[RH+] Kummagyaria emlékezete- Kaukázusi magyarság

Day 1,929, 00:12 • Published in Hungary Romania • by Hun Carpathia


Köszöntöm a kedves Olvasót!

Már régen írtam a magyarsággal kapcsolatos cikket. Hobbi szinten foglalkozom, azaz érdekel a magyar nép története, az eredetünk, honnan jöttünk, milyen kultúrát képviseltünk a hivatalos történetszemlélet szerinti honfoglalás /895-902/ idején és azt megelőző időkben.
Ebben a cikkben már régebben általam tudott, de valószínűleg kevesek által ismert kaukázusi magyar történelemmel kívánom megismertetni az olvasótáboromat.

Kummagyaria:

Kummagyaria névvel illették a régi utazók, pápai bullák, történetírók, földrajztudósok a Kuma folyó két oldalán elterülő egykori országot. A kaukázusi népek között még nemrég is élő hagyomány volt, hogy a Kaukázus hatalmas hegycsúcsainak északi lankáitól egészen a Manicsj folyóig terjedő területet, melyet a Kuma folyó szel keresztül, sok száz éven át magyar, illetve velük rokon törzsek népesítettek be.
Első írásos emlék erről az országról Chorenei Mózesnek, az „Örmény Herodotosznak” Arménia Földrajza című átfogó művében olvasható. Kr. u. 460 körül a tudós felsorolja a hazája szomszédságában található népeket: a Kaukázustól északra elterülő Észak Szarmáciában, tehát a Kaukázus északi lábánál a kazárok, hunok, bolgárok, bazilok, abkázok és masszagéták mellett ott laktak a kuma-magyarok /kum- hun?-magyarok/ is.
Ibn Battuta a XIV. században élt, az észak-afrikai iszlám kultúra neves képviselője, arab utazó és földrajztudós 30 éven át tartó utazásaival a legnagyobb arab utazóvá vált: utazásai során az Arany horda földjén is keresztül haladt, érintve Magyar városát is. Elbeszélése alapján Magyar a türkök városa volt. Az is bizonyos, hogy a türkök, mint nép nem laktak a 14. században a Kuma síkságán. Ellenben ott laktak a magyarok, amit a 10. század végéről az arab-perzsa kútfők, 1220-1240 tájáról kínai kútfők, az 1253-1291 közötti évekből pedig a pápai bullák bizonyítják.
Mai tudásunk szerint itt szerepel a magyar népnév legelső ízben a történelemben, mégpedig "kum- vagy kuma-magyar" alakban.
Több pápai bulla emlékezik meg Kummagyariáról - Cummageria - Hungaria Vaetus néven. XXII. János pápa bullája Gyeretyánnak/Jeretánynak szól, aki ekkor (1330) fejedelem volt.
Az egykori magyar jelenlétről még ma is számos régészeti lelet, helynév tanúskodik, mint pl. az egykori főváros közelében levő Burgun Mazsari. A Fejedelmi városuk a Kuma partján épült: Magyar /Mazsar/ városát az arab utazó és földrajztudós Abu-l'-fida 1321.-ben említi, de később romjaiban is több utazó látja, s tanúsítja, hogy az a magyarok városa volt.



Kummagyaria kialakulása:

Annyi bizonyos, hogy az V. század derekán a magyarság már a Fekete-tenger mentén, kaukázus- és donvidéki hazájában, s az Anonymus- feljegyezte Dentu-Mogeriában tartózkodik.
-A magyarság egyik része a Don és Volga közötti 60-70 km széles fennsíkon és a Jergenyi dombokon át behatolt a Kaszpi tenger és a Fekete-tenger közére s az ottani, legelőkben és ligetekben gazdag területeket szállta meg. Határaik lenyúltak a Kaszpi- tengerig, hatalmukban tartották a Volgához simuló, mai Belső kirgiz pusztákat a Kuma és Kuban folyók síkságát, sőt ezek mentén még a Kaukázus lejtőit is megszállták, bizonyára azért, hogy állataiknak a nyári legelőket biztosíthassák.
- A Donon túli törzscsoportok a Don és Donyec alsó folyásának vidékét és a Meótisz északi partját szállták meg, sőt a Krím félsziget északi felének gazdag legelőit is magukénak mondhatták. Hatalmas terület ez, nagyobb Magyarországnál. A hivatalos történelem tanitásunk csak ezt a területet ismeri el akkori törzsterületeinknek.

A Meótisz-vidék IX. századi képe korántsem volt az, mint napjainkban: keleti partvidéke 30-120 km szélességben egyetlen mocsártenger volt. Az ettől délre-délkeletre eső területeken tartózkodó magyar törzsek további mozgási lehetőségét sorsdöntően befolyásolta a bekövetkező besenyő támadás.
Az Uralon túli sztyeppe-vidéket a Kazár Birodalom idején a bolgár-török/türk népek lakták be. Köztük az Ujgur Birodalom kötelékeibe tartozó besenyők nyolc törzse. A belső viszályoktól gyengülő kazárokat állandóan háborgatták, mígnem a besenyőktől keletre lakó úzok egy lendületes támadása után a besenyők is nyugatabbra kényszerültek. A Jergenyi-dombok irányába indított besenyő támadás hatására a magyar törzsek és szövetségeseik egy része nyugatra települt, a másik része pedig a Manicsj védő mocsárövezetétől délre. A népesség jó része felhúzódott a Kaukázus vidékére, nyári legelőikre; kis részük áttelepült a hegyen a perzsákhoz.(Őket nevezi Bíborbanszületett Konstantin „szabartoi aszfaloi” néven hős szavárdoknak/szabiroknak).
A kettészakadt magyarság Kárpát-Duna medencébe költözött része a kereszténység felvételéig még követek útján kapcsolatban állt a Kuma-vidékiekkel, de a XII.-XIII: században már csak annyi maradt fenn hagyományként, hogy vannak keleten maradt testvéreink.
A Magyar törzs vezető szerepe már annyira általános és elfogadott volt, hogy a "Magyar" törzsnevet még azok a törzsek is megtartották népi nevükül, akik - a már vázolt okok következtében - elszakadtak a névadó törzstől. Hogy mennyire beléjük idegződött ez a népnév, illetve, hogy mennyire magyaroknak tartották és vallották magukat, mi sem mutatja jobban, mint az a körülmény, hogy a Kuma partján épített fővárosuknak a "Magyar'” nevet adták, de emellett igen sok Magyar alakú város-, tó-, hegy- stb. földrajzi nevet találunk a Kuma mentén, az egykori Kummagyaria terüIetén.


A kaukázusi magyar királyság központja: a Kuma-parti Magyar.

Az idők csendesültével a kumai törzsek is visszahúzódtak a hegyekből a folyó menti szállásterületekre, ahol lényegében háborítatlanul élhették életüket. Itt írta le őket Gardizi(1050-ben), és Al Bakri(megh.:1094.) is. Eszerint a XI. században a kaukázusi magyarság a Don, Volga, Kubán, illetve a Kaszpi-tenger és a Kaukázus által határolt területen élt. Határvidéküket gyepürendszer védte. Szomszédaik délről az alánok, s a bérceken túl az abkázok. Gardizi szerint a hadsereg két tömény lovasból állt (20000 fő). A nép maga kb. 250000 főt tehetett ki, nagyjából mint a honfoglaló Árpád népe. A főkirály a kündü/kende, a katonai parancsokat a gyula adta ki. Sok szláv/orosz foglyot ejtettek akiket Kercsben drága kelmékre cseréltek.
Klaproth szerint fejlett öntözéses földművelést is folytattak, melynek egy része még az ő korában is működött Kavkaszktól keletre. Vallásuk Gardizi szerint Jézus-hitű és tűzimádó/aveszta; Al Bakri szerint bálványimádók. Szép számmal kerültek elő un. „Kamennaja Baba” szobrok is, melyek nagyon hasonlítanak a Duna-Tisza közén, illetve a Kassa melletti Keveházán, stb. előkerült szobrocskákhoz. Mindkét arab forrás szerint a magyarok délcegek, erősek, ruházatuk pompázatos, lovaik kitartóak. Megjelenésük tiszteletet parancsoló, de barátságos. Az egész nép tekintélyes, szorgalmas és gazdag. Gardizi leírja még, hogy a vőlegény váltságot fizet a lány szüleinek melyet szertartásosan adnak át a falu előtt.

Itt szólni kell arról a tényről is, hogy a Julianus által felkeresett Baskíria területén található magyarok szállásterülete, Magna Hungaria nem azonos Kummagyaria országával.
A tatárjárás előtti időkben három(!) térben igencsak távol lévő területen önálló területi egységet alkotó nagy létszámú magyar közösség élt!




A mongolok fennhatóságában:

A nyugalmas három évszázadot követően Derbent falai előtt megjelentek a tatár/mongol hadak.
1222 tavaszán Sirvánban Csepe Nujan és Szubutaj Behadir vezetőket kért Derbentig. A tíz vezetőből egyet Szubutáj rögtön lefejeztetett, hogy lássa a többi, mi lesz a sorsuk, ha tőrbe csalják a tatár hadakat. Ők mégis egy szűk szurdokon át vezették őket, ahol a jász/alán, cserkesz, kun, abház és kummagyar csapatok nyílzáporába kerültek. Óriási veszteségek árán tudott a tatár sereg kimenekülni csak, s a veszteségeket pótlandó Kötöny kun fejedelem fiait (Juri és Daniel) ügyes fortéllyal rávették, hogy - mint testvérnép - pártoljanak át hozzájuk. (Mindketten életükkel fizettek érte.) A tatárok most már maguk előtt hajtották a kunok seregét a Kaukázus előterében a kun sáncokig, amit elfoglaltattak velük.
Kötöny a maradék népével Magyarországra menekült. Valószínüleg a Kuma-menti magyarok ekkor már adófizetői lettek a tatároknak. A Kalka-menti ütközet után a tatárok meghátráltak, de nyomasztó emlékük megmaradt. 1234-ben Dzsingisz meghalt, s fia, Ogotáj/Ögödej lett az új nagykán. A kínai „Jüan-csao-pi-si” c. történeti munkában fennmaradt híres parancsa, mellyel világraszóló hadjáratát elindította:
„A Császár ezután megparancsolta Szubutáj vezérnek, hogy hódítson meg tizenegy nemzetséget, éspedig a kanglikat, a kunokat, az oguzokat, az oroszokat, a magyarokat, az alánokat, a jászokat, a cserkeszeket, a cseremiszeket, a bolgárokat, és az alemánokat; keljen át az Ural és a Volga folyókon, és vonuljon egyenesen Vladimir és Cserdin városok ellen.”
Ekkor kényszerültek „szövetségre” az Ural-vidéki (baskír) magyarok is a támadók hadába.

Szubutáj tehát 1236-ban négy részre osztotta hatalmas seregét, melyek közül minket most a déli érdekel. Délről kerülve a Kaszpi-tengert Derbentnél törtek északnak csakúgy, mint 1222-ben. A hódoltatás gyorsan, viszonylag kis áldozatok árán ment végbe ismét a Kaukázusi népeknél.
1242-ben meghalt Ogotáj, s a hazasiető Batu elkésett. A Volgánál érte a hír, hogy a választás másra esett. Azzal kárpótolta magát, hogy a Mongol Birodalom nyugati részét hatalma alatt tartva új államot szervezett magának: létrejött a kipcsaki (kunos) Arany Horda. A meghódított népeket nem zaklatták ok nélkül, csak az adót hajtották be rajtuk. A Batu utód Üzbeg kán hatalma a nagykánéval vetekedett.

Gyeretyán /Jeretány, Jeretyán/ fejedelem

A sztyeppelakó népeknél a kündü/kende állt a törzsek élén mint fejedelem, de a politikai, hadászati kérdésekben a gyula döntött. A közös ellenséggel szembeni egységes fellépés hatására jött létre a vezérőfejedelmi, egyfejedelmi tisztség igénye. Hogy a Kuma-menti magyaroknál ez mikor történt meg, nem tudjuk, de 1329-ben már bizonyosan így volt, mert XXII.János bullájában már így szerepel.

Gyeretyán /Jeretány (jelentése: fényes, dicsőséges, tündöklő)szerette volna, ha fővárosában Magyarban is katolikus püspökség lenne, mint Asztrahányban, Sybaban, vagy Arménia, Georgia, illetve a Krim több városában.
Az 1300-as évek elején - a korabeli ferences zárdajegyzékek szerint - Kummagyariában két helyütt volt már kolostoruk: Magyarban kettő, s a Nagy-Szilindzsik forrásvidékén, az Elbrusz/Ajbars tövében egy. Ez utóbbi neve is fennmaradt: Ügyek (magyarul: szentes). Romjait Klaproth írta le, s megjegyzi, hogy a környékbeli cserkeszek Mazsar Unneh-nek nevezik. Ettől ÉK-re találja meg egy másik ferences kolostor romjait, amit a lakosság „Kliszi”-nek nevez. Ezek az építmények a korabeli nyugati építészeti stílusban készültek.
Gyeretyán látva a katolikus hit terjedését, elhatározta, csatlakozni kíván a keresztény világhoz. Megkeresésére XXII. János, a hetvenes éveiben járó avignoni pápa egy 1329. október 3.-án datált bullát írt Gyeretyánnak. Ekkortájt szentelt püspökké hat dominikánus szerzetest, s közülük egy, Mancasole Tamás, Szamarkand új püspöke vitte a bullát Magyarba, és a püspökség létrehozásának feltételeit megteremtette.

Tamás püspök 1230. áprilisában hagyta el Avignont száz forinttal a zsebében. Hajóval ment Szoldajaba, a Krim déli kikötőjébe, onnan a kaffai vikárius segítségével júliusban ért Magyarba. A sikeres előkészítést követően nemsokára meg is érkezett az első katolikus püspök, aki Taddeus ferences testvér volt.
A pápai bulla említést tesz Jeretányról, mint: „Magyarország katolikus fejedelmeinek leszármazottja”. Ez valószínűsíti az Árpád- vérvonalbeli rokonságát.



Kummagyaria pusztulása:

1369-ben, 33 évesen a sánta Timur Lenk/Tamerlán Szamarkand emírjévé kiáltatta ki magát. Mintegy tíz év erőgyűjtés után hatalmas seregével meghódítja Khorasszant (1380), majd az ekkorra már kisebb királyságokra szétesett Perzsiát győzte le a következő hat évben. Az ellenszegülő Iszpahánban 70.000 fejből építtet piramist. 1394-ben elfoglalja Bagdadot, 1398-ban India következett, s Delhit kirabolva 100.000 foglyot öletett halomra. 1400-ban Szíriát törte meg, majd 1402. július 2.-án az ankarai ütközetben Bajazid szultánt győzi le. Ezzel alig kiheverhető csapást mért az Oszmán-török birodalomra. 1405-ben Kína ellen készül, amikor február 17-én Otrarban meghalt.

Ennek a Timurnak az az időszaka érdekes nekünk, mikor 1387 és 1396 között Toktamissal az Arany Horda kánjával hadakozik.
Toktamist Timur barátsága erősítette meg hatalmában. 1382-ben Oroszországra támadt, s Moszkvát 1387. augusztus 26-án porig égeti. Ezután elbizakodottságában Timur ellen fordul, s megtámadja Azerbajdzsánt. Timur Derbentig üldözi, s a békét kérő Toktamisnak megbocsájt.
Még két sikertelen hadjárata volt Toktamisnak Timur ellen, míg a negyedik romba döntötte az egész Kaukázus-vidéket is.
1395 februárjában a Bagdad-közeli Szamarraban gyűjti össze Timur a seregét, s megindulnak északnak. A kisebb csapattest a Kaukázus gerincét biztosítja, míg a nagyobb rész a derbenti Vaskaput lerombolva kanyarodik a Kuma-síkra, s egyesül a másik seregtesttel. Megtudja, hogy Toktamis serege a Kalka-Terek összefolyásánál szekértáborba vonult. Éjszakai menetből április 15-én hajnalban támadt Timur. A készületlen tábort gyorsan szétforgácsolták, s az északkelet felé menekülő Toktamist a volgai Szamaraig üldözik. Ekkor tudja meg, hogy Barkjarok, Toktamis fővezére a Don felső folyásánál gyűjti össze a szétszórt sereget. Toktamist otthagyva siet a Donhoz, de Barkjarok már bevette magát Moszkvába. (Barkjarok teljes családja Timur kezére került, de ő sértetlenül visszaengedi őket.) Augusztus 26-án támadás nélkül vonul vissza Moszkva alól. Délnek fordul, s a cserkeszek földjét dúlja fel, majd elhatározza, hogy a telet a kumai magyarok földjén tölti. Omár Tabán nevű alvezére azonban Mahmudi magyari népbíró (kalanter) tudósításai alapján olyan híreket hagy hátra számára a magyari nép viselkedésével kapcsolatosan, hogy előbbi szándékától elállva parancsot ad Magyar/Madzsar földig való lerombolására.

Ez a parancs 1396 januárjának első napjaiban hangzott el.
A rendkívül hideg tél ellenére csapatai hasig érő hóban vonultak ezután Asztrahány ellen.
Mindeddig két, nagyjából hasonló területű és lélekszámú Magyarország létezett.



Kummagyaria emlékezete

Hatvani Turkoly Sámuel (1724) szikszói rokonaihoz írt leveléből: "A Magyarok Királlya pedig lakott Kuma folyóvíz mellett, mellynek Palotái jóllehet rogosak (romosak - svaszon), de még ma is fennállnak és azon falu helyét itt valló (itt lakó, ide való - svaszon) Pogány nyelven hívják Magyarnak."
Graber szerint, aki a helyszínen kutatott (1726-27): "Magyar lakosai a cserkesz hegyekbe menekültek..."
Gmelin (1772): "...az ingus nép tartja magát a magyarbeliek utódjának."
Szentkatolnai Bálint Gábor 1895-ben a Zichi-féle Kaukázus-expedíció nyelvésze: " Az abkázok és az osszétek (alánok) hagyományaiban egyaránt él a tudat, hogy ők egykor Magyarban laktak. Nem lehetetlen, hogy néhány kummagyar nemzetség ezekhez a szomszédnépekhez menekült, és így maradhatott fenn köztük az említett hagyomány."
Klaproth Gyula 1808-ban járt az oszétok lakta hegyvidéken. Jegyzetéből: "A nép legbátrabbjait választották meg védelmező vezérükül és bírókul, s ezek minden írott törvény nélkül igazgatták, vezették, kormányozták a népet. Amikor azonban megjelent és behatolt völgyeikbe a két Badil testvér, akik egyébként Madzsar kánjainak fiai voltak, a bírók eltűntek."
Besse János ugyanekkor: "A törzs előkelői úgy nyilatkoztak előtte, hogy a balkhár nép főnöke, a nemrég elhúnyt Abdullah kán valóságos ivadéka az elköltözött nagy magyar népnek. Abdullah kánnak két fia maradt, Bessát és Bredelát..."



Források:

Ibn Battuta: A városok érdekességeiből és az utak csodáiból adott ajándék a szemlélődők számára (Tuhfat an-nuzzár fi gharáib al amszár va adsáib al aszfár).
Bendefy László: Kummagyaria
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kauk%C3%A1zusi_Magyarorsz%C3%A1g


Összegzésképpen:

-Azt tudjuk, hogy mit nyertünk a nyugati kereszténység felvételével, de tisztában vagyunk-e, hogy valójában mennyit vesztettünk általa?
Felbecsülhetetlen: nem csak az óriási lélekszám-veszteségről van szó, hanem a magyarság ősi kulturális, szellemi és anyagi kultúrájának csaknem teljes megsemmisüléséről.
Emlékezzünk!

A következő cikkemben a magyarság gyökereit keresve térben és időben is messzebb kalauzolom kitartó olvasóimat.

Mindig üss a hadügyi közlöny szerint: http://www.erepublik.com/en/newspaper/hadugyi-kozlony-177586/1