[SzK] Miniszteri beköszönő

Day 2,332, 20:35 Published in Hungary Hungary by Szocialis Miniszterium

Tisztelt polgártársak!

Bevezetőül

Négy nap telt el a választások óta, három az eredmény kihirdetésétől. Sokan érdeklődtek már ezt megelőzően is a szociális minisztérium jövője felől. Például, hogy folytatódnak-e a megszokott programjai. Mostanra tudunk pár dolgot mondani.

Az ehavi öt jelölt közül toronymagas fölénnyel Szempy győzött, így ő alakíthat kormányt. Kormánylistát nem tett közzé, így az egyes minisztériumi munkatársak kijelölésének szokatlan módja érvényesült ezúttal. A szociális minisztérium vezetésére társai biztatására a csapat egyik tagja, Schelling jelentkezett. Cikkében pár általános célkitűzést vázolt fel, egy minimum és egy maximumprogramot. Nyilván voltak más jelöltek is, elnök úr választása azonban rá esett. Dark Ogsa utóda a Szociális Minisztérium élén tehát a ciklusváltás napjától május 5-ig: C. Schelling.


Miniszteri köszöntő

Kedves játszótársak!

Hálás vagyok mindazoknak, akik bizalmukkal kitüntetve lehetőséget adtak rá, hogy a szociális minisztérium munkatársa lehessek. Köszönöm elnök úrnak, és nem csak neki, hogy most itt lehetek. A hála szavait ha eddig nem tettem volna meg, le fogom róni mindannyiuknak. A végrehajtó hatalom egy kisebb tagjaként én sem tehetek meg akármit. Az e-magyar állam szociális célkitűzéseinek végrehajtó tisztviselőjeként anyagi felelősséggel a kormány felé, szolgálattal azonban felétek, játékostársaknak tartozom. A felelősségnek ezzel a tudatával igyekszem ellátni a hivatalt, ameddig az tart.

A patetikus, és a pátoszra kevésbé fogékonyak előtt talán üresnek tetsző szavak után röviden kitérnék a szociális minisztérium áprilisi vállalására. A miniszteri tervezet az volt, hogy a közelmúltban frissen gyökeret vert, és minden bizonnyal a régmúlt tapasztalataira épülő, jól működő struktúrákat megtartsuk. Ahol pedig erőnkből telik, ott fejlesszük. Elnök úr áldását adta a tervre és a mögötte álló költségvetési becslésre.

Főállású eRep játékos egyelőre sajnos nem tudok lenni, április 18-ig biztosan nem. Ezzel együtt igyekszem teljes értékűen ellátni a tisztséggel járó feladatokat. Kéréseket, kérdéseket lehet hozzám intézni, minden pm-re válaszolok. Rosszabb esetben pár nap türelmet kérek hozzá. (^__^)



A harci csomagról

Ennek értelmében a harci csomagot megtarthatjuk. Tekintettel népszerűségére, ez erősen indokolt is. Amennyiben mód lesz rá, a csomag hatékonyságát fokoznánk. Ez a program szerénynek és jelentéktelennek látszik, azonban a rendkívüli, alkalmi osztásokat leszámítva ez az egyetlen rendszeres állami fegyverforrás. Az igénylésének ugyan vannak feltételei, azok talán kevésbé kötöttek, mint a seregen belüli fegyverforrásoké. A hatékonyságnövelési, továbbfejlesztési irány teoretikus kérdésére terjedelmi okokból itt és most nem szeretnék kitérni. A fő szempontom, hogy minél többen juthassanak fegyverhez, azonos feltételekkel.


Az edzőtámogatásról

Az edzőterem-fejlesztési támogatást is megtartjuk. Az akció éppen kedden indult, így a Dark Ogsa és Mallyx által már egy felméréssel alaposan előkészített támogatásra sor is került. Az előzetesen pályázatot benyújtók közül 7 fő felelt meg minden feltételnek. Részükre az állami támogatás IRL keddről szerdára virradóra átutalásra került.

Phoenix oktatási miniszter – kissé elhamarkodott – kezdeményezésére egy pótlólagos igénylés is elindult. Az igénylés szerdán 22:00-kor lezárult. Ezek feldolgozása folyamatban van. A hátralévő két nap alatt még lehetséges a kifizetéseket megvalósítani. A szociális minisztérium csapata, mint ennek lebonyolítója, azon van, hogy minél többen tudjanak a korábbiakkal azonos, pártatlan feltételekkel részesülni belőle. A szocmin jellegéből adódóan a kisebbek természetesen itt is előnyt élveznek.

A kiadott aranyról és a pontos szerződési feltételekről külön cikk fog megjelenni! Tájékoztatásul az előzetes feltételeket vehetitek alapul.


Nyitó egyenleg

Dark Ogsa rendezett viszonyokat hagyott hátra a minisztériumban, nem csak a folyamatban lévő ügyeket tekintve, de az anyagiakkal is elszámolva. A költésekről, mint olvashattátok, pontos kimutatás készült. Azonban az átláthatóság azt is megkívánja, hogy az aktuális rendelkezésre álló erőforrásokról is számot adjunk. A következőkben a szociális minisztérium nyitó egyenlegét tennénk közzé. Annak változásait (miniszteri szándék szerint) hetente frissítenénk.

A szociális minisztérium kezelésében lévő anyagi és tárgyi eszközök 2014. április 5-én (nap végén):
valuta:
17.747 HUF (miniszteri kezelésben)
348,10 HUF (orgon)

élelem:
10.000 darab (FSB kedves felajánlása április 2-án)
∞ darab (saját termelés)
arany:
149,01 (orgon)
10 (miniszteri kezelésben)

fegyver:
800 darab (Aba Agmad kedves felajánlása március 28-án)
285 darab (minisztériumi keretből való beszerzés)
(Az élelem és a fegyver mind közvetlen miniszteri kezelésben van.)


Minisztériumi csapat

Egyelőre a legfontosabb ügyekkel (edzőtámogatás) foglalatoskodva ez a kérdés kisebb prioritást kapott. Szükség esetén mindenképp veszünk fel munkatársat, azonban kérdés, mekkora ez a szükség. Egyelőre Mallyx és Schelling alkotják a csapatot.


Közérdekű

Kisborok a közelmúltban új napiparancsközvetítő minialkalmazás készítésével segítette a hadügyminisztérium munkáját. (A mellékelt útmutató cikk azóta mintha törlődött volna.) A szociális minisztérium senkit sem biztat a segédlet telepítésére!


Közérdekű II

A harci csomagok tehát folyamatosan gazdára várnak!

Igénylésük menete:

Ha megfelelsz az alapfeltételnek: magyar állampolgárság, és 20-40. szint (19. és alatta még nem, 41. és felette már nem).
❶ Az űrlap kitöltésével igényeled a csomagot.
❷ A szociális minisztérium munkatársának átutalod az összeget (30 Ft).
❸ Megkapod a csomagot (5 darab Q7 tank és 300 wellnesnyi élelem).
❹ Az áru- és pénzforgalom rögzítésre kerül, amely táblázat nyilvánosan elérhető.



Kellemes áprilist kíván a Szociális Minisztérium megfogyatkozott létszámú, ám töretlenül lelkes csapata:

Mallyx
és
Schelling