[KK] Horvát - Magyar TW és egyéb hírek

Day 2,838, 10:56 Published in Hungary Hungary by eKulugyminiszterium


Tisztelt olvasók!

Az elmúlt napokban, hetekben minden látszat ellenére folyt a munka a Külügyminisztériumban. Erről következik egy kis beszámoló.


Amint azt a beköszönőben is említettem a hónap során elsősorban csak azon MPP-ket kötöttük, kötjük újra amelyeket igazán fontosnak tartunk, azokat amelyeknél nem látjuk, hogy bármi előnyünk származna belőle hanyagoljuk. Ennek megfelelően valamennyivel csökkent is az MPP-szett. Ebből a sorból talán a kubai MPP lóg ki. Kubával - ami lényegében szerb kolónia - azért kötöttünk MPP-t, hogy így segítsük őket a spanyolokkal vívott háborújukban.Több megkeresés is érkezett kisebb erőt képviselő országoktól, de mivel egyik esetben sem tartottuk szükségesnek az MPP megkötését, így valamennyit visszautasítottuk.


Az elmúlt hét folyamán, amikor először lehetett hallani, hogy ezen a héten egy újabb eventtel örvendeztetnek meg bennünket adminék elkezdtük keresni az edzőháború lehetőségét. Bár több megoldás is feltűnt a horizonton pl. Olaszország keresett meg minket elképesztő ajánlatával (adjuk fel a TW idejére Ausztriát). Végül Csehország mellett döntöttünk akikkel azonban nem kezdtük meg a TW-t, hiszen amikor kedden napváltáskor kiderültek a pontos szabályok azt a döntést hoztuk, hogy nincs értelme a csehekkel edzőháborőt folytatni, nem tudnánk úgysem a falat 49-51% között tartani.

Ezt követően kezdtünk új partner keresésébe, s végül a horvátokkal sikerült is dűlőre jutni, így holnaptól az NE törvények lejártáig élvezheti mindkét fél a rengeteg epik csata előnyét. A szerződés magyar fordítását is közöljük (az ismétlés nem árt, hiába van ott már az MK-ban is többé-kevésbé):


Edzőháború Magyarország és Horvátország között

A 2838. napon Magyarország és Horvátország (a továbbiakban: szerződő felek) az alábbiakban egyeztek meg:
1. Magyarország megtámadja Horvátországot (az NE törvény már beadásra került Magyarország által) és elveszíti a csatát. Ezt követően, Horvátország támadja meg Magyarországot és elveszíti a csatát stb..
2. Annak érdekében, hogy elérjék az Epik Csatát a szerződő felek CO-t tesznek ki a második és a hetedik körökben. Erre maximálisan 100.000 CC-t használhatnak el a felek.
3. Csak a 4. divízió második és hetedik körében lesz Epik Csata az edzőháború alatt.
4. Ha valamelyik szerződő fél elfoglalja a másik régióját, akkor azonnal RW-t indít azon régióban és felszabadítja azt.
5. Az első támadás 2838. napon erep idő szerint 23:45-kor indul.

Az edzőháború 7 napig fog tartani, amikor is a szerződő felek vagy No NE törvénnyel, vagy pedig egy másik országra beadott NE-vel lezárják azt.



A nagyköveti program következő jelentése a napokban fog megjelenni.


Köszönettel,

Külügyminiszter