[ICS] Lengyelország átáll?

Day 2,500, 15:10 Published in Hungary Slovakia by Istencsaszar

Üdvözlöm a kedves olvasókat!

Mai cikkemet az ihlette, hogy megláttam ezt a javaslatot több barátom shoutjában. Igen, ez egy lengyel-görög MPP javaslat, amelyik a polákoknál már egyértelmű elfogadásra áll és a görögöknél is vezetnek az igenek, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy csak 4-2 arányban, illetve, hogy a görög parlament vezetése, a kormánnyal összhangban szavazattartást kért a képviselőktől.

Tulajdonképpen nem is lényeg, hogy elfogadásra kerül-e, vagy sem. Mindenképpen számos következtetést vonhatunk le ezekből a jelekből.

Az első, hogy a Sirius, mint szövetség gyakorlatilag jobblétre szenderült. A legerősebb tag és a szellemi vezér szerepkörét betöltő lengyelek kvázi kiváltak belőle. Ez a folyamat már régebben megkezdődött. Az első jelei talán ott lelhetőek fel, amikor a lengyelek NAP-ot kötöttek Magyarországgal és hallgatólagos NAP-ot tartottak/tartanak fenn a szerbekkel, akik egyébként közben az elméletileg legszorosabb szövetségesüket, a spanyolokat támadták és törölték le a térképről.

Azt látni kell, hogy ebben a döntésben a lengyeleknél megjelent a színtiszta, számító magatartás, hiszen gyakorlatilag arról volt szó, hogy a leendő világrendre való tekintettel inkább hagyták eltörlődni a Spoland másik tagját, a régi harcostársat, Spanyolországot, minthogy megtámadták volna a régi barátot elnyomva tartó Szerbiát, megkockáztatva ezzel a már megkezdődött együttműködés megakadását. A spanyolok nyilvánvalóan jóval kisebb diplomáciai értékkel bírnak jelen esetben, mint a szerbek. Ezt részben egyébként a régebbi hintapolitikájuknak is köszönhetik az ibériaiak.

Ezeket a NAP-okat követte az a néhány balhés cikk, amelyben a prominens lengyel vezetők vérig sértették a szövetségeseik egy részét. Ezekről egyébként Scat cikkében találhattok remek fordítást, illetve összefoglalót. Ez ismét csak egy megrendezett politikai akció volt. Senki ne higgye azt, hogy a lengyel vezetők egyszerre bolondultak meg! Ezt én úgy nevezem, hogy önelszigetelés. A célja az volt, hogy a Siriuson belül generáljanak egy új válsághelyzetet, aminek következtében vagy a sallangnak tekintett célországok lépnek le, vagy olyan politikai helyzetet lehet belőle generálni, amiben a lengyelek távozhatnak. Végül ez utóbbi valósult meg azzal, hogy természetesen a célszemélyek nem láttak át a szitán és sorra jelentették meg a különböző országok különböző szintű vezetői a válaszcikkeket. Nos, itt tartottunk ma délelőtt.

A lengyelek ezt fokozták egy görög MPP beadásával. Ez sok szempontból is előnyös a számukra, viszont kevésbé előnyös a görögöknek, de erről majd kicsit később.

Azért szakítottam félbe a gondolatsort, mert fontos megjegyeznünk, hogy időközben a lengyelek tárgyalásokat folytattak/folytatnak a magyar-szerb párossal is, ami a külügyi beszámolók alapján rendkívül sikeresnek mondható és az MPP is elérhető közelségbe került. A magyar külügy rendkívül jól ismerte fel az ország érdekét és annak megfelelően is cselekedett, amikor igyekezett közös platformra hozni az Európa sorsát leginkább meghatározó két nagyhatalmat, egyben az erepublik két legerősebb országát, ami ráadásul mindkettő közvetlen szomszédunk, tehát geopolitikailag jól felfogott érdekünk, hogy mindkettővel jó viszonyt alakítsunk ki. De innentől, ha nagyon le akarnánk egyszerűsíteni, két út áll a magyar külügy előtt:

1. Egykori ONE szisztéma: A jelenlegi Aurora országokkal és egy-két Sirius taggal összefogva a SerHun az EDEN újjászületett formája ellen háborúzhatna.

2. Egykori TWO formáció: A Sirius államai közül néhány egyszerűen átáll az Asteriához, alakulnak új szövetségek és végül megint a mostani Aurora (kiegészülve néhány jelenlegi sirius országgal) és a kis országok lesznek a kárvallottjai a hatalmas fölénynek.

Nyilván van egy harmadik lehetőség is, ami az anarchiát jelenti, azaz ide is, oda is vándorolnak országok és a végén létrejön egy előre kiszámíthatatlan formáció, megjósolhatatlan erőviszonyokkal. Ez nyilván nem lehet érdeke egy felelős külügynek sem, ezért nem is érdemel több szót.

Itt kell visszakanyarodnunk a lengyelekhez és a görög MPP-hez. A görögöknél mi a dilemma? A végletekig széttagolt görög belpolitikában egyedül két dologban értenek egyet:

1. Nem akarnak a macedónokkal és azok legszorosabb szövetségeseivel (Chile, Bulgária) egy oldalon lenni.

2. Nem akarnak az argentinokkal és a románokkal szemben lenni.

Ez a két pont vitán felül áll és a görög külügy ennek megfelelően próbálja alakítani a folyamatokat. Na most itt jön a következő probléma, hogy van egy jelentős politikai csoport, aki viszont a törökökkel is szövetségben lenne. Igen, ők a terroristák és még néhány egyéb ember. Sőt, még a horvátoknak is jelentős szimpatizánsai vannak arrafelé.

Ha figyelembe vesszük a jelenleg tudható folyamatokat, azaz, hogy a lengyel-szerb-magyar tengely biztosnak tűnik, az viszonylag nagy bátorsággal kijelenthető, hogy ennek a csoportnak nem lesz tagja Törökország, ahogy - és ez már a személyes véleményem - Horvátország sem. Mindkettőnek a legfőbb oka nyilvánvalóan a szerb-ellenesség. Magyarul, ha a lengyelekhez kötelezik el magukat a görögök, akkor további belpolitikai viharokat kavarhatnak, ugyanis továbbra is ellenkező oldalon lesznek a két szövetségesnek kívánt országgal. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy nem egyértelmű, hogy mi lesz a románok sorsa az új világrendben. A magyar vezetés nyilván szabadulna tőlük, ahogy talán a lengyeleknek sem lenne ellenére ez a megoldás, viszont a szerbek szimpátiája, illetve több geopolitikai tényező is amellett szól, hogy az új tömb mellett maradjanak. Ergo a görögök részéről a hezitáció abszolút jogos, hiszen ahogy fentebb említettem, jelenleg még nem körvonalazható, hogy a régi EDEN jön létre új formában (akkor nem kell nekik a lengyel MPP), vagy a TWO jön létre módosítottan (akkor kell nekik a polák MPP).

A lengyelek részéről viszont tudatos lépés ismét csak az, hogy pont a görög MPP-vel kezdik és nem mondjuk a magyarral, vagy a szerbbel.
A görögökkel való szövetségkötés ugyanis a lengyelek részéről azt a törekvést tükrözi, hogy a fentebb említett formációk közül az exTWO megoldás jöjjön létre.

Azt tudni kell, hogy a lengyel játékstílus leginkább az amerikaiak hozzáállásával hasonlítható össze itt erepen. A fő céljuk az, hogy minél több (lehetőleg maximális) bónusz álljon rendelkezésre és azt ne fenyegesse semmi. Éppen ezért alapból a szövetségeket úgy próbálják megszervezni, hogy geopolitikailag a legkevesebb veszéllyel kelljen számolniuk, ha pedig ez nem megoldható, akkor prevenciós jellegű háborúkkal és egyezményekkel garantálják a többit. Náluk egy bónusz elvesztése impícs ok. Mindezt csak azért mondtam el, mert náluk abszolút ki van zárva bármilyen érzelmi jellegű döntés. Fontos tehát, hogy így szemléljük a külpolitikai akcióikat és ne magunkból induljunk ki!

Szóval a lengyeleknek egyértelműen egy exTWO jelentené az ideális szövetséget, hiszen annak idején az dominálta Európát és elég jelentős fölénye volt világszerte ahhoz, hogy a lengyeleket soha semmi ne fenyegesse. Ebből a szempontból fontos a görögök szerepe (ahogy annak idején a TWO létrejöttekor is az volt), ugyanis, ha a lengyelek "megszerzik maguknak" őket, akkor a lehetséges EDEN-utód szervezet létrejöttének esélyét kvázi minimumra csökkentik. Az összefonódások és ellentétek miatt ugyanis ezt követően elindulhatunk egy logikai láncon és levezethetjük ki hol lesz várhatóan. ( Ahol a görögök lesznek, ott nem lesznek macedónok, ahol a macedónok vannak, ott lesznek a bolgárok, ahol a bolgárok vannak, ott lesz Chile. Ahol Chile van, valószínűleg ott lesznek az indók is. Ahol a görögök vannak, ott lesznek a románok és valószínűleg az argentinok is és még sorolhatnám.)

Véleményem szerint, Magyarországnak is az exTWO formáció lenne a legideálisabb. Ebben az esetben az eredeti területeink maximális biztonságban lennének, illetve bónusz-szerzési esélyeink is stabilak lennének. Az észak-olasz olajat és az osztrák szarvast kihívó nélkül tudnánk tartani, hiszen egyedül a szlovénekkel lehet érdekütközésünk, de nekik is fel tudunk ajánlani egy átengedést, amiből ők - ugyan híd nélkül, de mégis - jelentős számú bónuszt tudnának szerezni olasz földről, illetve Svájcból.

Az ukrán gyarmatainkat a románokkal szemben kellene egy sajátos, folyamatos "hidegháborúban" megvédeni, ami szerintem működne, hiszen az új formációban a mi helyünk megkérdőjelezhetetlen lenne, míg a románok egy peremre szorított, külső támogató szerepét töltenék be, pontosan, ahogy régen a TWO idején. Ráadásul ők megkapnák "játszótérnek" Bulgáriát, ahonnan szintén tudnak bónuszokat szerezni, de mégis leköti valamennyire az erőiket.

A TWO véleményem szerint Magyarország egyik aranykora volt, ugyanis végig bővelkedtünk a bónuszokban (egy-két hetet leszámítva) és mindemellett jelentős területeket hódítottunk meg, miközben eljutottunk például Mexikóba. Nyilvánvalóan itt mindenki a saját játékfelfogása alapján értékeli azt az időszakot. Egy biztos, játéktechnikai szemszögből nézve, az bizony egy aranykor volt.

Egy biztos, én a magam részéről már nagyon várom azt a pillanatot, amikor meglátom a lengyel-magyar és a lengyel-szerb MPP javaslatokat, mert az már egy jó kezdet a jövőre nézve.

A lengyelek ugyan szövetségesnek nem a legjobbak, mert mindig fontosabb a bónusz és a saját érdek, mint a szövetséges (lásd spanyol-szerb háború), mégis jól járunk azzal stratégiailag és diplomáciailag, ha a sebzésük nem az ellenoldalon jelenik meg. Arról nem is beszélve, hogy számos magyar honfitársunk van lengyel állampolgársággal, akik eddig, ha TP-t akartak ütni, akkor csak a siriust segíthették vele, míg ettől kezdve a magyar érdeket is szolgálhatják.

Egy viszont előre kijelenthető: Akármilyen szövetség is jön létre, nem szabad azzal terveznünk, majd mindenki jön nekünk segíteni és újra elfoglaljuk a világot! Ez a játék már nem az, ami másfél-két éve volt. Az egyéni érdekek dominálnak mindent és a nagy szövetségi hadjáratok kora lejárt. Mindenki azt vállalja csak be, amit a saját, fenntartható sebzéséből véghez tud vinni. Arról nem is beszélve, hogy a kezdeti egy-két hónapot leszámítva a lengyelekre egészen biztosan nem számíthatunk olyan szempontból, hogy majd ők lejönnek nekünk segíteni bárki ellen is.

Maradok tisztelettel:
ICS