Fordítás lengyel közlönyből

Day 2,630, 06:15 Published in Hungary Hungary by Hercegno


Kedves olvasók,

Ma ismét fordítással jelentkezem, a lengyel közlöny összefoglalóját, amelyben írnak a mostani nyersanyagháborúról is.

Eredeti cikk: http://www.erepublik.com/hu/article/-rr-5-konkretnie--2492731/1/20



Üdvözöllek benneteket a kormányközlöny ezen kiadásában. Ebben a számban a területünkön levő szabad nyersanyagokról lesz szó, illetve nemzetközi helyzetünkről, valamit egyezményekről és megállapodásokról.

Történések

Kezdjük a legkellemesebbel. Lengyelországnak a sok nyitott front ellenére is sikerült elérnie azt amit eltervezett. Annak megfelelően, ahogy írtuk az előző számban, a mi eredeti területünkön négy bonusz van, ami a fegyvergyártáshoz kell, és egy ami az étel és házkészítéshez. Valamint most már elmondhatjuk, hogy sikerült megbeszélni a német szomszédainkkal, hogy hozzáférhetőséget kapunk a következő régiókhoz: Saxony, Saxony-Anhalt valamint Thuringia, ahonnan további bonuszokat kapunk. Ezek voltak: Iron, Wood valamint Clay. Ahogy elfoglaljuk ezen régiókat NAPot kötünk, hasonlóan ahogy régen is. Különbség csak a szóban forgó terület. Thuringia, ami jelenleg szerb kézen van, az elnök küldött egy PMet kérdezve a régióról. A szerb CP gyorsan reagált, s megerősítette, hogy területet feladják, valamint Saarlandot is és olasz földre mennek. Várjuk a hivatalos megerősítést.

A szomszédainkkal való megbeszélésen részt vettek a magyarok is, akiknek érdekeltségeik voltak ezekben a régiókban. Kiválasztották dél Németországot, mint ételkészítési bázis bonuszrégió és mint összeköttetés Ausztriával, így minden készítési bonuszuk meglesz. Gratulálunk.

Litvánia, aki legutoljára velünk harcolt Limestonenál Sziléziában (ott aluminiumért) arra törekedett, hogy Lengyelország felfigyeljen rájuk. Kiválasztották a saját területükön az összes ételkészítéshez szükséges bonuszt. Időközben a kormány a szlovák kormánynak tett ajánlatot, miszerint ha minden jól megy Sand (homok) landol majd Eastern Slovakia régióban. Nem nagy ráfizetéssel (15Kcc, a tárgyalás ára), szeretnénk kibérelni a régiót, hasonló feltételekkel, mint amit a németekkel kötöttünk. Ha ez sikerül, Lengyelországnak 14/15ös elérhető bonusza lesz.

Minden elérhető bonusz, beleértve a megbeszélteket lesz a fő cél, ezeket láthatjuk Fisiek játékos képén láthatjuk.


Külügyminisztérium

Sikerült beszélni a mi sokéves „ellenségünkkel” – Franciaországgal és valóban átment a javaslat a közös szövetségről. Franciaország nemrég élt át egy Babyboomot. Az ő D1ük nagyon erős, nagy segítség lenne nekünk. Valamint használhatnák a mi gyakran nagyon nagy COnkat ebben a divizioban.

Tartanak a megbeszélések a magyarokkal, azonban csak Németország felosztása zajlott nagyon kellemesen és probléma mentesen. Mi részünkről a lényeg, hogy a bizalmat javítsuk.

Mint CP szeretném elérni a magyarokhoz hasonló proAsteria státuszt. Nincs szükségünk arra h hivatalosan egy szövetség tagja legyünk. Most nem. Jelenleg az a fontos, amit írtunk, valakinek a bizalmát elnyerni. Igaz voltunk már ehhez közel, mikor nem fer Net adtunk Braziliára avagy a szerencsétlen MPP Chilével. Hibák, amiket elkövettünk, hosszú hónapokon át. Egyenes úton kell tovább haladnunk.

A következő számig. o/

Nos jelenleg így állnak a lengyelek 🙂

Köszönöm, hogy olvastátok,

Hercegno


Fordítás lengyel közlönyből
http://www.erepublik.com/en/article/2493189/1/20