Élénkülés vagy Összecsapás?
Antienemi
Plato a nagy vezér, tudós, feltaláló ismét kiötlött valamit.
Az, hogy a játékra milyen hatással lesz, természetesen nem érdekli.
Olyan ez, mint a migrálás, a többféle munka skill.
Boldog boldogtalan boncolgatta, filóztak mi lenne a jobb, hogyan tudnánk versenyképesek maradni, a cégeket ne kelljen bezárni. Milyen legyen egy jó fegyver, egy tartós ház beállítása, mennyi munkás kelljen bele, hogy meg is érje gyártani. Aztán amikor mindenki kezdett hozzászokni, ment a levesbe az egész. Nagyon úgy tűnik, most is ez lesz, persze csak szerény véleményem szerint.
Eddig egyszerűen, pár búzafölddel, egy kaja céggel a bátor tettre kész katona meg tudta termelni saját magának a napi betevőt. A századának, az államnak ezzel a gondal, kiadással már nem is kellett számolnia. Most ha bevezetik annyi nyersanyag szükséges egy kajához, ami magasabb szintű, hogy majd kapkodhatjuk a fejünket.
Mi mennyi, mennyi kell belőle, megéri, nem éri meg, vegyem vagy termeljem meg magam?
A vállalkozó szelleműek majd termelnek ez után is maguknak, csak a végén már olyan sokat dolgoznak, harcolni nem is tudnak a jelentős wellnesse veszteség miatt.
De mint minden, majd ez is kiderül utólag.
Úgy látom, pár terület visszaadása után, gátat szabunk végre a romiknak, hogy visszafoglalják az álltaluk román földnek tartott területüket.
Üssetek a Hadügyi Közlöny szerint!
Olvassatok Statisztikát:
http://www.erepublik.com/en/article/1239-napi-statisztika-1745620/1/20
Beindult egy új lap az eÁrfolyam Figyelő:
http://www.erepublik.com/en/article/startol-az-e-rfolyam-figyel--1745517/1/20
Még mindig lehet segíteni a MM programban:
http://www.erepublik.com/en/article/-update-k-ouml-zel-a-c-eacute-l-mm-program-1-1740409/1/20
Köszönöm a türelmeteket.
Antienemi.
Comments
[removed]
Magának senki ne termeljen sztem. Általában igaz az, hogy többet profitálsz, ha eladsz mindent amit megtermelsz és megveszed magadnak ami kell. Drágábban kell adni, mint amennyiért venni tudsz, persze ez vmikor időigényesebb. : )
Voted.
bújtatott GÁTmaxxx!