[gazdaság] A VÁM valódi értéke és szerepe

Day 1,257, 05:10 Published in Hungary Hungary by Mandalaa



Körülbelül 4 hónappal ezelőtt írtam 2-3 cikket a vámról. Akkoriban elhibázott gazdaságpolitika következményeként jellemeztem a brutális magas vámterheket, melyek véleményem szerint hátrányosak országunk gazdasági életére nézve. A parlamentben az általam benyújtott ez irányú törvényjavaslatok leszavazásra kerültek.
Az ügy a feledés homályába merült, visszavonulót is fújtam, azonban a véleményem mit sem változott: a vámszabályozás akkor is és most is hibás, és káros a többségnek.

Parlamenti képviselőként szeretném ismét a zászlómra tűzni a témát, és jó lenne, ha a kongresszus foglalkozna a kérdéssel, és egyébként bízom abban is, hogy a közvélemény oldaláról pozitív fogadtatásra és széles nyitottságra találok.



Kiinduló pont: A globális gazdasági folyamatokból nem vonhatjuk ki magunkat, nem fordíthatunk hátat a világnak (étel: 50%, fegyver 70% a védővámunk). Ha így cselekszünk, akkor is hat ránk a nemzetközi gazdaság, csak éppen negatívan.

Jelenleg a legfontosabb hátulütője a gazdaságpolitikánknak a következő:
A hermetikusan elzárt gazdaságunkban az áraink – külső kontroll nélkül – legtöbbször magasan felette vannak a nemzetközinek. Ebben az esetben a spekulációs tevékenység rosszabbik végén állunk, mert a spekulánsnak megéri idejönni és eladni a külföldi olcsóbb portékát.
Ha eladta, akkor a hufot beváltja aranyra és kiviszi az országból. → Az arany árfolyamunk fontos gyengítő tényezője lehet.

A vám első és legfontosabb feladatai:
- a hazai fizetések, költségek befolyásolása → nemzetközi versenyképesség növelése,
- spekulációs hatás minél hatékonyabb kivédése,
- árfolyamunk védelme

Ezeken túl további fontos szerepe az alacsonyabb védővámnak :
- fontos árkontroll,
- lényeges állami bevételi forrás

Árkontroll, mert
- belföldi túl kereslet idején is egyensúlyban tartja a kínálatot,
- gátat szab az adott esetben elszálló, lefölöző áraknak,
- egy kiszámítható, ideális sávban tartja az árakat,
- a nemzetközi árszínvonalhoz igazítja a belföldit

Azt gondolom, hogy a jelenlegi viszonyok között a nemzetközi versenyképesség megteremtése a legkívánatosabb feladat.

Arra kérlek benneteket, hogy gondoljátok ezeket végig, mert véleményem szerint ez így nem jó nekünk ahogyan most van.


Üdvözlettel:
Mandala