Légiós toborzó a gyorsabb fejlődésért
Ziua 1,750, 12:28
•
de
Bosko Balaban
A Magyar Légió az ország legnagyobb tagságú katonai egysége. A század az ország sebzéséhez komoly mértékben hozzájárul. Századunknak olyan kiváló tagjai vannak, mint Szenti, sorihun, Nabuccoo és még sorolhatnám, akik nagyon sokat tettek és tesznek az országért. Érdemes hozzánk csatlakozni és akinek van lehetősége, feljönnie a csetre. Esténként a cseten osztást is tartunk az ifjú katonák számára.
Ebben a cikkben szeretném meghirdetni századunk mentorprogramjának folytatását, ahol főleg lelkes újoncokat várunk, hogy mentort adhassunk neki, így módon segítve azok gyorsabb fejlődését.
Elsősorban azoknak ajánlom a cikk olvasását, akik a játékkal még ismerkednek, vagy korábban abbahagyták a játékot és újra próbálkoznának.
Minden aktív légiósnak lehetőséget kellene biztosítani a DO teljesítésére, oly módon, hogy egy-egy önzetlen 28. szint feletti légiós „örökbefogadna” egy-egy 15-28. szint közötti légióst. Közöttük aktív chat vagy PM kapcsolat lenne a leghatékonyabb fejlődés szempontjából (mit érdemes fejleszteni, venni, eladni stb.).
Az önzetlenség pedig támogatásokban is megnyilvánulna, hiszen hozzá kell segíteni a fejlődő bajtársat a napi DO-hoz. Persze itt nem töméntelen mennyiségű fegyverre és kajára kell gondolni: a támogatott is – lehetőségeihez mérten – használja fel a saját készleteit is, vegyen részt osztásokon, utazzon önköltségen, növelje újratölthető wellnessét stb., azaz részben vállalja a DO költségeit önerőből. A DO teljesítését pedig figyelemmel kell kísérni pl. az experience, rank pontok megfelelő mennyiségű növekedésével!
Az „örökbefogadás” kritériuma pedig a mindennapi DO-zás lenne és bazookák és csokik gyűjtögetése, amelyet majd a későbbiekben BH medálra válthat az ifjú légiós (persze előzetes tervezést követően). Minden kihagyott nap után figyelmeztetni kell, egy hónap alatt három figyelmeztetés begyűjtése pedig a támogatások megvonását eredményezné. Az egy hónap alatti megszakítatlan DO-zást lehetőségekhez mérten jutalmazni kell (pl. pénzösszeggel is akár).
A 28. szint elérésekor pedig tapasztalt és harcedzett légiósunknak immár „örökbefogadóvá” kell avanzsálni, azaz vállalni kell egy újabb ifjú légiós elindítását, vezetését a rögös úton!
Az „örökbefogadás” tehát ha csak a napi munka, a DT és a DO által szerzett experience pontokat nézzük akkor is max 5 hónapig tartana (nem számítva a küldetésekért kapott jutalmakat).
Ha jelentkezni akarsz rá akár mentornak, akár támogatásra szorulónak jelentkezz nálam ingame: http://www.erepublik.com/en/main/messages-compose/1641399
Tisztelettel

Comentarii
Ce este asta?
Acesta este un articol scris de un cetățean eRepublik, un joc de strategie bazat pe țările din viața reală. Creează-ți propriul cetățean și condu țara ta pe drumul ei spre glorie. Îți poți câștiga faima în războaie, luptând ca un erou, în presă, scriind articole, sau construind un imperiu financiar.
Oroszlánokat!!!!!!!!!!!!
Légiómaxxx \o/
\o/ Hajrá Légió! \o/
Tigriseket!!!!
miben kivaloak?A BHZasban fis fos csatak idejen?
Tyxy tök jó az avatarod! Majdnem oroszlános
Éljen a Légió! \o/
Csak a Légió \ o /
Hajrá Légió!
Nem érdemli meg a Légió ezt a büntetést.
Boskó, tanuljál már meg írnimaxxxxxxx
Nem vagyok benne? : o
Csongrad: De! -A kommentek közt : D
Ernst: nem rosszmájúak abban jók. Ez is egy erény .. Szép napot neked is! ; )
Amúgy meg.. megszólal a gödörből a lyuk.. 1200 wellnest elcseszel munkára naponta akkor mennyit is ütsz? Én bhzom abból te elmelózod. Hallgattál volna bölcs maradtál volna Ernő.
En osztok minden nap es nem ellanazom a BH goldot sotethun
Lennél inkább HM a trollkodás helyett Ernő!
na látom te is lesülyedtél az óvodás csúfolódás szntjére? Ernö.. ki a frászt érdekel mit csinálsz vele? Ennyit ütsz és kész. Pont! Mellesleg multkor azzal dicsekedtél hogy 2 hétig full lanát toltál bh nélkül.. hogy is vanezakkormost-? Megint ha csendben-bölcs szindrómát tudnám említeni neked. Most nem szép napot hanem jó éjt! ; )
off
minden században 26 HUF a napi zsolt?
nincs jobb ajánlat?
pm jöhetnek a vesztegetési kisérletek
köszi
LVL 32 vagyok, és néha nincs elég fegyverem megcsinálni a DO-t...a jelenlegi gazdasági helyzetben egy LVL 28 hogy támogat bárkit is?