Beszámoló
Oktatasugyi Miniszterium
Az Oktatási Minisztérium beszámolója következik az első néhány nap munkájáról és arról mit sikerült elérnünk eddig a kitűzött céljainkból.
1. A kezdőüzenet megújítása
A kezdőüzenetet megújítottuk az elfogadásáról már a kongresszus honlapján folyik a vita. Az újdonság benne, hogy linkeket alkalmazunk, reméljük ezzel sikerül elérnünk, hogy kezdőink ténylegesen eljussanak az információkhoz.
Új tutorial
Herrheil és bubberr munkájának köszönhetően elkészült a teljesen új tutorial.
Tekintsétek meg ti is. Köszönjük a hatalmas munkát amit végeztetek!
Levelezés
Az első levelek a kezdőneveldében dolgozó újoncok számára április 8-án kiküldésre kerültek, tegnap az erep elérhetetlensége miatt nem tudtuk teljesíteni a feladatot, de mától ismét munkába állunk. A levelezést a napokban Sorapapa biztosította számunkra, köszönjük neki is fáradozását. Az új levelezőprogram fejlesztése is végső stádiumába ért hála NemBennek, a napokban már ez is csatasorba állhat, köszönet érte.
Egyetem
Az egyetem élére új rektor került pinkontom személyében bővebben erről az Egyetemi Közlönyben olvashattok.
Cikksorozat
A nap folyamán elindul egy cikksorozat melyben bemutatásra kerülnek a civil kezdeményezések (Mentőszolgálat, Ludovika program, stb.). Kérlek titeket olvassátok ezeket és terjesszétek a kezdők körében!
Kezdőkvíz
Holnap indul útjára kvízprogramunk, melyet kezdő játékosaink számára hoztunk létre. A nyeremények között egy q1 ház is megtalálható, tehát kezdők előre a nyereményért, mentorok ne hagyjátok, hogy ifjoncaitok kihagyjanak egy ilyen lehetőséget értesítsétek őket a lehetőségről!
Tisztelettel:
reifm és Imperius Maximus
Oktatásügyi Miniszterek
Comments
Nalam a tutorial link beteg, de vegul a hibas linkbol ezt sikerult elobanyasznom:
http://sites.google.com/site/erepubliktutorialhu/home/elso-napok">http://sites.google.com/site/erepubliktutorialhu/home/elso-napok
nalam is beteg, 2x van benne a http.
ez igen!🙂 voted
Sajnos elnéztem a linkelést, azóta javitottam.
Köszönöm az észrevételeket.
Imperius Maximus
jaaajnagyonkígyó az új tutorial!🙂 kedvem lett újra elolvasni🙂
Pöpec az új tutorial. Köszönet a készítőknek!
a tutorhoz csak annyit, h még koránt sincs kész, de a kezdők számára elengedhetetlen részeket tartalmazza
a munkában segítségünkre volt még wisitenkranf Nacil és S. Timi
a Hadügy Tájoló lelkes tagjai http://www.erepublik.com/en/article/mindennapok-h-sei--1257283/1/all" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/mind[..]/all
tényleg szép a tutorial
grat a munkátokhoz!
Ezt a cikket érdemes lesz betenni a kezdő üzenetbe is.
Nagyon szép, le a kalappal!
Az, hogy kettő oktatásügyi miniszter van, pedig lol 🙂
Frankó lett.
Egy minimális heleysbítés: a napforduló az általában 9 órakor van de, van egy pár hetes időszak miközben magyarbanmég nem románban már váltottak nyári időszámítást amikor emiatt reggel 8-ra esik a napforduló.
Nagyon szép lett az új tutorial, postázom is a padavanoknak
ingyen goldok!
vote
http://www.erepublik.com/en/article/ingyen-goldok--1291863/1/20" target="_blank">http://www.erepublik.com/en/article/ingy[..]/1/20
Grat bubberr a munkához ( na meg a többieknek is persze 🙂 )
CSAK a GÁT! 🙂
sok sikert🙂
gratulálok az új tutorialhoz, szép, igényes munka!
TUTORIAL HIBÁK!
Mint kezdő játékos belepillantottam.
"Nagyon fontos lépés, ugyanis enélkül az ütések előtti állapothoz képest 50 egészségpont mínuszban leszel, amit nyagon nehéz visszaszerezni főleg a játék kezdeti szakaszában."
A "nyagon" helyett inkább nagyon! 😉
A 2. és 3. nap leírásának legelején:
"Fontos: ma is, mint a jövőben minden nap igyekezz elvégezni a tegnap megismert rutinfeladatokat: harcolj, dolgozz, eddz ..."
Itt szerintem a kezdőknek fontos lenne felhívni a figyelmét a 3 tevékenység helyes sorrendjére! Dolgozz, Eddz, Harcolj.
Vagy ha már a Harccal kezdesz, akkor mindenképp Gyógyulj, mielőtt Dolgoznál- tételre felhívni a figyelmet!
Bye,
Hulla
sok sikert Impi
es hulla eszrevetele jogos foleg ami a zutolsot illeti, a tutrila vagesz lett GARTULA es RESPECT herrheil-nek es bubberr-nek
TUTORIAL HIBÁK JAVÍTÁSA ÉS KÖSZÖNET-NYILVÁNÍTÁS!
Köszönöm hulla az észrevételt, ami a helyesírási hibát illeti. A sorrenddel nincs semmi gond, tény, hogy nem árt kiemelni a harc utáni gyógyulást.
Kérnék mindenki, hogy a talált hibákat valamilyen módon jelezze nekem.
Köszke🙂
faja a tutorial csak a betűszín bántja kicsit a szemem 😛