Februári elnöki program - eltörlés, demokrácia

Day 4,816, 04:15 Published in Hungary Hungary by OvuvuevuevueEnyetuenwuevueOsas

Tisztelt Nemzettest! Véreim!

Indítottak a februári elnökválasztáson, ehhez a nagy feladathoz pedig igyekszem felnőni. Ennek első lépése, a programalkotás. Elsődleges feladatomnak a fékek és ellensúlyok (lehet nem ez a legszerencsésebb megfogalmazás) megerősítését tartom.

Mi magyarok maradtunk talán az egyetlen aktív nemzeti közösség a játékban: Éljünk ezzel az adottságunkkal!

Minthogy az eltörlés miatt nincs kongresszusunk, ezért ciklus legfőbb eleme, mely egyben újdonság is lesz, az a svájci modell adaptálása: azaz minden fontos ügyről tartani fogunk egy népszavazást. Ez annyiban fog különbözni az RL népszavazástól, hogy nem titkos, hanem nyílt szavazás lesz. A Magyar Közlöny alatt fogjuk megvalósítani ingame, mivel most már az összes szavazó ellenőrizhető, így a nem magyar állampolgárok könnyen kiszűrhetőek lesznek.
A szavazásra 24 óra áll majd rendelkezésre, ezért érdemes a napi rutin során lecsekkolni a sajtót is. A szavazatokat én magam fogom ellenőrizni, a végeredményt pedig szintén a MK-ben fogom publikálni. Ezt követően pedig az eredmény alapján fogunk törvényjavaslatot benyújtani.

Emellett természetesen prioritás lesz hazánk felszabadítása. Minden alkalmat és lehetőséget megragadunk, hogy az eredeti területeket visszaszerezzük. De tisztában vagyok vele, hogy az ellenség túlerőben van, így legfeljebb ravaszsággal és jószerencsével érhetjük el célunkat.

A pártokrácia már egy pár éve kifulladt: próbáljunk ki most valami újat! Leheljünk életet a politkai modulba!