[RH+] Magyar páncélosok 1100 évvel ezelőtt…

Day 2,384, 13:24 • Published in Hungary Romania • by Hun Carpathia


Köszöntöm a kedves olvasókat.
Cikkem a honfoglaló magyar katonák harcban alkalmazott páncél-viseletét kívánja elemezni, illetve bemutatni. Az utóbbi évek régészeti eredményei és azok alkalmazott rekonstrukciója napjainkban megmutatja, hogy a Kárpát-medencébe érkező magyarok milyen páncél-viseletet hordtak, hordhattak.

Az utóbbi évtizedekben felmerült az a kérdés, hogy egyáltalán használtak-e páncélt a honfoglaló magyarok? A közelmúltig erre a kérdésre a történelemtudomány – főként a régészet eredményeire alapozva – egyöntetűen nemmel válaszolt, esetleg a bőrpáncél meglétét tartották elképzelhetőnek. A legtöbb rekonstruált rajzokon, képeken, általában a kaftánba öltözött könnyűlovasokat ábrázoltak.


Hun-Avar páncél-alkalmazások


A hunok számtalan újítást vezettek be a hadviselésben, mellyel legyőzhetetlenné váltak, s ami hozzásegítette őket ahhoz, hogy egy körülbelül nyolcezer kilométer hosszan elnyúló sávban uralják az eurázsiai sztyeppe-vidéket a belső-mongóliai Ordos vidékétől a La Manche csatornáig.
Fémművességük messze meghaladta korukat. Kardjaik, páncélzatuk acéledző technikájuknak köszönhetően legyőzhetetlenné tette őket. A lamellás szerkezetű vérteket és páncélokat széles tömegekben alkalmazták.

A hunok vértezete.
Míg a szkíták úgynevezett pikkelyvértezetet használtak, azaz a páncélzatot alkotó lemezek maximum 50 százalékban fedték egymást, a hunok és leszármazottaik, az avarok lamellás szerkezetű páncélzatot fejlesztettek ki a jobb védelem reményében. A lamellás szerkezet működési elve alapján elkészített páncélrekonstrukció egy milliméteres acéllemezekből áll, melyet két milliméteres bőrszalagokkal fűznek össze. Az emberi testtel közvetlenül egy védő bőrréteg érintkezik. A más kultúrákban elterjedt emberi testet védő, úgymond puffer-réteg ez esetben kimarad, így a mozgás sokkal könnyebbé válik ló és lovas számára egyaránt. A páncélzatot alkotó acél lemezsorok teljesen fedik egymást, a legáthatolhatatlanabb részeken egymás felett két lemezsor, egy bőrsor, majd ismét két acélsor, azaz összesen öt réteg adja a védelmet. A páncél még a leggyengébb részeken, ahol csak egy lemez és a bőr illeszkedik a test fölé, ugyanúgy állja a modern fegyverek támadását, mint a legvastagabb részeken, s még az azonos pontra érkező találatok sem képesek átszakítani az acéllemezeket. A páncélzat össztömege körülbelül 25 kilogramm, a sisak hasonló technikával készül: védi nemcsak a fejet, de a nyakat is.
A 2010-ben rekonstruált Hun-Avar lamellás páncél nem csak hagyományos eszközökkel, hanem katonai lőtéren, modern fegyverekkel is megpróbálták átszakítani. Ez sem 0,22-es kaliberű pisztollyal és puskával, sem pedig 9 mm-es Parabellummal nem sikerült. A vértezet tehát akár golyóálló mellényként is megállja a helyét, a technika pedig már a VI-VIII. században jelen volt hazánk területén!



Avar páncélzat.
Az Avar Kaganátus nehézlovasságának a páncéltöredékei mintegy 50 síremlékben maradtak fenn, ezek a leletek nagyrészt csak páncél darabkák, melyből nehéz következtetni a páncél tényleges formájára.
A legteljesebb lelet azonban a kunszentmártoni páncél: 1928-ban került napvilágra, egy avar ötvös mester lovas sírjából. Archeológusaink számítása szerint ez a páncél több mint 300 lapból lehetett összeállítva. A lamellás avar páncél a korabeli avar, türk és közép-ázsiai mintákat figyelembe véve derékban is védte viselőjét. Egyes korabeli ábrázolásokon és a harcászati kísérletek alkalmával felvetődött még egy érdekes adat is, miszerint, a korszakban használt avar típusú páncélok közül több elöl záródó lehetett.
A csatalovasságnál természetesen a ló is páncélt viselt. Bizánci krónikák, keleti falfestmények szépen bemutatják a szügypáncél meglétét. A Kárpát-medencei Avar Kaganátus nyugati védelmi gyűrűjében (ma Ausztria területén) maradt fenn 6 lyukas avar lamellás lópáncél. A rekonstruált szügyvért 3 karéjos fém lamella, bőrre felfűzve.
A kísérleti-régészet egyre biztosabban állítja, hogy bőrszalagokkal történhetett meg a fém rögzítése, fűzése. Az összefűzött fémlamellák bőrszíjjal lettek a bőr alaplapra rávarrva. Az avar rekonstrukciónál felmerült még az Ázsia belsejében használatos, távol-keleti selyemzsinóros rögzítési mód alkalmazása, de ez a módszer – nagy valószínűséggel – a történelmi adatokat és a történetföldrajzi tényezőket figyelembe véve kizárható. Esetleg elképzelhető, hogy egyes magas rangú vezetők ilyen díszes, Ázsia keleti feléből származó páncélokat használhattak, de ennek beszerzési igénye, drágasága miatt, csekély számú alkalmazást feltételez.


Avar páncélos lovasok napjainkban…

Magyar páncélzat

A magyar lovas-íjász taktikára alapozott hadászatunk a lehető leggyorsabb helyváltoztatást és harci manővereket feltételezi. Ennek alapfeltétele a minél könnyebb hadfelszerelés. Azonban az elképzelhetetlen, hogy a villámgyors, precíz, összehangolt manőverek miatt, lemondtak volna őseink a védőfelszerelés használatáról. Valószínűleg úgy oszlott meg a hadrend, hogy a közkatonák (szabad harcosok, nomád pásztorok köréből kikerülve) valóban nem használhattak páncélt. Azonban a rangosabb nemzetségfői „testőrségek” vezéri kíséretek, szinte biztos, hogy bőrpáncélt, is alkalmaztak.
A páncél alkalmazása ellen felhozott hagyományos érv az, hogy egyetlen X. századi magyarországi sírban sem találtak páncélt. Ez nagyjából így is van, azonban azt is tudnunk kell, hogy a harcosokat a rangjelző tárgyaikkal és díszruhájukkal temették el. Amennyiben viseltek bőrpáncélt, és azzal temették el a harcost, az a több mint egy ezredév alatt elporladt. Miként az avar fémpáncélok esetében is ez történt, a fémlapok bőr alapra voltak rögzítve, azonban a bőr mára már teljesen elfoszlott.
A magasabb rangú harcosok esetleges (fém) páncéljai viszont hatalmas értékkel bírhattak, melyeket már generációkon át használhattak, így valószínűleg nem tették bele a sírokba. A páncél nem rangjelzőként funkcionált, mint például a díszesebb szablyák. A magyar katonák által általánosan használt fokosokat és harci baltákat sem temették el tulajdonosukkal együtt, ezeknek sem volt rangjelző szerepük, így tömegesen ezeket sem temették a katonák mellé.



Az írott források, a régészeti leletek, és a rokon hadikultúrájú népek hadászatát összegezve a következő kép tárul fel előttünk. A IX-X. századi magyarok főbb csapásmérő ereje az íjász könnyűlovasság volt, amelyek sorában a módosabb harcosok védőeszközöket is alkalmaztak. Az egyszerűbb mellet és hátat fedő bőrvérttől a keleti mintájú lamellás bőrpáncélokig. A vezérek, nemzetségfők és ezek testőrsége valószínűsíthetően fém páncélt vagy részben fémmel erősített bőrpáncélt is használhatott.
A csatákat általában már a lovasíjászok eldöntötték, ám sokszor a közelharc sem maradhatott el. A Konstantinápoly ellen indított 934-es magyar-besenyő hadjáratról részletes leírás maradt fenn. A hatalmas ütközetet Maszudi arab tudós és utazó jegyezte fel. Leírásában részletezi a nagy taktikai ügyességgel felépített nomád támadást, amelyben a szárnyak keresztezve támadták a bizánci hadat, majd precízen kivitelezett forgó mozgásba kezdtek, mint a malomkerék. Azonban a kétnapos ütközet közelharccal zárul le ”…a türkök (magyarok) a nyílzápor után rendezett sorokban végrehajtott támadásukkal megszerezték a győzelmet. Az ő soraik ugyanis rendezett állapotban maradtak és nem bomlottak fel. A lovas osztagok jobbról és balról száguldoztak, és előkerültek a kardok is….” A leírásból következik, hogy egy lovasroham nehezen elképzelhető a támadók valamiféle páncélozottsága nélkül. Ráadásul a bizánci sereg minden esetben komoly páncélzatot használt.
A nagy értékű páncélokat több száz évig egymásnak örökítve adták át és használták a harcos nemzedékek a pusztán. Orosz – ukrán területeken kerültek elő „magyar gyanús” páncélok, melyeket a régészeik általában „türk”-ként kategorizáltak.
A honfoglaló magyarság emlékanyagába soroljuk a demjanovkai sisakleletet. A sisak harangja négy darab, háromszögű lemezből áll, kúpos formájú, amelynek tetejét négy darabból kivágott, kúpos tetőlemez fogja össze. A harang alsó szegélyén körbefutó homlokpánt van felszegecselve. A homlokpánton még sodronyvért gyűrűinek maradványa is megtalálható.
Szintén a honfoglalás előtti magyarsághoz kapcsolható a novorosszijszki sisaklelet, ez esetben a kísérő lelet azonosította be a magyar kategorizálást, ugyanis a sisak mellett egy magyar szablyát is találtak. Ennél a fejvédőnél a sisakharang két részből áll, ezeket egymásra lapolva összeszegecselték. A harang tetejét kisméretű csúcsrész fogja össze.
Az egyetlen magyarországi fém lelet az úgynevezett „Pécsi sisak”. A sisakot több történész varég, rusz mintájúnak tartja. Érdemes megjegyeznünk, hogy a hun korszakból már hasonlóak kerültek elő, például rézcsíkkal díszített 4 lemezes összeolvasztott sisakok. Ezen felül a sisak díszítését is érdemes megnéznünk, ez is inkább a keleti pusztákra jellemző ornamentikát mutatja. A „turáni” mintájú sisakok általában keresztpántos, nyakvédős sisakok voltak.



A novorisszijszki és a pécsi sisak


Összességében elmondható, hogy árnyaltabb és pontosabb kép tárul elénk a honfoglaló magyarság harci öltözetét is figyelembe véve.
Bízom benne, hogy a későbbiekben további leletek kerülnek elő nem csak az anyaországi területekről, amelyek tovább erősítik a fentebb leírtakat, illetve még pontosabb és tárgyilagosabb képet kapunk honfoglaló magyarjaink harcos és békés mindennapjairól is.
Köszönöm, hogy olvastátok. Rövidesen jelentkezem a következő magyar történelmi vonatkozású cikkemmel.


Harcolj okosan!
Bölcsen oszd be a sebzése😛 akkor vagy hatékony, ha a parancsban szereplő csaták közül a magas prioritásút választod és ott is csak akkor harcolj, ha a falállás 52% vagy azalatt van.
Ha a magas prioritású csaták túl vannak ütve, és túltöltődik a wellnessed, akkor keress egy alacsonyabb prioritásút, ahol a falállás 52%, vagy az alatt van és ott harcolj.
Ha teheted, üss a hadügyi közlöny szerint: http://www.erepublik.com/en/newspaper/hadugyi-kozlony-177586/1