Join the new world

Még egy történettel megemlékeznék a Siveriai és Zapo vereségekről, egy kicsit elborongva az okokon.

Lejt a pálya

Harc után tűzszünet jön, tűzszünet után pedig harc. Úgy követi egymást ez a két dolog a végeérhetetlen háborúkban, mint az éjszakát a nappal, s viszont. Az ukrajnai hadszíntéren sincs ez másképp.
Egy határmenti kisváros peremén - melynek nevére a kutya sem emlékszik már – lőttük egymást vadul, hogy a tűzszünetre kijelölt óra előtt kiírtsuk a másikat, vagy legalábbis visszavessük, amennyire csak lehet. Mikor eljött az idő, a tisztek megfújták a sípjaikat, a templomban megkongatták a harangot, a rádió bemondta az eredményt, mi pedig levettük ujjunkat a ravaszról, előmásztunk a fedezékek mögül, és igyekeztünk tartalmasan tölteni a következő mészárlásig hátra lévő időt. Mindössze néhány tíz méterre voltunk az ellenségtől, de ilyenkor szándékoltan levegőnek néztük a túloldali bagázst. Persze valójában a szemünk sarkából lapos pillantásokat vetettünk feléjük, figyelve őket, de közben úgy tettünk, mintha ott se lennének. Ezen a napon azonban másképp alakult.

Ahol a századunk, a Gábor Áron megpihent, egy kis focipálya volt a senki földjén, olyan betonos placc, amilyen az iskolák mellett szokott lenni. Igazából nemrégiben még ez is egy iskola melletti volt, de a mostani romokat már nehéz lett volna megkülönböztetni az elpusztított lakóházak és üzletek kő- és fémhalmától. A pálya viszont elég jó állapotban vészelte át az ütközetet, csupán egy tank lánctalpa karistolta fel egy helyütt.
Az EDEN katonák kerítettek valahonnan egy labdát, és páran passzolgatni kezdtek, az emberek pedig lassanként arrafelé szállingóztak, némi szórakozás reményében. Nem létezett az az isten, hogy ne rontsuk el a játékukat.

- Ki legény a GÁTon? – kérdezte Zotza felcsillanó szemmel. – Alázzuk meg ezt a falábú bandát! Karaj, Ddenes, Csani, jöttök?
- Naná!
- Rodric, leszel kapus?
- Kösz, de kihagyom. A szabadkai srapnelhegek még sajognak. Különben is a kosarazni szeretek.
- Akkor fonj addig egyet, amíg lenyomjuk bocskorosékat! Honved, CsabiKHO?
A csapat hamarosan összeállt, s más dolgom nem lévén én is velük tartottam, hogy bíztassam őket, és lehurrogjam a riválist. Zotza olyan magabiztossággal toppant be a pályára, mintha eleve az övé lenne, és csak az ő hozzájárulásával labdázgatna ott bárki. Belelépett az egyik passzba, majd a haragos tekintetektől mit sem zavartatva magát, felkapta a labdát. Minket meglátva, talán mondani sem kell, rögvest megjelentek a románok.
- Te Hagi-ivadék, szedj össze még öt embert, és játszunk! – ment az ukáz, és a nyelvi nehézségek ellenére sem volt kérdéses, hogy mit akar.



Szép kis tömeg verődött össze ez idő alatt, a magyarok és a románok mellé érkezett még egy rakat lengyel meg spanyol baka is. A játék nemsokára el is kezdődött, igaz, a pénzfeldobáshoz kölcsön adott érmémet sohasem láttam többé viszont. Bíró is akadt, egy civil ruhás fickó személyében. A romok közül kimentett tábla szolgált eredményjelzőül. Egész komoly színezete volt a dolognak.
Komoly volt a küzdelem is. Öt perc múlva már két századtársam harcképtelen volt. Retorzió persze semmi, sőt még a románok rúghattak büntetőt miután a csatáruk látványosan feldobta magát a hatoson belül. Újabb három sérültünk után, amikor Axelerót is le kellett cipelni, már kezdett gyanús lenni a dolog, és a meccs helyet a bírót figyeltem. Rögvest feltűnt, hogy ő sem annyira a focira koncentrál, hanem a nézők közt egy FAR-os tisztre ügyel, aki jelezte neki, hogy mikor, mit fújjon.

- Ez a szarházi spori elcsalja a meccset! – üvöltöttem felháborodottan az elfogult játékvezető felé rázva az öklömet.
Mások is észrevehették, mert sok lett hirtelen az elégedetlen hang, de ettől sajnos az égvilágon nem változott semmi. A bíró nem lett leváltva, és továbbra is szemét módon vezetett.
Később egyszercsak beszállt még egy faszi a derbibe, majd még egy, aztán a harmadik, úgyhogy a románok kilencen tolták, hat ellen egy darabig, és rohadtul nem akart egyikük sem lemenni a pályáról. Baromi nehéz volt őket letakarítani a pályáról, mert bírót ez sem zavarta egy szemernyit sem.

A gólok számlálása szintén nem ment rendben. Egy hegyivadászok egyenruháját viselő tag fogta a szivacsot, letörölte az aktuális számot, és kettővel többet vésett fel a helyére. Persze nem a mi oldalunkra. Ekkor majdnem kitört a tömegverekedés, de a játék vezetője azzal a szánalmas magyarázattal állt elő, hogy ez úgy helyes, csak rosszul látszott eddig az eredmény. A kréta persze náluk volt, egy kibaszott számért pedig végül nem akartuk abbahagyni az egészet.
Ha nem lett volna elég bajunk, ott volt még pár idióta, akik azt hitték, abból áll a játék, hogy belebikáznak egy óriásit a labdába, aztán jól van. A passzolás szerintük luxus, cserére nem mentek le, abszolúte nem lehetett tőlük játszani, elvették az ember kedvét. Bogdan_L lövéseitől meg úgy dőltek a játékosaink, mint a tekebábuk. Csak finesszel, ravaszsággal, ügyességgel és hatalmas kitartással tudtuk tartani magunkat.



Küzdeni akarásból tehát nem volt hiány, ám játékosból lassacskán igen. Durva belépők, alattomos gáncsok jellemezték az összecsapást. Elfogytak a „hadrafogható” embereink. Megkértünk a lengyeleket, meg a spanyolokat, hogy álljanak be a románok ellen, de ők sajnálkozva megvonták a vállukat. Állítólag a szövetségi kapitányuk megtiltotta. Nem örültünk, de legalább a Havasalföldi Jetik csapatát sem támogatták.
Végül két gólos vereséget szenvedtünk, miután kiállították Zotzát, aki Blackpanthert akarta kicsinálni, ám a harc hevében némi figyelmetlenségből adódóan egy tökön rúgással kísérletezett, de kis képzavarral élve szarva közt a tőgyét találta el. Lefelé menet a reklomáló Alphonak lekent még egy sallert, hogy megnyugtassa a saját lelkivilágát.
Az eredmény talán nem alakult jól, de becsülettel küzdöttünk. Az utolsó pillanatig nem adtuk fel, olyan ellenféllel szemben azonban eleve nem nyerhettünk, amelyiknek ilyen hátszele van.

by Rodric
2011-01-21