Join the new world

Köszöntöm a kedves olvasót!

Köztudott tény, hogy a forradalmak, szabadságharcok és függetlenségi harcok kirobbantását szinte mindig is az ifjúságnak köszönhetjük. Az ifjonti hév és lendület, valamint a régen meghaladott és még mindig fojtogató külső vagy belső elnyomás elleni küzdelem évszázadokra vezethető vissza történelmünkben.
A Magyar Királyság Mátyás király /1458-1490/ haláláig viszonylag szilárd alapokon állt, külső és belső politikai tényezők nem tudták megbomlasztani az egységes nemzetet.
Országunk veszély esetén több ízben is vagy egy karizmatikus királynak, vagy a nemzeti összefogásnak, vagy a jó hadi taktikának és furfangnak, illetve ezek összességének köszönhette területi egységét.

Ha a karizmatikus királyainkat nézzük, közülük a teljesség igénye nélkül kiemelném az Anjou-házi Károly Róbertet /1310-1342/, aki V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt. Károly Róbert több mint 10 éves harcok után letörte a kiskirályok hatalmát, ezután új alapokra helyezte és megszilárdította az utolsó Árpádok alatt megrendült királyi hatalmat.
A nemzeti összefogás a tatárjárás /1241-42/ után mindenképp szerepet játszhatott Magyarország területi egységének és hatalmi erejének megőrzésében. Az ország népességének megtizedelése és a tatár seregek pusztítása nyomán az ország újjáépítése és a népesség megőrzése a peremvidékek betelepülő lakosai, valamint a kunok visszatelepítése, a külföldi telepesek és a magyarság összefogása nélkül nem valósulhatott volna meg. Ehhez kellett egy olyan király- IV. Béla /1235-1270/, aki a korábbi haditechnika tarthatatlanságát belátta és változtatott rajta: a páncélos lovasság felállítása és az ekkoriban kezdődött és a mai napig is sok fennálló kőváraink építése.
A magyar hadi taktika és ravaszság egyik kiemelkedő csatája a Vértes- hegységben zajlott 1051-ben: III. Henrik Német-Római császár hadjáratot indított országunk ellen, hadai a Duna mellett párhuzamosan haladtak a szárazföldön. I. András /1046-1060/ a felperzselt föld taktikáját alkalmazta. Henrik éhező seregeit folyamatos rajtaütésekkel és nyilazásokkal zaklatták a magyarok. A német császár kénytelen volt békéért könyörögni. András a magyar királyok szokásos bőkezűségével rengeteg élelmet küldetett a császár táborába. A katonák nagy örömükben, hogy megmenekültek a halál torkából, futottak haza, elhagyva felszerelésüket, elhajigálva pajzsaikat, fegyvereiket, vértjeiket. Vértjeik szinte beborították a hegyoldalakat. Éppen ezért a hegységet mind a mai napig Vértesnek hívják.

Összességében elmondható, hogy napjainkban egy erős és független magyar állam tartós fennmaradása ezen tényezőknek meg kell lennie: karizmatikus államfő, nemzeti összefogás az ország érdekében és a híres magyar szellemi tőke, köztük a lelemény és furfang is!

Az egységes magyar nemzet képe megváltozott a Török Birodalom térhódítása miatt a Kárpát-medencében. A török hódoltságtól számíthatjuk szabadságharcainkat, mozgalmainkat, küzdelmeinket a külső idegen hatalmak, vagy belső hazaáruló politikai elit ellen egészen 1956-ig.
Azt is elmondhatjuk, hogy magyar a magyarnak farkasa lett innentől fogva: mindig volt egy aljaelit, akik kiszolgálták az idegen elnyomókat és nem átallottak magyar vért ontani hatalmuk megtartása érdekében.

Egyetlen győztes szabadságharcunk Bocskai István /élt: 1557-1606/ nevéhez fűződik. Az Erdélyt bitorló és súlyos adókkal terhelő, valamint a reformátusokat üldöző császári seregek és kormányzat ellen lázadva egy addig nem létező katonai szerveződés, a hajdúk Bocskai István mellé álltak 1604 októberében. Több vereséget is mértek a császáriakra, az egész Felvidéket elfoglalták és egészen Bécsig nyomultak előre.
1605-ben Bocskait Erdély fejedelmévé választották. 1606.-ban megköttetett a Bécsi béke, melynek értelmében Ugocsa, Bereg és Szatmár vármegye Erdélyhez került. A császári udvar ezzel elismerte Erdély függetlenségét.
1605. december 12-én majdnem tízezer hajdúkatonájának földet adva letelepítette őket. Bocskai az egyetlen magyar szabadságharc-vezér, aki földet adott a katonáinak. Utána sem Rákóczi, sem Kossuth nem volt képes vagy nem akart ilyen politikai lépéseket megtenni.
1606. december 29.-én Kassán hal meg, innen testét Gyulafehérvárra vitték és az ottani székesegyházban temették el a többi nagyfejedelem mellé.



Szabadságharcaink sorában az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szinte a legfelemelőbb és leginkább becsben tartott ünnepünk. Valószínűleg azért is, mert a ma emberének már történelem, viszont a történelmi emlékezethez a márciusi ifjak tettei állnak legközelebb, valamint a forradalom tisztasága is erre vall.

A márciusi ifjak tetteit ismerjük: a pesti utcák emberét ők szólítják meg, ők fogalmazzák meg a híres 12 pontos követelésüket, ők szabadítják ki a velük tartó több ezres tömeg kíséretében Táncsics Mihályt.
A márciusi ifjakhoz csatlakozik több nagypolitikus is, és a későbbiekben általuk vezetve teljesedik ki a forradalom szabadságharccá.

1848. március 15.-én azon fiatal forradalmárokat ünnepeljük, akiknek tetteit a hazaszeretet és a szabadságvágy vezérelte:

Ágai Adolf (12), Bozzai Pál (19), Bulyovszky Gyula (21), Degré Alajos (2😎, Emődy Dániel (29), Farkas Lujza (Szathmáryné) (30), Gaal Ernő (?), Hamary Dániel (22), Hatala Péter (16), Hermann Rosenfeld (?), Irányi Dániel (26), Irinyi József (26) Jókai Mór (23), Kléh István (23), Koplánszki Károly (1😎, Korányi Frigyes (19), Lehotzky Pál (27), Nyáry Albert (20), Oroszhegyi (Szabó) Józsa (26), Pálffi Albert (2😎, Petőfi Sándor (25), Sebő Antal (1😎, Sükei Károly (24), Szathmáry Pál (?), Szegfi Mór (23), Szikra Ferenc (?), Telepy Károly (19), Vajda János (21), Vasvári Pál (22), Vidats János (22)


Nem elég!

Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.

Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!

Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.

Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!

Váci Mihály

Ajánlott cikk:
Ünnepi megemlékezés--- www.erepublik.com/hu/article/2228386/1/20

Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!
A csitári hegyek alatt...