[SzK]Adományok, hírek, elszámolás és a többi

Day 1,919, 10:43 Published in Hungary Hungary by Szocialis Miniszterium


Köszöntöm a kedves olvasókat!

Mára is jutott a hírekből, bejelentésekből bőven. Lesz ma ütés és aktivitási verseny eredményhírdetés, hírek, és bfolytatjuk az interjú sorozatunkat a 6. résszel. Mai szereplőnk: nagyapatok. Fogadjátok sok szeretettel az eheti közlönyünket! 🙂 Kellemes olvasást, böngészést.

A közlönyös játékkal is jelentkezünk, mai kérdésünk az interjú után olvasható.



Mára is jutott bőven a hírekből, kezdjük is el.
Nagy örömömre szolgál, hogy egyre többen adományoztok a Szociális Minisztériumnak. Ki is emelnék pár adományozót, de az adományokról kicsit lejjebb még olvashattok majd. Tehát az egyik főszponzorunk a Csontbrigád század akik a szerzett zsoldjukat ajánlották fel a Szociáli Minisztériumnak. A mai napig eddig összesen: 2550 HUF lett átutalva hozzám. Köszönjük szépen.
Sajnálatos módon olvadonelkuli befejezte a segély programot , s a megmaradt adományokat a Szociális Minisztériumnak utalta. Ezt is köszönjük szépen.
Eljött az idő, hogy bemutassam a közlöny egyik újítását, mely nem más, mint egy új menüpont mely a beérkezett adományokról szól. Az elszámolásunkhoz hasonló módon könyveljük az adományokat és a közlönyben mindezt meg is tekinhetitek, ha kicsit tovább lapoztok lefele.
A felajánlott adományokat köszönjük szépen, és hosszasan gondolkoztunk rajta, hogy mit csináljunk a q1-2-3 stb stb fegyverekkel, mivel az arra nem jó, hogy elüssök, simén eladni szintén nem éri meg, mert nincs rá nagy kereslet, így úgy döntöttünk, hogy azok számára akiknek van rakétagyáruk, azoknak eladjuk, vagy becseréljük. A csere lehet akár kajaadomány, vagy q7es tank is. De ha van esetleg jó ötlete bárkinek, akkor szívesen meghallgatjuk.

Az elmúlt héten lezajlott az első szocmines ütésversenyünk, melynek eredményhírdetésével tartozunk még. Ezt most pótoljuk.
A részletes liste az alábbi oldalon tekinhető meg: http://goo.gl/NIfs1
A végeredmény ütés szám alapjn rendezve kiemelve a nyerteseket pedig itt: http://goo.gl/EE9CZ
Lássuk a nyereményeket:
DIV2 játékosok: 1. helyezett 25 Q7 tank, 2. helyezett 18 Q7 tank, s végül a 3. helyezett: 15 Q7 tank jutalomban részesül.
DIV1 játékosok: 1. helyezett 12 Q7 tank és 500 well étel, 2. helyezett 9 Q7 tank és 500 well étel, s végül a 3. helyezett: 7 Q7 tank és 500 well étel.
Gratulálok a nyerteseknek. Sajnos elég sokan voltak, akik nem frissítették a pulse kiegészítőt, emiatt az ütésversenyben se tudtatok eredményesen szereplni, mert nem volt adatunk az ütéseitekről.
Az ütésverseny egyelőre a továbbiakban szünetel, amint lesz újabb verseny meghírdetjük 🙂 A háttérben folynak a munkálatok s az újabb ötletelések, ezekről is beszámolunk majd.
És végezetül egy jó hír visszatért a játékba s csatlakozott a csapatba hosszas erep pihenő után régi/új csapattagunk, ki nem más, mint batonwood régen esada néven volt ismert mind erepen mind a szocmin csapatban. Köszönjük, hogy visszatértél hozzánk! 🙂

A folytatásban pedig lássuk az interjút.

1. Mióta vagy tagja a Minisztérium csapatának, hogyan kerültél be?
2013. jan. 23 -tól vagyok tagja a minisztériumnak . Hát hogyan lehet a mai vilagba bekerulni a miniszteriumba, csak kenőpénzzel, vagy jól elhelyezett rokonnal. Anno Kvaszticsot “kentem” meg és így sikerült nekem bejutni a minisztériumba. Jó ez a hely , jól lehet aludni , lazítani . 😃

2. Van-e valami története a nick nevednek, vagy az avatarodnak?
Hát nagyon nagy storyja nincs . Ezt a nicket sehol nem használtam eddig , ez úgy született meg, hogy miután a használt nickeket beírtam és semmit nem fogadott el megpróbáltam ezt is , és összejött, úgy lettem én “nagyapatok” , és a logo ….........hát a koromat mutatja.

3. Mivel töltöd a szabadidőt, van-e valami hobbid?
Idézem páromat “alszok , piálok , egész nap kint vagyok a haverokkal “, na hát erről annyit kell tudni hogy van benne nemi igazság is, DE ezek mellett van 2 gyermekem (a párom dől el a röhögéstől mellettem és azt mondja csodálatos apa vagyok), akiket próbálok nevelni. Ezen kivűl szeretek biciklizni , horgászni, és nem utolsó sorban autómodellezessel foglalkozom , hogy érthető legyen RC autok(és itt nem a játék táviranyítós autókra gondolok) és ezen ág keretén belül még a crawler/trail ágat szeretem. Saját készítményű crawlerem van amivel versenyeken is részt veszek. - Pár képet megtaláltok a közlöny alsó részén, hogy lássátok is, hogy miről van szó. (a szerző) -

4. Mivel foglalkozol RL?
Technikus vagyok , és nem fog technikus. Kvasztics -nak eszem az idegeit melóba. 😃

5. Mi a kedvenc italod/zenéd/kajád/filmed/könyved/csapatod/szined/állatod stb...?
Pfffffffffff.... , ez a lista ha mindent le kéne írni akkor sok időbe kerülne, DE lehet ezt rövidre fogni és ti elképzelitek a többit. Sört/bort szeretem, fekete a kedvenc színem, a jó zenét hallgatom, szerintem a legjobb hüvely zöldség a kolbász.

6. Hogy kerültél be az erepublik világába?
Kvasztics addig ette az idegeimet, hogy regisztráltam és azóta itt tétlenkedek .

7. Hány liter alkoholt iszol hetente?
Hogy hány litert iszok, az 1 nagyon jó kérdés. Hát néha azt szoktam mondani , hogy meg kéne lepjem a vesémet és igyak 1 kicsi vizet 😃

8. Van-e háziállatod?
Háziállatként halakat tartok, azért hogy ne kelljen kivinni reggel és este sétálni.

9. Ha lenne 3 kívánságod mik lennének?
- egészség mindenkinek
- sok sok pénz
- és nem utolsó sorba ahogy a missek szokták mondani …..........................világbéke 😁)))))))
a világbékével csak vicceltem, de én megelégednék ha csak ezt a kettőt is kérhetem az aranyhalacskától

10. Mi a kedvenc idézeted?
Nincs.

11. Miért maradt el a világvége?
Mivel sajnos Romániához csatolt régióba élek, és tudván azt, hogy Románia elvan maradva 50 évvel a világ többi országához képest, nálunk a világ még nem maradt el, hanem még el se jött . 😃

Tisztelettel az öreg 😃


Mint igértem ma is lesz egy kérdés. Mai kérdésünk: Mi alapján született meg a 2-es DIV játékosainak nyereménye? Arra gondolok, hogy honnan jött, ez a tank mennyiség ami kiosztásra kerül.

Folytatásban pedig a már megszokott táblázatok, grafikon, és eredményhírdetés következik.







Szeretném bemutatni a közlöny új menüpontját, ami nem más mint a beérkezett adományokat mutatja be. Hasonlóan az elszámoláshoz doksiban könyveljük a beérkezett adományokat, külön jelölve tipus és minőség szerint. Nem is húzom tovább az időt inkább mutatom. 🙂 Nézzük tehát milyen adományok érkeztek a Szociális Minisztériumba.
A múlt héten kapott adományok:

A héten kapott adományok:


A felajánlott adományokat köszönjük szépen, és szívesen fogadunk további adományokat a kicsiknek.



A múltkori technikai hibát sikeresen elhárítottuk 🙂



A héten összesen 69 fő jelentkezett. A heti megoszlása a jelentkezéseknek az alábbi grafikonon látható:


Aktivitási versenyünket tovább folytatjuk, az elmúlt héten 11 játékos jelentkezett minden nap.



Mint említettem 11 játékos jelentkezett minden nap, nézzük kik is ők:



Nézzük kik kapnak jutalmat:

Az első 3. játékos kapja a nyereményt:
Hippike23
yosuna
Zagair

A jutalmuk: fejenként 5 q7 tank és 750 well étel.







══════════════════════════════
Helye: #szocmin szoba
Ideje: minden nap 16:00 -tól 22:00 -ig
Ki igényelhet: Div1, Div2
Mit kap az igénylő: 5 db q7 tank + 750 well étel
══════════════════════════════









Szociális Miniszter: szabesz88
Helyettesek: Pjatt, kvasztics, olvadonelkuli, xSLDx, harcos beke, nagyapatok.

És most nézzük kinek mit köszönhetünk a csapatból, avagy ki mit csinál a csapatban.

Az osztások könyveléséhez készített dokumentumot, melyből a diagramok, statisztikák képei látszanak xSLDx -nek köszönhetjük.
Az új dizájn és az elszámolás doksink elkészítése Pjatt ujjainak gyümölcse.
És végül, de nem utolsó sorban, akik osztanak: kvasztics, olvadonelkuli, Harcos beke, nagyapatok,batonwood és természetesen én is kiveszem a részemet ebben a feladatban.
Természetesen a többiek is beugranak osztani amikor szükség van rá 🙂


A közlöny végén pedig álljon pár hasznos cikk, melyek a kis játékosokat segítik. Amennyiben tudsz még ilyen újságról kérjük jelezd.
Napi segély
Ide is betesszük a toborzó cikkeket a századokról:
Toborzó #1
Toborzó #2
Toborzó #3
Toborzó #4
Itt pedig az összes századról megtalálod a leírást:
századok leírása

Köszönjük a figyelmet!
szabesz88