[ICS] Miért volt jó a Pacifica csatlakozás?

Day 3,070, 10:35 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Ahogyan azt a legtöbben már olvastátok/hallottátok, Magyarország pár nappal ezelőtt hivatalosan is a Pacifica szövetség tagja lett Lengyelországgal egyidejűleg. A kongresszus jelentős többséggel szavazott a belépés mellett, amellyel megerősítette a kormány szándékát. A viszonylag magas támogatottság mellett azonban megjelentek olyan hangok, amelyek valamely szempontból aggodalmukat fejezték ki a lépéssel kapcsolatban. Részben ezekre a kérdésekre reagálva szeretném kifejteni a témával kapcsolatos magánvéleményemet.

A kiindulási pontnak tekintsük azt, hogy a világpolitika, a nemzetközi kapcsolatok rendszere régen nem látott ütemű változásnak indult az utóbbi hetekben. Argentína súlyos belharcok és diktatúra bevezetése mellett kilépett az Asteriából, a brazilok szinte azonnal követték őket. Ezek a lépések már egy-másfél hónappal ezelőtt is sejthetőek voltak, ugyanis az eseményláncolatot elindító történések nagyjából március elején voltak tapasztalhatóak.
Aztán a görögök csatlakoztak a Pacificához, miközben a horvátok megpróbálták megszervezni egy szövetségbe az Asteria ellenes oldalt, amely végül az Adriatica megalakításában csúcsosodott ki.

Elindult tehát egy olyan folyamat, amelyben a korábban másfél-két éven keresztül féltve őrizgetett "semlegességünk", vagy nevezzük inkább ide is, oda is tekintgető politikának, nem volt tovább tartható. Korábban az garantálta országunk területi épségét, valamint a bónuszterületeink meglétét, hogy volt egy erős Asteria MPP-szettünk, illetve emellett jó viszonyt tartottunk fenn a másik oldalról is néhány országgal (Macedónia, Indonézia, később Bulgária is), ami azt biztosította, hogy az ellenoldal nem tudott összeállni ellenünk olyan egységes erővé, ami reálisan fenyegethette volna a pozícióinkat, ahogy az megtörtént például a szerbek ellen, ami végül a kongátlanításukhoz vezetett.

Nos, ez a fajta politika nem volt tartható tovább, ugyanis egy "tömbösödő", kiéleződő világrendben a biztonságunk garantálása csak akkor lehetséges, ha mi is tartozunk egy tömbhöz. Ha nincs egy szövetség, aminek egyértelmű támogatottságát élvezzük, hanem csak innen is, onnan is támogat egy-egy ország, akkor az kevés lehet és elsöpörheti mondjuk a bónuszainkat egy másik, teljes szövetség által támogatott ország érdeke.

Érdemes megemlíteni azt is, hogy az Adriatica szövetségben a két katalizátor, Horvátország és Chile képviselő többször hangsúlyozták, hogy az ő oldaluk összetartó ereje akkor lesz csak teljes, ha megszűnnek az úgynevezett átkötött MPP-k, tehát a másik oldallal fenntartott kapcsolatok. Tehát benne volt a pakliban az a forgatókönyv is, hogy az ide csatlakozni vágyó macedónok és bolgárok esetleg ejtik az MPP-t velünk, ami a köztes állapotban lévő országunk esetében nagy érvágás lehetett volna.

Ezt csak azért emeltem ki, mert többen a macedón barátság iránti aggodalmukat fejezték ki. Nos, véleményem szerint pusztán azért nem szabadott megrizikózni a fentebb említett okokból valószínűleg tarthatatlan köztes állapotot, hogy megtartsunk egy olyan kapcsolatot, amire van esély, hogy a másik oldalról szakítják meg, ha olyan helyzetbe kerülnek.

Ott tartunk tehát, hogy kell egy blokk, amihez tartozhatunk.

Az Asteria kézenfekvőnek tűnhetett, hiszen a legtöbb proAsteria, vagy Asteria országgal MPP kapcsolatunk volt és több barátunk is tagja volt a szövetségnek. Ennek ellenére ez az út kizárt volt, ugyanis folyamatosan számolnunk kellett a román vétóval. Ráadásul belpolitikai támogatottsága sem hiszem, hogy lett volna egy románokkal közös szövetségnek.

Az Adriatica szintén kizárt, ugyanis itt szinte csak velünk ellenséges országok találhatóak (török, horvát, stb.), ráadásul a macedónokon kívül az összes barátunkkal, és ami még nagyobb baj, stratégiai szövetségesünkkel is szembekerültünk volna, hiszen ahogy már utaltam rá, el kellett volna dobnunk az átellenes oldalra vezető MPP-s kapcsolatokat. Ebben az esetben tehát a macedón kapcsolatért beáldoztuk volna a szerbet, a szlovént, a lengyelt és még sok, kisebb kötődést. Cserébe kaptunk volna egy elképesztően rossz geopolitikai helyzetet, körbevéve szinte kizárólag ellenséges országokkal.

Maradt tehát a Pacifica, amely szívesen fogadott bennünket. Persze itt a görögök tagsága zavarhatott több embert, ami valóban furcsa lehet, hiszen az elmúlt néhány hónapban szinte csak ők okoztak nekünk gondot ilyen-olyan módon. Ettől függetlenül azonban a két ország kapcsolata a TWO időszakában gördülékeny volt és sebzésben is jelentős potenciált kaptunk a görög MPP-vel. Az USA részvétele szerintem korántsem akkora probléma, mint ahogy többen utaltak rá, mert a nagy amerikai-magyar szembenállás már a múlté. Az elmúlt hónapokban szinte semmi konfrontáció nem volt a két ország között, a viszony semlegesnek mondható.

Azzal, hogy ilyen gyorsan beléptünk a szövetségbe, majdnem biztos, hogy a későbbi győztes oldalra kerültünk. Miért?

Azért, mert három tömb látszik körvonalazódni. Az egyik az Asteria maradéka (szerbek, románok, stb.), a másik az Adriatica, kiegészülve a lehetséges dél-amerikai szövetséggel, míg a harmadik a Pacifica.

Önmagában a Pacifica is jelentős sebzést képvisel, ráadásul erősíti a pozícióját az a tény, hogy az Adriatica és az Asteria maradéka soha az életben nem fogna össze egymással. Miért? Mert ez szerb-horvát, szerb-török és hasonló szinten lehetetlen kibéküléseket tételezne fel. Tehát magyarul mindkét oldal a Pacificával együttműködve tud bármit is elérni a másik ellen. Ez pedig azt jelenti, hogy bármelyik kombináció is jönne létre, mindenképpen sebzésfölényben leszünk, ráadásul elég tekintélyesben.

További előny, hogy a Pacifica elfogadta és tiszteletben tartja a szerbekhez fűződő kapcsolatunkat és nem várják el, hogy szembeforduljunk velük, annál is inkább, hogy arra utal minden jel, hogy a Pacifica az Asteria maradékával együttműködéses kapcsolatban lesz.

Az új világrendben tehát a potenciális ellenoldal sebzéshátrányban és stratégiai hátrányban lesz, hiszen a tagállamaik fele egy kontinensen (dél-amerikában) található, ahonnan csak AS-el tudnak az ellenség közelébe kerülni. Ez nyilván egy bizonytalan és hosszútávon fenntarthatatlan stratégiai állapot. A tagok másik fele ugyan bezavarhat a Pacifica-Asteria országainak életébe, de ezek is mind olyan helyzetben vannak, hogy körbe vannak véve olyan országokkal, akik egyenként náluk erősebbek és hajlandóak bevédeni egymást. Gondoljunk a horvátokra, akik a magyar-szerb-szlovén darálóban őrlődnek minden alkalommal, amikor valami akcióba kezdenek.

A másik oldal előnye lesz az éjszakai sebzés, illetve a mastercard. A későbbiekben kiderül, hogy mennyire tudják ezeket taktikusan felhasználni és a győzelem szolgálatába állítani.

Itt jegyezném meg, hogy az ellenoldal egységessége sem egyértelmű, hiszen továbbra sincs mindenkinek mindenkivel MPP-s kapcsolata.

Zárszóként annyit tennék még hozzá, hogy szerintem maximálisan jó döntés volt a Pacifica csatlakozás, de ennek helyességét majd az idő és a történelem igazolja.

Maradok tisztelettel:
ICS