[Pályázat] Régi idők nagy csatái: Eastern Siberia

Day 1,833, 09:00 • Published in Hungary Hungary • by Rodric

Folytatom a másoknál megjelent írásaim átemelését a saját újságomba, és ezúttal összekötném a kellemest a hasznossal, azaz az OM “Régi idők nagy csatái” pályázatára nevezhető művet veszek elő.
A történet az ifjabbak számára különösen érdekes, az idősebbeknek pedig nosztalgiázásra alkalmas lehet, hiszen az erep V2 néven elhíresült verzióját idézi meg, amikor is az akkori csatamodulban egy hexákból álló pályán kellett lépegetni az egységünkkel. A karakterünk négy osztály valamelyikébe tartozott. Gyalogos, helikopteres, légvédelmi tüzér vagy tank lehetett, s ezek mindegyikének megvolt a párja, mely ellen hatékony volt, vagy épp gyenge védettségű. A különböző terepviszonyok is befolyásolták a hatékonyságot, és például a folyók felett csak a helikopter juthatott át, a többi egységnek a hidaknál kellett próbálkozniuk, melyek sokszor a csaták gócpontjai lettek. És akkor még ott voltak a wellnesst (jelenleg energy) kórházak, meg a védelmi rendszerek, a fővárosok, a területbirtoklási arány...

A sztori idejében az oroszok még a szövetségeseink voltak a Phoenixben, de értékes nyersanyagaikat a keletről és délről támadó amerikai-kínai csapatok bitorolták. A legnagyobb fékelők hírében álló lengyelek viszont még ellenséges táborban hédereztek.
A magyar seregben pedig létrehozták a századoknál nagyobb szervezeti egységeket, az ezredeket, melyekben, ha jól rémlik nagyjából 4 század volt, s ezeknek külön chatszobát is fenntartottak.

Még egy fontos korabeli momentum a Peterbond által szervezett századok csatája, mely a brutálisan leült aktivtási szintet akarta egy versennyel megemelni, s ebben sikerrel is járt.


Egy bizonyos néven nem nevezett személy sérelmezte a szerepét a történetben, ezért kijelentem, hogy az őt érintő rész teljes mértékben a képzelet szüleménye, amint az az eredeti és jelen cikk alatti kommentben is kifejtésre került.

Szibériai nyár
(Akár így is történhetett…)


3. rész Eastern Siberia

A Belső Mongóliai diadal azonban csak előjáték volt egy másik, még fontosabb ütközethez. A kínai kézbe került Kelet Szibéria felszabadítása volt a tét. A hadműveleteket addig nem indították el, amíg a másik csata le nem zárul. A ferdeszeműek viszont addigra szinte áthatolhatatlan falat emeltek az általuk birtokolt terület köré, s ebben nagy segítségükre volt az áruló orosz anyaföld. Északról és északnyugatról egy folyó akadályozta meg az átkelésünket, délről pedig hósipkás hegyek állták az utunkat. Kemény dió volt, az már egyszer biztos.

Kellemes változatosságot jelentett, hogy ezúttal a hadvezetésnek volt terve. Az örömben viszont némi üröm is vegyült, amikor az ezred eligazításán a Görgeyt tartalékba rendelte Trícium, mondván, hogy mi vagyunk a legütőképesebbek, ezért majd csak a legkritikusabb pillanatban vetnek be minket. Addig is legyünk készenlétben.



- Csesszék meg! Már csak egy szarabb dolog van a csata vérfürdőjénél, várni, hogy beküldjenek. – borongott Szidani, de az egész csapat ugyanígy érzett.
- Popperur, hogy van az, hogy te mindig vagy tízszer annyi ellenfelet lősz ki, mint bárki más? – feszegette a dolgot Hekkat, hogy valamivel elüsse az időt.
- Figyelj! Tanulj! – jött a szűkszavú válasz.
- Egyesek azt mondják, hogy te Lgabor balkéz felőli leszármazottja vagy, ha nem mindjárt a klónja. – ütötte tovább a vasat a volt elnök, aki régi pozíciójából egészen a GÁT tagságig küzdötte fel magát.
- Ha így van, akkor nincs esélyed beérni. – felelte a megszólított sztoikus nyugalommal.
- Jutni fog neked is a sárgákból, Hekkat, ne féltékenykedj! – szólt közbe Carpediem4life.
- Jó hallom, hogy valaki az előőrsbe jelentkezik? – csapott le Bubberr is.
- Hagyjatok lógva! – mutatta fel Hekkat a középső ujját nevetve. – Popperur igazán tarthatna egy kis tréninget nekünk, földi halandóknak.
- Jaja, kéne valami okosság, mert a Horthyba ott csücsül a HM, és biztos csurran cseppen nekik valami plusz az ellátmányból. Aztán az értékelésnél nehogy azt lássuk, hogy megelőztek minket. – vetette fel valaki, de a többség lehurrogta, mondván a Gábor Áront csak a mennybéli Atyaúristen győzheti le, és ő is csak akkor, ha puszta kézzel harcolunk.

Miután a gyülekezőtéren felsorakoztunk, Admiralis, akit erre az akcióra az ezred irányítójának neveztek ki, még egyszer a szánkba rágta a tervet, amit odafent kifőztek.
- Délnyugatról az átjárón nagy erejű elterelő támadás fog indulni. Remélhetőleg képesek lesznek lefoglalni annyira a főerőket, hogy mi északról indulva megvethessük a lábunkat egy hídfőállást kialakítva. A folyón egy helikopteres dandár fog átrepülni, hogy előkészítse nekünk a terepet. Rajtuk áll vagy bukik a dolog. Ha sikerül megtisztítaniuk egy akkora területet, ahová ledobhatjuk a gyalogságot és a gépesített alakulatokat, akkor máris indulhatunk a főváros ellen. Ha nem jön össze… Nos, akkor marad a húsdaráló a völgyben.



Eddigre már az összes ezred kopteres egységét összeszedték egy külön csapásmérő egységet alakítva ki, így csak a gondolatban kívánhattunk nekik sok szerencsét. A feldübörgő rotorok által keltett légmozgás erősnek tűnt, egy tányérsapkát le is sodort valamelyik tiszt fejéről, de mégis aggódva néztük, elegen lesznek-e a kínaiak szétkergetéséhez. A rádiós adásokon keresztül pontos képet kaphattunk a hadművelet állásáról, és felszisszenve kommentáltuk, mikor egy-egy bajtársunkat leszedte az ellenséges légvédelem. Vártuk az indulást jelző parancsot, de ez csak nem akart megjönni. A folyó túlpartján elkeseredett csata dúlt minden talpalattnyi föld megszerzéséért. Eleinte jól alakultak a dolgok, már-már úgy tűnt, hogy csak percek kérdése és szétcsaphatunk mi is a sárgák között, de aztán a semmiből megjelent az ázsiaiak tartaléka, akik lassan elözönlötték az addigra nagy nehezen megszerzett parti sávot. A terv füstbe ment.

Lelombozva ücsörögtünk, s már nem sok reményt láttunk a győzelemre, mikor végre kivezényeltek minket is a csatatérre. Maradt a nehezebb út. Mikor azonban nekiindultunk az átjárónak, azt vettük észre, hogy számolatlanul érkeznek a szövetséges csapatok, jó idő óta talán a leghatalmasabb Phoenix támadássá dagasztva az addigi állóháborút. A rizsevők szívósan védekeztek a vesztüket érezve, de ez csak arra volt elég, hogy késleltessék az elkerülhetetlent.

- Basszuskulcs, egy rohadt ferdeszeműt nem tudtam kilőni az egész ütközetben! – elégedetlenkedtem, mikor a csatazaj elültével kiszálltam az igencsak megnyomorított Skyburneremből.
- Addig vártunk, amíg aztán más aratta le a dicsőséget. De ki nem szarja le? A fő, hogy győztünk. – vonta meg a vállát Xavinyo.
- Igaz, de azért nekem még viszket a tenyerem. Egy tank csúnyán oldalba kapott, és nem tudom leverni senkin. – csaptam öklömmel a tenyerembe. – Esetleg valaki? – néztem körbe a srácokon, mire négyen ugrottak nekem és egy pillanat alatt a földre gyűrtek.
- Elégedett vagy? – érdeklődött vidáman Herrheil.
- Arrgh… ez nem az én napom.

by Rodric