[DM-229] A jó dolgok…

Day 2,101, 11:12 Published in Hungary Japan by fabyzol
FIX ECONOMY G@YS!
FIX GAZDASÁGOT FIÚK!


Sziasztok!

Mint tegnap írtam is nem nagyon akartam BH-val foglalkozni, a csekély jutalmak miatt, viszont az 5000 wellness-t el akartam mindenképp égetni azért a kis erőért, ezért nehogy túltöltődjek éjjel fél három körül felébredtem és elkezdtem püfölni egy csatát, ami egykilles volt, de nem tudtam az összes wellnesst ellőni, mert befejeződött a kör. Így hát vártam a következőre…

Mikor elindult szinte első perctől ütöttem, szintet is léptem. Kb. 6 millánál járhattam. Ekkor gondoltam egy nagyot, úgyis el kell égetnem még 22 csokit a mai nap, hát legyen az akkor itt és most ebben az egykilles csatában, hiszen olyan küldi is van. 🙂

Elnyomtam 22 csokit és közel 11 millán álltam meg, amelyet később túl is ütöttem a folyamatosan töltődő energiából. Egy-két alak, köztük egy fullmedálos TopFighter, 6-7 millákkal mögém sorakoztak, biztosan várva a csata végére és az adandó alkalomra, amikor is átléphetnek majd rajtam. 😒

Jól tették, hogy vártak, mert a vége előtt 10 perccel jött is egy kis bugris és 9 millát ütött, aztán a 2 most szerzett kis rakétával átvette a vezetést, majd 15 milláig égette az energia rúdjait.

Nem először van dolgom ilyenekkel, és örültem is, hogy így történt és nem a „nagyokkal” kell majd megvívnom az utolsó menetet, jó hogy eddig kibírtam 11 millán. Úgyhogy vége előtt egy perccel kioldottam 4 rakétát és a siker biztosságában dőltem hátra még néhány másodperc erejéig. És bizony nem kellett csalódnom, sőt elmondhatom, hogy 17,8 millával kici, occó BH-t szereztem a nagytöbbséghez képest. 😉



- A jó dolgok sokszor váratlanul történnek!
by fabyzol

Eddigi résztvevők a Pirinc(Rizs)-játékban (Javítsatok ki, ha tévedek, esetleg nem akartok részt venni!):
Akos Benedek
AndreaSubotica
Antienemi
Antonius Arrabona
Bikkin
BlooHawk01
Braxvil
CharlesG
Colika16
cooty
   Daelin Proudmoore
dark ogsa
Dicss
Domv
Egereszolyv
fabyzol
Feco101
FlaMi
Gabriel Balogh
Gas007
Golika
G R a V e
harangozo
Haszontalan
Hercegno
Heximus89
HosiMosi
HuMaVi
HungryHungary1
Jonas Bela
Karlista
Kikericsy
kimifan93
kispisti007
Klopimida
Kutyafa
M.Cobretti
MemphisHU
moczok
MortKapitany
Mvhely
Nariii
NENESIS
NightwatcherHUN
Night-wish
   olvadonelkuli
phoenix9876
robi2202
rRonin
samu126
Scat
shadaae
SpeedyLine
szbszig
szekely ostor
szeku
Szempy
   szeredai
Thalesz1987
torta
turullu44
Tuzerjanos
Tyxy
Uhron
Ungolim Pontius the Knight
Zsoltexxx
1224333

A játék részletei itt!
A medáljaitokat pedig, ha játszotok illik posztolni, aki sorozatosan nem posztol kizárja magát. Ja, és ne felejtsétek el barátnak jelölni egymást!