Join the new world

Először valaki megírja, hogy a veszély közeledik. Nem hisszük el. A bulvár ugyanis már megfertőzte az agyunkat, keménnyé és szkeptikussá tett. Naponta halljuk, hogy mennyi embert rabolnak ki, ölnek meg, mégse félünk. Tudjuk, hogy állandóan meghal valaki autóbalesetben, mégis beülünk a kocsiba. Tudjuk, hogy bármikor bekövetkezhet egy újabb atomkatasztrófa, mégsem félünk. Vagy jön egy aszteroida. Majd kikerül.
Aztán kezdett egyre több cikk megjelenni, szakértők is nyilatkoztak az ügyben. "ÁÁÁ, neeeem, nem úgy lesz". Csak a bulvár. Cáfolták is, látod Béla! Nem lesz itt becsapódás.

Aztán egyik nap hívnak, kapcsold be a TV-t, vagy netet, tök mindegy, mindenhol ez megy. Pont olyan érzés volt, mint 2011-ben. Csak itt nem élőben beszélnek fejesek, tudósok. Elmondják, hogy biztos becsapódás vár ránk. Lehuppanok a kanapéra, nem fogom fel. Mondják, mondják, de mégis azt hallom csak, hogy nincs esély az ütközés elkerülésére. Tényleg vége lesz a földnek. Elkezdek nyomozni a neten, de a verdikt mindenhol ugyanaz. Mit fogunk csinálni ezután, mihez kezdjek? Rémület lesz urrá rajtam, testemet elönti a víz, szívem majd kiugrik a helyéről. Tudtam, hogy egysze meghalunk, de már most? Így? Kinézek az ablakon, és mint a hangyák vihar előtt, mindenki zavarodottan rohangál. Még a normális életmenet megy, de gondolom hamarosan tényleg teljesen felborul minden. A világnak vége és már addig sem lesz a régi. Tulajdonképpen már most meghalt mindenki.

Persze egy ideig még nem hiszi el senki úgysem. Kételkedő cikkek, cinikus beszólások, összeesküvés-elméletek a pánikkeltésről. "Láttam ilyen a Family Guy-ban", írják Facebookon. De akárhogy nézem, egész minden erről szól. Van, aki ilyenkor sem felejti el humorérzékét: "Nyugi, Willis bácsi majd segít rajtunk." vagy "Azért ma bebaszunk?" kommentek is jönnek. Sorra hívnak az ismerősök, valaki már búcsúzik, esti programot szerveznek. Nem ez lesz az utolsó napunk, de a vég elkezdődött. 2 hónapot kaptunk. Addig is, minden perc ajándék...

Apám lép be az ajtón. Nem szól semmit, csak bemegy a spájzba és kibontja az Unicomot. Tölt nekem is, pedig nem szokása. Némán, teljesen zavarodottan áll, majd pánikszerűen beszél arról, hogy szerinte most mindenki rabolni meg öldökölni fog. Én meg csak azon gondolkozom, hogy végülis egy-két nappal előtte meghalni, már nem mindegy? Jönnek sorban a többiek is, vagy a jövőről beszélünk, vagy a jelenlegi helyzetről, mi megy kint a városban, mi mehet a világban. A film forog tovább, a TV, NET tele van most is, pedig minek írnak bármiről is? Fizetésüket már nem fogják élvezni...

Fél napja tudom, hogy nagyjából két hónapunk van hátra. ÉS, hogy nincs esély. Először megijedtem, majd arra gondoltam, mi mindent fogok még csinálni, majd arra, hogy erre mind nem lesz lehetőségem. Jó lenne utazni, de hova? Nem lesz nyitva semmi úgysem, más dolgokról nem is beszélve. Aztán a múlton merengtem. Hogy milyen jó volt gyereknek lenni, felnőni, kihívásokat teljesíteni, vagy elbukni. Az első csókon. Az utolsó csókon (Úristen, nem is emlékszem már rá, melyik volt az?). A szerelemről. Barátságról. Emlékekről. Aztán arról, mi lehetett volna még, milyen lett volna igazán élni még sok-sok évet. ÉS hogy már mindegy. Csak egy dolog jár a fejemben: "BAZDMEG, BAZDMEG". Szétverném a berendezést, olyan dühítő ez a tehetetlenség, de minek. Egy könnycsepp csordul le az arcomon, majd több is követi. Egyedül ülök a sötétben és kintről is hasonló hangokat hallok. Aztán azt gondolom, hogy azért ezt az időt ki kéne használni.

Újra pozitív lettem. Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz úgy élni, hogy pontosan tudom, minden egyes perc közelebb visz a véghez. Talán így kellett volna eddig is tenni. Hiszen tudjuk, úgyis vége lesz egyszer...

...


Jön, jön, közeledik. Nincsenek hírek. Nincs rádió napok óta, nincs TV, senki nem akarja ezzel töltteni az utolsó napjait. Ez a legrosszabb, hogy nem tudjuk, pontosan mikor jön. Olyan ez, mint az élet és nevetek is magamban, hiszen amúgy sem tudod, mikor halsz meg. Csak azt tudod, hogy már nem lehet túl sok idő. Napok, percek, órák, másodpercek? Elsötétül majd minden? Már most is nagyon furcsa az ég, hatalmas felhők tornyosulnak. Milyen lesz a becsapódás? Egyszer csak átjön a felhökön és lesz két tizedmásodpercünk, hogy megcsókoljuk, akit szeretünk? 2 napja ülök, fogva szerelmem kezét. És várom a véget. De nem jön.

...

A TV-ben adás jelenik meg, ez néha-néha megtörtént. Néhány elvetemült még bekapcsolódik a rendszerbe, mi mindig úgy hívtuk, hogy világvége híradó. A műsorvezető mosolyog, gondolom részeg. Na de ki nem az? Próbálja formálni a szavakat, de nem tudja kimondani, csak nagyon nehezen, többször nekifutva: A kisbolygó becsapódott Ázsia környékén. Százmilliók tűntek el. Próbál szomorú lenni, de egyszerűen nem tudja örömét palástolni. Végül pedig ki is mondja:

-Úgy tűnik, mi megmenekültünk.

Hirtelen tényleg mintha megállna a szívem. Szép is lenne, most meghalni, az események túlélése után.
Azt hittük, vége lesz a világnak.
Valahol így is lett.
De úgy igazából, mégsem, csak átmenetileg.
Pár év múlva minden a régi lesz. Nem ugyanaz, de hasonló.
Az élet megy tovább.
Velünk.

tomjohnson