Kezdők és a katonásdi
harzol
Újabb kérdést felvető cikkel jelentkezem, mely a harcokkal, ellátmánnyal kapcsolatos.
Gondolom sok kezdő szembesül azzal a kérdéssel, hogy érdemes-e harcolnia és ha igen, akkor mennyit és hogyan.
Azt, hogy hogyan kell harcolni leírja több tutorial is, akárcsak azt, hogy mi-mit jelent a harcmezőn.
Arról azonban nem igazán találni anyagokat, hogy mikor érdemes beszállni és mennyit érdemes harcolni.
Gazdasági megfontolásból magam igyekszem nem költeni a fegyverre, sőt sokszor a saját gyártású fegyveremet is inkább eladom a harc helyett. Igyekszem ugyanis egy anyagi lehetőségeimet bővítő cégbirodalmat kiépíteni. (remélem ezt mindenki megérti)
Ha azonban az elsősorban eladásra szánt ételt és fegyvert sikerül valóban pénzzé tenni és nem elütni a harcokban, akkor alig marad valami harci élmény, ráadásul a katonai fejlődésem is igen lassan halad.
Marad még az osztás, amin természetesen mindig részt veszek, valamint a Borona alap osztása. A Military Unit, ahova beléptem (Servants of Death) még nem tudom pontosan mit fog nyújtani, de egyszer már részesültem onnan is némi ellátmányban.
Ezeket a kapott javakat mindig becsülettel a kívánt harcra fordítom.
Kérdéseim a következők:
Szociális Minisztérium osztásánál le van írva, hogy az osztás során kapott javak elütésének helyéről a #kotelhuzas szobában kell érdeklődni. Én mikor osztásban részesülök mindig felnézek ide, de legtöbbször síri csend honol ott. Belépéskor kiírja ugyan, hogy melyek a legfontosabb csaták, de ez néha ellentétben van a Hadügyi Közlönnyel és a nyitólapon szereplő "Campaign of the day" kiemeléssel. Kérdésem tehát, hogy mi a teendőm, hogy egész biztosan mindig jó helyen üssem el az ellátmányt?
Milyen pályát kövessek, hogy hasznos tagja legyek hazám harcoló tagjainak?
Nem igazán vagyok képben mi az irreguláris, illetve reguláris alakulat. Gondolom ezekbe való bekerülésnek van minimális feltétele erő téren, sőt akár Military Unit, vagy Párt tagság, továbbá az utasítások követése.
Többször olvasom, hogy ki mennyi zsoldot kap, valamint ehhez Pulse rendszert kell használni, de nekem ez még mindig kimarad az életemből.
Természetesen szeretnék én is minél többet tenni eMagyarországért, közben fejlődni és ha lehet mindezt valamilyen szervezet támogatásával, hogy közben gazdaságilag is fejlődhessek.
Mit érdemes hát tennie egy kezdőnek, ha katonailag előre akar lépni? Honnan várhat egy kezdő külső forrásokat? Mi az előmenetel leghatékonyabb módja? Mikortól és mit érdemes tenni, hogy ellátmányhoz jusson egy kezdő?
Tudom, hogy cikkem nem épp egy információ forrás, sokkal inkább egy kérdéshalom, de úgy gondolom így is hasznos lehet a kezdők számára, hisz remélhetőleg hozzászólásokban választ kapok (kapunk) a felmerült kérdésekre.
Comments
Egy jó tanács, amíg nem éred el az 1000-es erőt, addig nem sokat érdemes harcolnod, jobban jársz a gyűjtögetéssel. Tervbe van véve, hogy a SoD és a nemzeti Gárda összeolvad, és tervbe van véve, hogy a SoD mint MU lesz a "neveldénk", azt szeretnénk, ha az ottaniak napi 100 harchoz elegendő kaját kapjanak. Emellett gőzerővel fog menni a cégesítési programunk, de annak egyelőre a forrásait kívánjuk előteremteni.
Azt, hogy hová üsd a kevéske ütésedet? Egyelőre van amit honorálnak és van ahová fontos. Nem könnyű eldönteni. Most biztos, hogy a szerb-horvát csatába kell a legjobban a sebzés.
Tetszik a cikked. Ebben a korban cégeket kéne csinálnod minél többet. Ha gy döntesz akkor a Q4 nyersanyagcégeket ( tehenészet és salétrom) ajánlom. Saját munkával messze ezek hoznak a legtöbbet árarányosan. A kötélhúzás egy ideje elég kihalt. Ha mégis felmész akkor az ottani topicot kövesd, mert általában azért az a legfrissebb. Ha olyan csatára mutat ami már nem megy, akkor a hadügyi közlönyből tudsz tájékozódni. Végső esetnek marad a "nap csatája" ugyanis ezt csak az elnök tudja megváltoztatni. Ha ő nincs online akkor ezt az információt nem tudja frissíteni senki.
Köszi.
Zoldhangya! Kötélhúzásos "ottani topic" alatt mit értesz?
Ha belépsz a szobába látsz egy címsort fölül. Oda vannak kirakva a legfontosabb csaták csillagokkal együtt, amelyek a prioritást jelzik. Ha kicsit erősebb leszel, beléphetsz a reguláris seregbe, nálunk 1200W vagy 12 tank a napi ellátmány, cserébe a minimálbéres munkáért. A leendő századod megadja majd a #csopper szoba jelszavát, ahol reggeltől estig találsz online játékosokat, a főidőben néha 200-an is összegyűlünk ott.
Ok. Köszi.
Azt a kiírást szoktam figyelni. Pont ma ütöttem az alapján, aztán néztem ki a fejemből, hogy nem épp a közlöny szerint cselekedtem.
Ezek szerint akkor nincs olyan további hely, ahol részesülhet egy kezdő ellátmányban?
gazdasági szempontból egy kezdőnek mit érdemes arról itt lehet olvasni: http://www.erepublik.com/en/article/-egyetemi-k-ouml-zl-ouml-ny-a-tegnapi-egyetemi-el-ad-aacute-s-ouml-sszefoglal-oacute-ja1-1850005/1/20
Köszi. Egyetemi közlönyt már olvastam. Az a része tiszta is, építgetem rendesen a cégbirodalmam, ahogy erőmből telik.
A katonai rész homályos még. Még mindig nem tudom pl. mi a reguláris és irreguláris...
szarj bele az egészbe, 2 lehetőséged van, tamagocsizni akarsz a kariddal, vagy jót hülyülni, iemerkedni olyan okos és érdekes arcokkal mint én, ez utóbbihoz nem kell erő, sőt magyar áp se, és ennek értelme van, ha az előbbi érdekel, akkor a tanácsom, még most hagyd abba a játékot, mert csak lehúzza az rl életed.
Ne foglalkozz Ivettel. : )
Ha fejlődni akarsz, először cégekre fordítsd a pénzed, ha már lesz elég céged (q4 nyersi, főleg fegyóalapanyag, majd ennek a hasznából kaja nyersi és végül elég kaja cég), hogy kajával nagyjából ellásd magad, akkor a bejövő medálok goldjait költheted a legalacsonyabb lana támogatásra, ezután az erőd is el fog kezdeni jobban növekedni. Valóban, kb 1000-es erőtől már felvesznek sok századba, és onnantól naponta kapod a fegyvert az ütéseidhez, és nagyon gyorsan fogsz rangban is fejlődni.
Szóval türelem és kitartás, de közben ne felejtsd el élvezni is a játékot. : ) Olvass, írj, csetelj, szórakozz. És ne add fel, a dinoszauruszok úgy is kihalnak előbb-utóbb. ;- )
Jah, sereg: a reg ami államilag támogatott, ezért parancs követés kötelező, úgy mondanám a hadsereg. Az irreg meg a szabad csapat, aki támogatást nem kap, önszerveződik, és üt ahová tetszik.
Persze az évek során ez totál összemosódott, a reg sem követi eléggé a parancsot, és irreg is kap pénzt, mostanra nem sok különbség van.
(Na ezért páran lenyakaznak majd... : P)
Köszi.
Amúgy jól elvagyok, élvezem a játékot és ha nem lesz akkora baromság, mint 3 éve volt (valami kérdésekre kellett válaszolni a két katt helyett), addig jól elleszek én itt.
Ivett más megint trollkodik!!!
http://www.erepublik.com/en/article/america-must-fall-wkwkwkwkw-1856097/1/20
Vegyél goldot.