Join the new world

Köszöntöm a kedves olvasókat.
Ezen cikkem a harmadik része a székelység történetének. Egy rövid és vázlatos áttekintést kívánok adni a székelyekről és szerepükről a magyar történelem keretein belül 1849-től a II. világháború végéig.
A témával foglalkozó első és második cikkem:
1. erepublik.com/hu/article/2433466/1/20
2. erepublik.com/hu/article/2437136/1/20

Székelyföld az Osztrák-Magyar Monarchiában:

A XIX. század közepére az Osztrák Birodalom katonai hanyatlása egyértelművé vált: az 1859-es solferinói csatavesztés a francia-piemonti szövetségtől, valamint az 1866-os königgrätzi vereség a poroszokkal szemben is megmutatta a birodalom gyengeségét.
Magyarország az 1849-es szabadságharc leverése után elnyomás alatt állt, miközben Bécs a nemzetközi katonai vereségek hatására felismerte, hogy a Habsburg Birodalom fennmaradása érdekében időszerűvé vált a magyarokkal való megbékélés. Ez az 1867-es Kiegyezésben realizálódott, amikor létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia. A dualista államban a magyar társország ismét unióra lépett Erdéllyel.
Míg Ausztria és Magyarország a Kiegyezéssel előnyökhöz jutott, a székelyek és Székelyföld ugyanezt nem mondhatta el. 1876-ban a székely kiváltságok végleg elvesztek, a polgárosodó társadalommal nem fért össze a székely adómentesség és önkormányzatiság. Székelyföld közigazgatását is radikálisan átalakították: megszűntek a történelmi székely székek. A korábbi székek a következő vármegyék részévé váltak: Háromszék, Csík, Udvarhely, Maros-Torda és Torda-Aranyos vármegye.


Az Osztrák-Magyar Monarchia középcímere 1867-1915 között. A tagállamok és tartományok címerei fogják körül a Monarchia kétfejű fekete sasát. Jobboldalt, fentről a harmadik Erdély címere, ami lent kinagyított változatban látható.
A címer az erdélyi három nemzet jelképeit egyesíti: a magyar nemzetet a turulmadár, a székely nemzetet a Nap és Hold, a szász nemzetet pedig a hét vörös bástya jelképezi. A címert az erdélyi fejedelmi korona díszíti.

A Monarchia 1914-ig nem viselt háborút, helyette az európai trendeknek megfelelően a gazdasági növekedésre helyezte a hangsúlyt. Régiós tekintetben a nyugati országrészek iparilag sokkal fejlettebbek voltak, mint a keleti területek, ahol a mezőgazdaságra koncentráltak. Az agrárszektor fejlesztése fontos háttértermelési egységet biztosított a kiépülő élelmiszeripar számára, amely iparágban Magyarország kiemelkedően teljesített. Székelyföldön kiépült a könnyűipar, s Háromszék élelmiszeripari termelése virágkorát élte. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar vezető szerephez jutott a Birodalomban, amely exportjövedelmének tekintélyes hányadát biztosította. Magyarország az USA után a világ második legnagyobb lisztexportőr országa volt, valamint nagy élelmiszerellátója lett Németországnak, Olaszországnak és a brit iparvidékeknek.
1868-ban megalapították a Magyar Királyi Államvasutat (MÁV). A vasútvonal hálózat kiépítése húzóágazattá vált, mivel ösztönözte a gépipart, valamint a szén- és vasércbányászatot. Az 1880-1890-es években robbanásszerűen gyarapodott a vasúthálózat az országban. Az 1890-es éveket követően Erdély fokozatosan kapcsolódott be a vasútközlekedésbe, de a Székelyföldet átívelő székely körvasút csak 1909-ben készült el. A vasút kiépítése az utasforgalom és a teherszállítás növekedése miatt is lényeges volt.


A román nemzettudat feléledése és Székelyföld az I. világháborúban:

1881-ben a Havasalföldi és Moldvai Fejedelemségek egyesüléséből létrejött a Román Királyság. A XIX. századi román nemzeti ébredéssel átfűtött új állam harapófogóba fogta Erdélyt és Székelyföldet. Erdélyben a román kisebbség aránya maghatározó volt, 1880-ban a lakosság 57%-át alkották, amivel az etnikai térképen jól kivehetővé vált, hogy a székelység két nagy, románok által lakott fölrajzi tömb közé szorult.
A magyar állam magyarosítási törekvései hamar megbuktak, s az erdélyi románság a független román állam felé kezdett orientálódni. A XX. századra Románia külpolitikai célként deklarálta Erdély, a Partium és a Bánát megszerzését.
Románia nagyhatalmi támogatást próbált szerezni az erdélyi területek megszerezése érdekében, amihez az I. világháború kínált kihagyhatatlan lehetőséget. 1916. augusztus 27-én Bukarest és az antant titkos szerződésben megállapodtak arról, hogy Románia az antant oldalán történő hadba lépésével a Tiszáig megkapja a magyar területeket. A románok azonnal teljesítették a kívánalmakat és támadást indítottak Erdély ellen, ami során szinte az egész Székelyföldet elfoglalták.
Mielőtt a román csapatok még tovább nyomultak volna Erdély belsejébe, a német-osztrák-magyar csapatokkal megerősített erdélyi fronton megállították a támadást, valamint német- bolgár- török egységek délről behatoltak Havasalföldre. Székelyföldön sikeresnek bizonyult a központi hatalmak ellentámadása, novemberre visszafoglalták a területet és átkeltek a Kárpátokon Romániába, s decemberben Bukarestet is elfoglalták.

Harcok Erdélyért és Székelyföldért:

1917 decemberében Románia letette a fegyvert a központi hatalmak előtt és az 1918. május 7-ei bukaresti egyezményben többek között átadta a Kárpátok vonalának ellenőrzését Magyarországnak. Azonban a központi hatalmak veresége hónapok múlva bekövetkezett, s 1918. november 3-án a Monarchia kilépett a háborúból, mire egy hétre rá Románia ismét támadásba lendült Erdély és a Tiszántúl elfoglalásáért.
Annak ellenére, hogy a november 13-ai belgrádi tárgyaláson az antant demarkációs vonalnak jelölte ki a Maros folyó vonalát, ezt a románok retorziók nélkül lépték át decemberben és haladtak tovább Magyarország belseje felé. Székelyföld mélyen a „fegyverszüneti” vonal mögé került, s megszakadt a Budapesttel való összeköttetése is. A válságos helyzetben a helyiek egy önálló Székely Köztársaság létrehozásán kezdtek gondolkodni, amelynek a hadereje az ún. Székely Hadosztály lett volna. Marosvásárhelyen székely nagygyűlést tartottak, ahol támogatták a köztársasági törekvéseket, de az erdélyi magyarság és Budapest ezt ellenezte, a románokról már nem is beszélve.


A Székely Hadosztály Szatmárnémetiben (Szatmár vármegye) 1919. március 2-án.

A Köztársaság terve nem jutott el a gyakorlati megvalósításig, s a székelyek sok szempontból magukra maradtak. Nem csak idegen megszállás alá kerültek, de Magyarország sem támogatta a székelyeket, mivel nem csak a terület elvesztését nem fogadta el Budapest, de egy különálló, független Székelyföldet sem kívánt elismerni, amivel talán megelőzhető lett volna a terület Romániához való csatolása.
Az erdélyi románság lelkesen üdvözölte a román hadsereget és az 1918. december 1-ei gyulafehérvári román gyűlésen kimondták Erdély csatlakozását Romániához. Az összeomlott és feloszlatott magyar hadsereg nem volt képes komolyabb ellenállásra és 1919 májusára a románok elérték a Tisza vonalát, ahol azonban egy pillanatra a magyar vörös hadsereg visszavetette őket, de augusztusban a románok már Budapestre is behatoltak. Székelyföld ezzel a felduzzadt Románia közepén találta magát.
A székelyek részvétele az I. világháborúban és az azt követő harcokban jelentősnek mondható. Rengeteg székely esett el a világháborús ütközetekben és az 1918-as román támadás előtt önállóan cselekedve állították fel a Székely Hadosztályt. A székely seregek erős ellenállást mutattak a románokkal szemben, s míg a magyar hadsereg szétszéledt, addig a székelyek 1919 áprilisáig tartották magukat a román haderővel szemben, egyedül dacolva a betolakodókkal.
Az 1919. márciusi kommunista hatalomátvétel után újjászervezett magyar (vörös) hadsereg támogathatta volna a székelyek küzdelmét, de a kommunista vezetés nem szimpatizált a székelyek kezdeményezőkészségével és inkább magukra hagyták őket. A csalódottság és magárahagyatottság érzete alakult ki a székelységben, akik hamarosan letették a fegyvert a románok előtt, de többen a vörös hadsereghez csatlakoztak, hogy a felvidéki hadjáratban segédkezzenek a csehszlovákok ellen.
Több székely katona is csatlakozott a Rongyos Gárdához, azon egységhez, amely az Őrvidéken, és Sopron környékén is harcolt az osztrák karhatalmi erőkkel szemben. Ezen harcok eredményeképpen írtak ki népszavazást Sopron környékén, aminek eredményeképpen az ottani területek Magyarországhoz csatlakoztak, annak ellenére, hogy a többség német ajkú állampolgár volt!


A trianoni békediktátum és a magyar revizionista külpolitika:

1920. június 4-én a Párizs melletti Nagy-Trianon kastélyban az antant hatalmak és a magyar delegáció aláírta a trianoni békediktátumot, ami garantálta Magyarország függetlenségét a Monarchiától és meghatározta az új állam határait. Ez alapján a Magyar Királyság elvesztette korábbi területeinek 72%-át, korábbi népességének 64%-át és a magyar etnikum 36%-a rekedt az új határokon kívülre, ezek között voltak a székelyek is, akik területe Erdéllyel és a Partiummal Romániához került.


A trianoni béke demográfiai következménye Magyarországra. A székely etnikum jól kivehető Kelet-Erdélyben, amely részek Románához kerültek 1920-ban.

Románia 1923-as új alkotmánya meghirdette a román nemzetállamot, amivel kezdetét vette a romániai magyarság módszeres ellehetetlenítése. Az intézkedések főleg a magyar nemességet és a zsidóságot támadta, például a földreformmal, amivel elkobozták a magyarok földjeit, s a románoknak juttatták azokat. A román lett a hivatalos nyelv az egész országban, így az oktatás nyelve is, amiért számos magyar oktatási intézményt zárattak be.
Magyarország a trianoni béke után elsősorban a gazdasági talpra állásra és a nemzetközi elszigetelődésből való kitörésre (kisantant) koncentrált. A területi revízióra való igény azonban sosem szűnt meg, csak nem volt realitása az 1920-as évek végéig, amikor viszont felerősödött és meghatározóvá vált. Ugyanakkor finomodott is a revíziós igény, a „Minden vissza!” koncepció háttérbe szorításával az etnikai alapú határmódosítások kerültek előtérbe.
Az 1930-as évektől a magyar revizionista propagandára válaszul Románia az antirevizionista álláspontot kezdte kommunikálni, kevés sikerrel, mivel Magyarország olyan nagyhatalmakat nyert meg az ügyének, mint Olaszország, később pedig a náci Németország.
A magyar területi revíziónak három iránya volt: Felvidék, Délvidék és Erdély-Partium. A magyar politikai életben az utóbbinak mindig prioritása volt, mivel a magyar kollektív tudatban egyfajta bűntudat alakult ki Erdéllyel kapcsolatban. A magyarok okkal érezhették úgy, hogy magára hagyták a területet és főleg a székelyeket, s egyszerre vágyódni kezdtek utánuk. Ez a köztudat állandósult és talán ma is visszatérőben van. Magyarország fenntartotta a revízió ügyét a Népszövetségben és Magyar Revíziós Ligát alapított, hogy a nemzetközi közösség figyelmét felhívja igényei jogosságára.


A II. Világháború és Székelyföld visszacsatolása:

A magyar revíziós törekvések sikertelenségének tudható be, hogy évekig nem ért el eredményt a határmódosítás ügyében. 1940 során többször mozgósították a román és magyar csapatokat a határokon, ami majdnem helyi konfliktushoz vezetett a két ország között. A józan ész és a tengelyhatalmak visszatartó ereje viszont meggátolta az összetűzést.
1940 augusztusában Budapest és Bukarest képviselőit a német és olasz hatalmak Bécsbe rendelték, hogy rendezzék a két fél közötti területi vitát. Augusztus 30-án megszületett a döntés, ami értelmében Magyarország visszakapta Erdély északi részeit és Székelyföldet, Aranyos szék nélkül. Érdekesség, hogy a döntés kihirdetésekor a román külügyminiszter elájult a döbbentettől.


A Magyar Királyság (Kormányzóság) 1941-1944 között, a revíziós sikereket követően. A visszakapott székely vármegyék: Maros-Torda (narancs), Csík (zöld), Udvarhely (barna) és Háromszék (kék).

A magyar csapatok szeptember 5-én lépték át Kelet-Magyarország határait és bevonultak a visszacsatolt területekre, ahol november végéig katonai közigazgatást vezettek be.
1941 júniusában Magyarország a tengelyhatalmak oldalán belépett a II. világháborúba. A háborús frontvonalak ekkor nagyon távol húzódtak a székely határtól, messze Keleten, a Szovjetunió belsejében dúltak a harcok. 1943-ban viszont megfordult a hadiszerencse és a frontvonal vészesen kezdett Magyarország felé közeledni.
Figyelemre méltó, hogy noha Magyarország és Románia ugyanazon oldalon harcoltak a világháborúban, a magyarok a biztonság kedvéért számos hadosztályt állomásoztattak a román határ mentén.
1944 augusztusában a szovjet vörös hadsereg közeledtével Románia szakított a tengelyhatalmakkal és átállt a szövetségesekhez. A románok háborút hirdettek Észak-Erdély visszafoglalására és napokkal később a szovjetekkel egyesülve betörtek Székelyföldre. A németekkel megerősített székely területeket a szovjet túlerővel szemben képtelenség volt védeni és alig két hét alatt Székelyföld elveszett, amely utolsó szegletét októberben foglalták el a szovjet-román csapatok. A területvesztést a székely katonák tömeges dezertálása is gyorsította, többen hazatértek falvaikba, amely cselekményeket a németek nagy csodálkozással fogadták.

Köszönöm, hogy olvastátok.
Három részesre terveztem a székelység történetét, de terjedelmes cikkeket sem akarok írni. Az utolsó cikk fogja tartalmazni a székelység történetét a II. világháború után egészen napjainkig, valamint érinteni fogja a székely kultúrát és hatásait is.

Harcolj okosan!
Bölcsen oszd be a sebzése😛 akkor vagy hatékony, ha a parancsban szereplő csaták közül a magas prioritásút választod és ott is csak akkor harcolj, ha a falállás 52% vagy azalatt van.
Ha a magas prioritású csaták túl vannak ütve, és túltöltődik a wellnessed, akkor keress egy alacsonyabb prioritásút, ahol a falállás 52%, vagy az alatt van és ott harcolj.
Ha teheted, üss a hadügyi közlöny szerint: http://www.erepublik.com/en/newspaper/hadugyi-kozlony-177586/1