[K+] Elnöki indulásom eposzi háttere

Day 2,661, 12:09 Published in Hungary Slovakia by Ehed

Üdvözlök mindenkit!

Aki még nem tudja, annak mondom, az elnöki indulásommal nem a győzelmet célzom. Csak azért indultam, mert elég visszafogott az ehavi mezőny.

Nem akarok nyerni, mert sajnos a hónap elején nem fogok úgy ráérni, hogy egy egész hónapos elnökséget be tudjak vállalni. Ellenben, mivel mint említettem, én és sokan mások kételkedünk abban, hogy a jelöltek között lett volna két felelős, az elnökséget elvállalni képes jelölt, így elindultam a második hely megszerzéséért, és ezzel az impics lehetőségének biztosításáért. (Mivel nagyjából a hónap közepétől már rá fogok érni.)

Én nem érzem, hogy ehhez egy konkrét programot és kormányt fel kellene mutatnom, hiszen én csak egy biztosíték vagyok, semmi több. Ha a kongresszus, és a nép elégedetlen lesz az elnökválasztás nyertesével, és annak munkájával, akkor nyilván azért váltják le, hogy amit eddig tett ne folytatódjon, vagy hogy amit eddig hiányolt a nép, az ezután megtörténjen. Tehát, én most írhatok bármiféle irányvonalat - ha az végül ugyanannak ígérkezik, mint ami az elnökválasztás győzteséé, akkor konkrétan egy impiccsel ugyanazt a programot kapná az ország, amit előtte a kongresszus már leváltott. Így tehát, ezzel lehetséges, hogy kiiktatnám az impics lehetőségét.

Ehelyett nem ígérek semmiféle programot, vagyis csak annyit: egy impics esetén azt vállalom, amivel a kongresszus felruház. Amiért leváltják az elnököt, azt vállalom, hogy nem csinálom, ha pedig valaminek a hiányáért váltják le, akkor azt vállalom, hogy megcsinálom, vagy legalábbis megpróbálom.
Ha pedig az elnök maga mondd le időhiány miatt, abban az esetben az ő munkáját folytatom, úgy ahogyan ezt ő tenné. Mindezeket természetesen előre, megfelelő módon lekommunikálva a közösségnek. Ez ennyire egyszerű.

Persze, Azurefalcont ez valószínűleg nem fogja jobb belátásra téríteni, és továbbra sem szavaz valakire, aki nem tette közzé programját, és kormánylistáját. A helyzet az, hogy nem kell rám szavazni, ha valaki nem akar. Nincs hátsó szándékom - ezért nem jár medál, amire hajthatnék. Én mindössze felajánlottam, hogy megteremtem az impics lehetőségét, amely hasznos mind az új elnök számára, ha ciklus közben közbe jönne neki valami, mind a kongresszus számára, ha esetleg nem lenne elégedett az elnök munkájával. Ha az ország akar ezzel a lehetőséggel élni, akkor bejuttat a második helyre, ha pedig nem, akkor nem. Ez is ennyire egyszerű.

Jelenleg a Kisgazdapárt indít és támogat hivatalosan (köszönöm nekik), az MHP pedig félhivatalosan (nekik is köszönöm). A jelenlegi mezőnyben előfordulhat, hogy ez már elég is a második helyhez, sőt, még az is reális félelem, hogy bekerülök az első helyre. Ha ilyesmi előfordulna a választás során, shoutfalon fogom hirdetni, hogy szavazzatok ellenem, hogy visszacsússzak a második helyre.

Előre is köszönöm mindenki támogatását, a valós jelölteknek pedig sok sikert kívánok!

- K+

U.I.: Bocs, hogy ilyen uncsira sikerült. Alapból az elején lett volna egy troll kormánylista, csak a végére észrevettem, hogy megsértem benne az emagyar közélet jó részét, ami a választás előtt nem túl jó, úgyhogy inkább kihagytam. 🙂

U.I.2.: Még mindig kell 25 komment. Nem sértődöm meg, ha ebben segítetek egy kicsit.

U.I.3.: Ha reggel sikerül összeszednem magam, írok egy nyílt levelet Tarsolytestvérnek a mostani választással kapcsolatban.