzletel, szóval nem hómlessz, maradjunk ennyiben.

Engem fenemód kedvel, hála az égnek és ebből kifolyólag állandóan áthív magához enni. Ilyenkor jönnek még mások is, vagy csak mi ketten vagyunk (az a jobbik eset, mert akkor sem őt, sem magamat nem égetem koxá), tegnap este pártit adott kérlekalássan, gárden pártit, mondta, hogy öltözzek fel csinosan, na ezen 2 okból is vinnyogva röhögtem, 1. az én ruhatáram ÖSSZESEN nem ér 1 fontot sem és 2. ha érne is, annyit fogytam, hogy gyakorlatilag repperben nyomom, mert minden gatya lóg rajtam és a seggem alatt trottyosodik, a pólóimat nyári ruhának is hordhatnám, szóval se csinosan, se szépen, se igényesen nem tudok megjelenni se cédén se kazettán, így aztán kurvagyorsan vettem 4 fontért egy gatyát, meg túrtam hozzá valami büdösbritis felsőrészt egy dohos pincében, nyomtam magamra némi vákolatot és átlibbentem Linnhez.

Namost, ami az időjárást illeti, nem úrbán ledzsend, hogy 365 napból 366 nap esik, hanem KONKRÉTAN így van, mikor épp elfelejt esni ez a kurva tetűláda, akkor pánikszerűen kirohan mindenki a kertbe meg a szabadba és feltöltődik, hogy utána ne bassza fel békönszalonnával az ereit az "esős évszak"ban.

Tehát átmentem délután 3-ra és pont sütött az a sárga geci az égen, persze a megszámlálhatatlan mennyiségű szürke felhő vészjóslóan ott keringett, de leszartuk.

Nos, mivel Linn ilyen kőgazdag úrihölgy, a baráti köre is hasonló. Ott volt valami ex-miniszter vagy kancellár vagy miafaszom, egy gyártulajdonos, valami megagiga vállalat igazgatója, egy nő akinek lóversenypályája van, meg ilyen kis alpári suttyók, vágod. Ilyen Fedél Nélkül-t áruló szegény népek. Meg ott voltam ÉN, a szomszéd.

Feszengtem egy darabig a grillsütő mellett, ahol Linn forgatta ezeket az undorító, angol szoszidzsokat (kolbásznak kéne lenniük, de a lófaszt az! Valami hányásos kamu, műbélbe töltött albínó darált takony) meg húsokat, én meg gondoltam, ha már itt balfaszkodom, iszom valamit. Kértem illedelmesen egy dzsintonikot, mert az veribritis (ez nem egy latin szó hanem very british), basztam bele jeget meg citromot és olyan jól sikerült eltalálnia Dzsimnek (tudod a 82 éves parkinzonos bácsi) az arányokat, hogy szuszira lehúztam vagy 3 decit. Hát én voltam a legjobban meglepődve, hogy a kurvannyát ez így csúszik, na, tepertem is vissza az öreghez, hogy mixeljen egy ugyanilyet, de izibe, különben megkergetem a járókeretével, ettől rettentően bemajrézott és már keverte is a következő adagot, a parkinzon amúgy azért is jó, mert miközben kevered az italt, egyben fel is rázod... (ez csak egy aljas tréfa volt persze, de konkrétan amúgy helytálló.)

Na, bevertem azt is, de semmi hatást nem éreztem, leültem csendben, illedelmesen, hogy valaki majd biztos idejön és órákon keresztül beszélgetünk majd a nagybüdös SEMMIRŐL, mert ezek ebben irtó profik bazmeg, ilyet még nem láttál, néha én is azon kapom magam, hogy percekig lököm a vakert olyan kibaszott érdekes dolgokról, mint az időjárás, meg a légnyomás, meg ilyenek, szóval ezeknek ez kúrvára megy ez a bullsitelés, én csak ültem és vártam, hogy majd elcsevegek valakivel.

Oda is jött valami tábornok (ezt csak onnan sejtem, mert ilyen kitűzős szerkója volt), leült mellém, rámvillantotta százezer fontos műfogsorát és bájosan csevegni kezdtünk.

Ezeknek fingjuk nincs arról, hogy milyen országok vannak ám Európában, nehogy asziggyed, hogy van! Anglián kívül minden más az valami lepratelep és ilyenekkel párosítják, hogy mondjuk a magyar ember az lovat eszik. Ja meg alapból lengyel, erről az isten faszáért nem tudom lepörgetni őket, elmondom nekik ötvenszer, hogy hungari, eltelik 2 perc és már nosztalgiáznak, hogy volt egy szomszédjuk, aki lengyel volt, nem ismerek-e Lengyelországban egy xy-t, szóval bevertem még 2 dzsint és nem vitatkoztam, a második után felőlem már üzbég is lehettem volna, kezdett összefolyni a tábornok szemöldöke és harsány nevetése, aztán megkért, hogy meséljek, milyen a mi országunk, mik a szokásaink, miket eszünk.

Mondtam neki, hogy lovat, ofkorsz, naponta háromszor, meg import tevét. (Itt azért már télleg nem voltam szomjas, fene a jó dolgomat!) Eszünk galambot, kutyát, macskát, szárított herét, (csávónak igencsak kikerekedett a szeme), sőt, olyannyira barbárok vagyunk, hogy disznót is vágunk, bizony ám, meg lemészároljuk a csirkéket, a tyúkokat, a tehenet, megölünk bazmeg mindent és mindenkit, sőt, egyes külvárosi részeken a mai napig aktívan él a kannibalizmus!

Pasas kicsit távolabb húzta tőlem a széket és megkérdezte, hogy nem viccelek-e. Mondtam neki, hogy nézze drága uram, mi a legelső szó, ami eszébe jut közép Európáról, azt mondta, hogy a szegénység.

Nalátod öcsém-csaptam a térdére- a szükség nagy úr, olyannyira, hogy néha Ukrajnából hozatunk majomfület, mert az rántva valami isteni! Főzünk hozzá hagymás-krumplis-kutyát meg készítünk darált sünt, megbolondítjuk egy kis vakond szósszal és már kész is vagyunk!

Csávó ekkor fal fehéren felállt, elnézést kért és távozott a ház, mértanilag legjobban és legtávolabb meghatározható pontjába, majd egész este színét se láttam szinte.

Nem értik ezek az iróniát meg a végtelen szarkazmusomat, gondoltam magamban, közben megittam az utolsó, "naeztnemkellettvolna-dzsin"-emet és odakullogtam a grillhez. Ott már javában süldögélt majdnem készen a sok sok angol förmedvény, mikor is megláttam a tábornok buksiját pár méterrel arrébb, ahogy egy plázatulajdonossal beszélget, gondolom rólam, mert állandóan felém néztek és egyre sápadtabbak voltak, szóval elkiáltottam magam, hogy "Tábornok úr-baszki, amúgy lehet, hogy nem is tábornok volt de mindegy-grilleztem magának egy kis darabot a bal mellbimbómból, meg itt sül egy kis nyúlpöcse, ropogós kutyatarkóval, adhatok majd önnek egy falatot?"

Kicsit hangosra sikerült a kurjongatás, mert egyszeriben megfagyott a levegő, Linn szúrós tekintete átdöfte a büdöstúrkálós ruhámat, aztán hirtelen esni kezdett, mindenki beszaladt, én meg vígan zabáltam az esőben a véres húsokat, mint Hannibál Lehter, a többiek pedig végleg elkönyvelték magukban, hogy ezek a lengyelek, ezek kibaszott egy nomád népség...

Bezzeg a magyarok, meg az isteni gulás!

Hát, égni tudni kell...

Most asszem megint nem leszek meghívva egy darabig...

(A történet igaz...)