Join the new world

Köszöntöm a kedves olvasót!

Sokan megmosolyogják, dőre ködszurkálásnak tartják a régi dicsőség felemlegetését. Hát még az aktualizálását! Van, aki azt tanácsolja: inkább tanuljunk meg kicsik lenni. És az mit segít? Mi magyarok csupán területileg, gazdaságilag vagyunk átlagos méret alattiak, történelmi és kulturális értelemben óriások vagyunk a világban.

III. rész/ előző cikkem: www.erepublik.com/hu/article/2156470/1/20
A honfoglalás, tehát a Kárpát-Medence magyarok általi birtokba vétele és az azzal járó katonai akciók lesznek felvázolva cikkemben.

zene az olvasáshoz
A honfoglalást megindító események:

Ibn Ruszta leírása alapján az egész 9. századra, sőt valamivel még korábbra teszi a magyarok elleni kazár limes építését, mely még a 8. században történt. A honfoglaló magyarok tehát legkésőbb a 8. sz. második felétől a Don és a Duna közötti, északon egészen a Volgáig érő terület birtokában voltak s jelentős katonai erővel rendelkeztek. Összehasonlításképpen érdemes megemlíteni, hogy az arab-perzsa források a kazárok haderejét 7000 és 12 000 fő között adják meg, az uralmuk alatt álló burtasokét pedig 10 000 főben. Egy tibeti forrás a 8. században a besenyők haderejét 5000 főre becsüli. A magyarok 20 000 főből álló lovas serege tehát a 8-9. században a kelet-európai sztyeppéken a legjelentősebb katonai erőt képviselte. Ennek megfelelően Ibn Hurradadbih tudósításában mint önálló politikai hatalom jelennek meg, akik sem a kazároktól, sem a bizánciaktól, sem a dunai bolgároktól nincsenek függő viszonyban. Tudnunk kell, hogy az arab-perzsa tudósítások mindig pontosan tájékoztatnak a kelet-európai népek politikai függőségi viszonyairól, és az egyes népekről adott leírásaik mindig tárgyszerűek maradnak.
A magyaroknak a honfoglalás előtti, több mint négy évtizeddel azt megelőzően kezdődő nyugati hadjáratai rendkívül fontosak voltak a honfoglalás előkészítése szempontjából. Lehetővé tették számukra, hogy megismerjék a Kárpát-medence klimatikus és gazdasági viszonyait, amelyek sokkal kedvezőbbek voltak dél-oroszországi szállásterületeikénél. Felderíthették a terület politikai erőviszonyait, pontos képet alkothattak maguknak a Kárpát-medence egyes részeit birtokukban tartó hatalmak, a Frank Birodalom, a Bolgár Királyság és a Morva Fejedelemség egymáshoz való viszonyáról és katonai erejéről. Felderíthették a számukra legmegfelelőbb útvonalakat, amelyen lovascsapataikkal Etelközből a Bécsi-medencébe vagy Morvaországba felvonulhattak. Mivel lovas alakulatok számára a lovak megfelelő itatása létfontosságú, az az útvonal, amelyet használtak, lényegében azonos lehetett a későbbi honfoglalás útvonalával. A Dnyeszter és egyik mellékfolyója mentén könnyen meg tudták közelíteni a csak 841 méter magasan fekvő Vereckei-hágót, majd onnan leszállva hamarosan elérték a kárpát-medencei kisebb folyókat, melyek érintésével könnyen felvonulhattak nyugati-déli irányban is ellenséges területek irányában.

A nyugati hadjáratok alkalmával a magyar vezérek felismerték, hogy a Kárpát-medence politikai és katonai szempontból holttér, amennyiben az egyes részeit birtokló három hatalom ellenséges viszonyban áll egymással s csak magyar segítséggel tud egymás fölé kerekedni, s így megfelelő politikai és hadászati koncepció kidolgozásával és megvalósításával elfoglalható. A nyugati források tudósításai világosan mutatják, hogy 894-től a magyarok már tervszerűen ennek a koncepciónak a megvalósítása szolgálatába állították katonai akcióikat. A Fuldai évkönyvek szerint 894-ben a magyarok a morvák szövetségében pusztították a frank uralom alatt álló Pannoniát, előkészítve ezzel későbbi birtokba vételét. Bizonyára helyes a történeti kutatásnak az a feltevése, hogy ez a magyar sereg már nem is vonult vissza Etelközbe, hanem felvonulási útvonalára, a Felső-Tisza-vidékére húzódott csak vissza.


A honfoglalás, a Kárpát-Duna medence birtokba vétele:
A 894 körüli délkelet-európai népmozgások közvetlen elindítója egy rendkívüli méretű muszlim támadás volt. Az Aral-tótól délre fekvő országok (Khorezm, Buhara, Khoraszán, Szeisztán) a Szasszanida-dinasztia kezére került. Az úzok állatállományuk nagy részének elvesztése miatt nyugati szomszédaikra, az Urál-vidékén élő besenyőkre támadtak, akik átkeltek a Volgán és a Don folyóig jutottak előre és az attól nyugatra levő területeken kerestek veszteségeikért kárpótlást.
A 894.-es frank-morva békekötés után a nyugat felé tekintő magyar törzsfőknek új katonai szövetségest kellett keresniük maguknak. Erre nem sokáig kellett várni: 895-ben a bizánci császár követe jelent meg Árpád és Kurszán vezéri szállásán, hogy segítséget kérjen az új, energikus bolgár cár, Simeon ellen folytatott háborúhoz. Simeon ellen harcolt két magyar lovashadosztály - 10-12 000 lovas - Árpád fia Levente vezérletével. A bizánci flotta áthajózta a magyarokat a Duna déli partjára., majd a források szerint legalább két csatában megverték a bolgár hadakat, Bulgária északi részét megbénították, a fővárost is elfoglalták és Simeont is képtelenné tették a háború két fronton való folytatására, így a bolgárok kénytelenek voltak a bizánciak békefeltételeit alkudozás nélkül elfogadni. Ezután a bizánciak már nem szállították vissza a magyar csapatokat a Dunán. Simeon ekkor a magukra maradt magyarok ellen vonult, és egy nagy csatában legyőzte őket. A Fuldai Évkönyv csak erről a harmadik csatáról számol be, amiben Simeon maga is 20 ezer lovast vesztett. Sem történettudományunk, sem hadtudományunk mindeddig egyetlen elismerő mondatot nem írt arról, hogy a balkáni hadcsoport a váratlan különbéke által teremtett katasztrofális helyzetben is helyén maradt, és az immár nagy túlerővel szemben csaknem egy teljes hadosztály feláldozása árán példásan teljesítette feladatát.
Az Etelközben maradt magyarokat közben besenyő támadás érte. A két oldalról jövő támadás harapófogóba vette a magyarokat és ez Etelköz feladására és a nyugat felé húzódásra késztette őket. Kisebb csoportjuk ekkor mehetett délre (a Kuma és Terek folyó vidéke, ill. a Kaukázus) felé. A keleten maradtakat ezen a déli területen írta le később Al Bakri, Gardízi, stb.
895-ben a Kárpát-medencébe bevonuló magyarok nem ütköztek számottevő ellenállásba és a besenyőkkel vagy bolgárokkal sem tudunk újabb csatáról ebben az időben, ami a rendezett áttelepülés mellett szól, amivel az ellenséges szomszédok is megelégedhettek. A legújabb régészeti kutatások szerint nem vonultak vissza teljesen a Kárpátok mögé, az új védvonal a Kárpátok előterében volt. Erre utalnak a Przemysl, Lviv, Dnyeszter- és Prut-menti valamint Bukarest közelében feltárt sírok.
A magyar törzsek létszámát kb. 400 ezer főre teszik ekkoriban, ennek katonai hadereje kb. 70 ezer főre tehető. A bizánci szövetségben végrehajtott bolgár hadjárat, melynek feladata a Kárpát-medence megszállásának előkészítése, és az északnyugati bolgár tartományok meghódítása, mindössze két törzs katonai potenciálját, azaz mintegy 20-25 ezer harcost foglalt le. Az egyes törzsek védelmi erői (ún. gyepűvédők) különben sem vettek részt hadjáratokban. Megfelelő védelmi erő egy esetleges besenyőtámadásra rendelkezésre állt tehát. Azt is figyelembe kell venni, hogy több száz ezres tömeg (köztük arányos mértékben öregek, betegek, gyerekek, és állapotos nők) nem menekül "rendezetlenül" ezer kilométert lóháton, kocsikon, kordékon. Egy ilyen áttelepülés tervezést igényel és felkészülést, takarmányt, tartósított élelmiszereket, sót, stb. Az ellentmondás lehetséges feloldása, hogy a „menekülés” inkább tervszerű kiürítés lehetett a besenyőktől tartva, akiknek támadása a hátramaradottakat érhette az Etelközben.
A honfoglalás nem egy év alatt zajlott le, és legalább két nagyobb szakaszban: először az ország keleti felét, majd később a nyugati felét foglalták el. Utóbbira az adott alkalmat, hogy 899-ben Arnulf császár szövetséget ajánlott a magyaroknak Berengár ellen. A hadjárat után Itáliából visszatérő csapatok elfoglalták a Dunántúlt és 902-ben morvák által birtokolt északnyugati területeket, ami után a morva állam megszűnt. Mindezek a hódítások nagyobb csaták nélkül zajlottak, a magyarok nem ütköztek számottevő ellenállásba. A magyar hódítást megkönnyítette II. Mojmír és II. Szvatopluk rivalizálása, valamint a morvákat érő ismétlődő frank támadások is.
Az ezt követő időszak hadjáratainak célja láthatóan a katonailag ellenőrzött terület, a mezsgye nyugatra tolása volt az Ennsig, ahogy azt korábban az avarok is tették. Összességében elmondható, hogy a Kárpát-Duna medence birtokba vétele 895 és 902 között tervszerűen végrehajtott katonai akció keretein belül zajlott le.




A magyar társadalom:

A hagyományos hét törzs: tarján, jenő, kér, keszi, nyék, megyer, kürtgyarmat.
További honfoglaló törzs volt a szintén a magyarokhoz csatlakozó besenyők berény nevű törzse, valamint az ismert nevű, de bizonytalan eredetű székely, varsány és tárkány törzsek.
A hét vezér neve Anonymus Gesta Hungaroruma szerint: Álmos, Előd, Ond, Kond, Tas, Huba, Töhötöm.
A központi település a Megyer törzs fő szállása volt a mai Csepel-sziget területén. A társadalom erőteljesen differenciálódott, melynek alapja a vagyon volt. Eszerint három (négy) réteg alakult ki. A legfelső réteget az urak alkotják. Ők a törzsfők, akik rendelkeznek saját szállásterülettel melynek neve: uruszág (ebből keletkezett az „uraság”, de az „ország” szó is). A következő társadalmi csoport a bők csoportja (lás😛 mai „bőség” szavunk). Ide tartoznak a nemzetségfők. A harmadik réteget az ínek alkotják (mai „ínség” szó). Ide tartoznak a szabad közrendűek. Ezenkívül voltak rabszolgák is, de számuk minimális. Külön csoportot alkotnak a szabad népek, például a székelyek vagy a besenyő határőrök.

Öltözködés, viselet készítés:

Ahhoz, hogy a honfoglalás korabeli stílusról és formavilágról pontosabb képet alkothassunk, ismerjük meg eleink öltözködését, akkor szokásos viseletét. Mivel a magyarság kultúrája is keletről jött, ezért az öltözékük, azok anyagai, annak színei sem sokban térhetett el a ma is ott élő népek ősi viseletétől, akkori divatjától.
Ruházkodásuk alkalmazkodott akkori életmódjukhoz, egy félnomád harcias népéhez. Harcmodoruknak megfelelően minden fegyverüket és használati tárgyukat az övükre erősítettek, szablyaszerű görbe kardjukat, a puzdrát és a tarsolyt, amiben a tűzszerszámaik voltak. Hátukon viselték jellegzetes görbe íjaikat, amitől egész Európa rettegett, a művészi bőr, nyílvesszőket tartó tegezzel.
Híres lovagló tudásukhoz pedig jól alkalmazkodott a nadrág és a csizma viselete. Keleti mintára a felső ruházatuk kaftán volt, alatta vászon fehérneműt hordtak. Ingük elől vagy oldalt nyitott. Korabeli hozzáértő leírások szerint, megjelenésük büszke, ruházatuk pompázatos. Kiváltképpen kedvelték a díszes öveket, melyeknek verete valószínűleg rangot is jelentett a törzsön belül viselőjének.
Tarsolyaik fémlemezeit, süvegeik csúcsait szintén évezredes motívumokkal díszítették, bámulatos mesterségbeli tudással bíró ötvöseik. Csizmáik bőrből, vagy nemezből készültek gombdíszekkel. A nők mivel szintén lovon ültek, a férfiakhoz hasonló viseletet hordtak, csak annál jóval színesebbet és díszesebbet. A nadrág felett viselt kabátjuk szegélyeit fémlemezekkel dekorálták, alsó fehérneműiket pedig gyönggyel varrták ki és gombokkal, pitykékkel látták el. (Később egész Európa a magyaroktól vette át a ruhák gombolhatóságának ötletét.)
Az asszonyok süvegén és a lányok pártáján fémdíszítés csillogott és azokról mellükre - párosan viselt - fémkorongok csüngtek alá. Csodálatos ötvösművű karpereceket, fürtkarikákat, nyakéket és gyűrűket viseltek.
Divatos anyag volt a selyem, a prémfélék, és kedvelték az erős - a népművészetben ma is használt - színeket és díszítő motívumokat. Legyünk tehát büszkék honfoglalás kori őseink, és még korábbi, sok ezeréves tapasztalatra épült, lakáskultúrájára, mely az adott korban, az akkori életmódjuknak megfelelően, legalább olyan színvonalú volt, vagy még sok tekintetben kiválóbb is, mint az abban a korban élt más népek otthont építő, szépítő munkája.

Következő cikkem a 907.-es pozsonyi csatát fogja taglalni.

Mindíg a HK útmutatása szerint üss: http://www.erepublik.com/en/newspaper/hadugyi-kozlony-177586/1