Első Írás
Antienemi
Tiszteletem minden kedves-kedvtelen olvasómnak.
Nézzétek el nekem, ha amolyan Jókai bablevesesre sikeredett, de több mindent is papírra szerettem volna vetni.
Ami a legfontosabb:
Az új harci modul miatt mindenkinél legyen fegyver!
Akkor is, ha nem harcol, ne könnyítsük meg az árnyékbokszoló ellenség helyzetét.
Magánvélemény!
Az eddigieket látva, ismét egy elsietett és bedőlt ötlettől próbálnak nem éppen fair módon megszabadulni.
Pedig a sokat szidott V2-ben voltan tetszetős újítások.
Nekem, ami bejött, hogy a saját időmmel én rendelkezhetem.
Erre azt is kivették.
Javaslatom a következő:
3 tagozódás a munka alapján, mint régen a V1-nél:
Landos, Manus, Cons.
Ha már valaki egy ideje gyúr valamelyikre, nem tisztességes, hogy hírtelen bárki elvállalhatja azt a munkát, amiért ő megdolgozott.
Az időskála maradna.
Ha valaki Sztahanov, akkor dolgozhasson akár 12 órát.
Ha valaki tanulásra fordítaná idejét, hát tegye!
Mára ennyi lenne.
Köszönet az időtökért.
Antienemi.
Comments
Az időskála visszahozatalát én is támogatom.
Az 1 skilels megoldás a munkásoknak jó, az államnak is jó és az aktív cégeseknek is jó, a passzívoknak nem igazán.
A munkásnak jó több okból is, pl seregtagként kimész más országba segíteni akkor csak beugrasz egy landos gyárba 1 napra melózni és jó bérét dógozhatsz, aznap ki is léphetsz. A munkaerő piaci verseny miatt a cégesek nem melóztatthatnak uzsora béren, igaz hogy nem lesznek siker ágazatok ahol néhányan megszedhetik magukat de nem lesz az se mitn ami régen hogy a többséget lenyúlták durván. A cégesek globális szinten versenyeznek egymással, ezért ha van elég céges a munksáoknak jó lesz.
A munakidő, study stb beosztás nekem is tetszett, kár hogy kivették.
Az időskálát támogatom én is...