Magyar Közlöny - Az ellenállás korszaka 2.0

Day 1,546, 12:42 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany


Tisztelt polgárok, katonák, munkások, családanyák!

Rosszul állunk régóta! Nem most kezdődött ez a korszak, mikor állandó elnyomásban élünk. Bár magunknak sem vallottuk be, a néha-néha változó helyen feltünedező zöld pixelhalom hályogként leplezte az igazságot.

Eljött az idő, hogy ezt kimondjuk és ne kergessük magunkat illúziókba, hogy ne kössük meg saját magunk, s kormányom, saját kezünk. Csodát várunk, de nem fog eljönni. Rég volt hősöket, elnököket, uralkodókat sírunk vissza, akik soha nem éltek ilyet át. Akik a régi index előtti mítoszban még éltek ők se tudtak mit kezdeni az elnyomással.

Nem maradt nekünk más, mint a permanens munka, harc, remény. Ez az, amit várhattok tőlem és kormányomtól. Ennyi amit ígérhetünk.
Sokszor emlegetett szólás, hogy “nekünk Mohács kell!”.
Elérkezett.
Soha ilyen nagy szüksége nem volt az országnak rátok, mint most. Küzdjetek érte!

Bosko Balaban elnök üzenete a magyar népnek

Aktualitások

Gewru alias Poritomi két napja RL okok miatt lemondott elnöki posztjáról, majd a sikeres impics után tegnap az ország vezetését Bosko Balaban és kormánya vette át.

Kormánylista

Elnök Bosko Balaban
First lady Hercegno

Tanácsadók
wisitenkraf
Harcinyul
l2oli
Mandala Ferdis
Istencsaszar
Nalaja
ForradalmiMaki


Gazdasági miniszter feher66
Helyettes Err0rka (csetes neve sugarfree)

Hadügyi csapat
Harangozo
ProcessH
Levi Kay (csetes neve Hubsika)
szenko1
Shalas95
Tyxi
KristoGabor
Hovirag Charlie (csetes neve rudyka)
Kigyo (csetes neve bence0206)
dnbsoldiers

Kormányszóvivők
Gerely
Rush of Hungary
Termetes Samu

Külügyminiszter Hercegno (nagyköveti rendszer) és Mikrobi (tárgyalások)
Külügyi államtitkár:
Tomeczek
nemeth.martin
Garak1984

Oktatási miniszter dnw599
Helyettes Jorek Byrnison
Államtitkárok
Biro Sandor1990
Hazafi10
Laislo
Gaby93
Marszival

Szociális miniszter Csongrad
Helyettes xSLDx
Államtitkárok
Pjatt
szabesz88
Ralf Shaw
eSada
Grof Jude


Hadügy

Magyarország ellen jelenleg két ország, Horvátország és Románia rendelkezik NE bónusszal. Mivel a szabályok szerint mi is csak egy ország ellen adhatunk be NE-t, az aktuális erőviszonyokon túl ellenfeleink így előnyösebb helyzetben vannak. Területeink visszaszerzésére RW-kben van esélyünk, megtartásukhoz viszont szükséges a két NE megszűnése. Országunk eltörlés alatt áll. Amint ez bekövetkezik és lehull a két NE, okos tervezéssel kell visszaRW-zni Magyarországot a térképre. Kérjük a lakosságot, kövesse figyelemmel a Hadügyi Közlönyt és aszerint üssön!

Külügy

Az osztrák eseményekbe a kormány nem szól bele. Aki nem tudná, Ausztriában több magyar PTO-s vette át a hatalmat. Magyarország érdeke, hogy a két kint lévő csoport között béke legyen és egyetértésbe tudják segíteni az országot. Célunk, hogy az osztrák konfliktus rendeződjön és továbbra is fenntartsuk a két ország közötti baráti viszonyt. A Külügyminisztérium hivatalos tájékoztatása itt olvasható.

Bulgária elégedetlensége az EDEN-nel és külpolitikájának újragondolása (a bolgár kormány hivatalos álláspontja) lehetőséget nyújt számunkra, hogy új kapcsolatot építsünk ki ezzel az állammal. Magyarország megérti, ha Bulgária nem kíván az EDEN-ben maradni Törökország tagsága esetén és kész nyitni a bolgárok felé.

Ahogy az fentebb olvasható, ellenségből van épp elég, ezért arra törekszünk, hogy kizárjuk egy esetleges ukrán front lehetőségét, ezért a kapcsolatok építésébe kezdtünk.

Oktatás

Az Oktatásügyi Minisztérium felhívást intéz a teljes lakossághoz. Most egy kisebb babyboom folyik, hála Garmacornak, aminek következtében megnőtt a mentorokra vágyó kezdők száma. Sajnos mentorokból nem állunk jól, így kérek mindenkit hogy jelentkezzen mentornak. Ha csak kis időd van, ha nincs sok pénzed nem baj, megkérünk hogy jelentkezz akkor is mert a kezdőknek így is nagy segítséget jelentesz. A mentoroknak nem kötelező anyagilag támogatni a mentoráltjukat, illetve chates jelenlét sem szükséges.
Kérjük, hogy mindenki jelentkezzen mentornak itt: http://tinyurl.hu/XG7J/

Illetve aki tehetős támogassa a Borona Alapot és küldjön adományokat Gézengúznak. Ők fontos csatákba osztanak a kezdő és a haladó játékostársaiknak.

Szociális Minisztérium

Napi általános osztáson igényelhető támogatás:
Corporal-tól - Lt Colonel***-ig 300 wellness/fő
Colonel-Colonel*** 3 q6 fegyver/fő


Aki szeretne kapni az jelentkezzen a következő oldalon:
http://miburl.com/M6xghq

SzocMin elszámolás itt olvasható.

Kommunikáció

A kormány és a lakosság közötti kommunikáció alapvető eleme - a közlönyökön túl - a shout. Megkérünk mindenkit, hogy Bosko Balabant vegye fel barátnak.

A Kormányszóvivői Iroda kétirányúvá bővíti a kommunikációt: A polgárok a kormányszóvivők valamelyikének küldött üzenetben, nekik megküldött cikkben vagy az Iroda rizonos szobájában kérdéseket, javaslatokat tehetnek a kormánynak. A javaslatokat az érintett tárcákkal egyeztetve felterjesztjük az elnöknek. Ha jobban tudjátok, osszátok meg velünk!


Bosko Balaban elnök
Gerely, Forradalmi Maki, Rush of Hungary kormányszóvivők


Közérdekű információk:

eMagyar hivatalos cset - kezdőknek channel: #akademia nick: erepes neved
Tutorial
Hazai Rizon szobalista
Kezdők mindenképp olvassák el
Mentornak jelentkezni itt
Mentoráltnak jelentkezni itt
Hazai újságranglisták
Hazai magánújság ranglista
Battle Hero medálszerzéshez (BH) tanácsok

Közlönyök:

Magyar Közlöny
Hadügyi Közlöny
Külügyi Közlöny
Gazdasági Közlöny
Kongresszusi Közlöny
Oktatási Közlöny
Szociális Hírek
Kommunikációs Közlöny