A háború: béke

Day 2,690, 11:24 • Published in Hungary Hungary • by Rathor

Lehetnek kisebb-nagyobb megszakítások, de kijelenthetjük, hogy állandóan hadban állunk valakivel. Egy olyan esetben ahol a háború lényegében folytonos, márpedig a mi esetünk ilyen, észre kell vennünk, hogy nincs végső győzelem. Soha. Rövidtávú hadügyi célok ugyan lehetnek, de távlatiak aligha. Hacsak nem valamilyen extrém triviális dologról beszélünk.

Ha egy adott pillanatban elbukunk, és eltörölnek minket mit veszítünk? Nyersanyagot, pénzt és az országunk irányítását. Az ország irányításának elvesztése mint tudjuk csak ideiglenes, hiszen előbb vagy utóbb felszabadulunk. A nyersanyagok és a bevételek csökkenésével viszont saját polgáraink, katonáink fejlődése kismértékben ugyan, de lelassulhat. Viszont mi veszélyt rejt magában e lassulás, ha semmi sem állandó, és hamarosan újra felszabadulunk?

Mivel nincs lehetőség a végső bukásra, sem pedig a végső győzelemre és a tartós békére, a harc pedig folytonos, érdekes meglátás lehet, ha úgy tekintünk a hadügyre mint országunk belügye. A hadügy nem más mint egy jó esetben koordinált kiszolgálása a lakosság fogyasztási igényeinek. Ideális esetben a hadügy nincs sem alá, sem pedig fölérendelve a külügynek. A kettő kéz a kézben jár, egyikből következik a másik. Mindkettő egymással egyenrangú, és egy magasabb szintű elképzelés két ága. Fontosak a külpolitikai célok, mert azok hosszútávon is tarthatóak, de nem szabad a szövetségesi elképzeléseinknek, céljainknak alárendelni a lakosságot talán legjobban kiszolgáló szegmenst, a hadügyet.

Mi is a fogyasztási igény amiről fentebb írtam? A népnek két dolog kell: kenyér és cirkusz. Az elmúlt években egy kezemen meg tudnám számolni, hány valóban a játékosokat ténylegesen szórakoztató háború történt. Olyan amit később szívesen fel is emlegettünk, akár nyertünk akár vesztettünk. Hiszen nincs végső győzelem sem vereség. A lényeg maga a folyamat. A harc, a harci kedv, a lendület, a morál!

Most, hogy újra itt vagyok remélem a közeljövőben lesznek bátor lépések az elnökök és a kongresszus részéről, végződjenek azok bárhogyan is. A szokásos osztások, támogatások, kisebb előrenyomulások majd területvesztések nem járnak nagy felhajtással. Ezek az állandó dolgok. De örülnék valami újnak, ami felpezsdítené a belpolitikát ami egyet jelent a lakosság egymással való érintkezésével. Lehet, hogy másokat kielégítettek a szokásos monoton táblázattöltögetések, meg grafikonok, amiknek megvan a maguk haszna, de mégis csak ezekkel egy idő után szürkévé válik az e-életünk.

Viszont a „cirkuszt” máshonnan sem kaptuk meg. Egy-egy villanást, pillanatképet leszámítva mindig ugyanazon a sivár ötlettelen módon zajlott a belpolitika. Más-más vezetők ugyan, kisebb-nagyobb baráti társaságok imitt-amott összefonódva, de a legtöbb párt meg sem próbált soha színt vinni a játékba. Ülnek és végzik megszokott monoton dolgukat, bármiféle harc, jelszó, törtetési kedv nélkül. De ez már egy másik cikket kíván.