Oktatásügyi Minisztérium-Folytatjuk a munkát
Oktatasugyi Miniszterium
Tisztelt Nép!
Elnézést szeretnék kérni, hogy csak most kormányalakítás után pár nappal jelentkezünk!
Múlt ciklus elején hatalmas dinamizmussal vetettük bele magunkat az OM újjáépítésének terhes feladatába, szerveztünk, terveztünk és alkottunk.
Ismét működik a mentor-rendszer, az újoncok levelezése, frissült a tutorial.
Nos ezek a minisztérium által kínált 'alapszolgáltatások', a meghirdetett és betervezett 'plusz szolgáltatások' még megvalósításra várnak.
A ciklus végére sajnálatos módon radikálisan lecsökkent az imént említett dinamizmus: ünnepek, érettségi, vizsgák =IRL stb.
Ezért ismételten bocsánatkéréssel tartozom mind a haza népe és nemzetiségei mind pedig a mélyen tisztelt Elnök Úr felé!
Mostmár azonban ismét itt vagyunk és dolgozunk!
Mint említettem a mentor-rendszerünk és az újoncok pm-ezése működik. Ez már önmagában fél siker hiszen bizonyos értelmezés szerint ennyi lenne az OM funkciója és semmi egyéb.
Azonban mi szeretnénk az általunk felvállalt 'pluszt' is megadni:
Baby Boom team
„Tervezem egy baby-boom csapat felállítását, és valami -féle 'Nemzeti Konzultáció' (ennek most úgyis nagy divatja van) szervezését a témában. Kirobbanó, index szerű bboomokra sajnos már nem számíthatunk, nagyjából feléltük már a lehetőségeinket. Viszont a mini, házi, pár fős boomokra lehet alapozni. És ha van egy irányító testület, amelynek sikerül ezeket összehangolni, szerveznie akkor akár megsokszorozhatjuk ezek hasznát."
-Ezt írtuk a kormányprogramban
Az ötletet továbbra is jónak a kezdeményezést pedig beindítottnak tekintem és ezzel kapcsolatban várom az ötleteket, segítséget!
Mentor-rendszer
Ki a mentor?
A mentor egy olyan polgár, aki elég tapasztalt már ahhoz, hogy tanácsaival segítse e-életed első néhány hetét
Ki kérhet mentort?
Természetesen elsősorban a szoros értelemben vett kezdők, de szívesen mentorálunk visszatérőket vagy olyanakat, akik ugyan nem ma kezdték a játékot de nem minden világos számukra.
Ki jelentkezhet mentornak?
Elvárások: tapasztalat, aktivitás, türelem.
Vagyis olyan játékos jelentkezzen, aki elég időt képes a mentorálásra áldozni, kellő türelemmel fordul mentoráltjához.
Egy újoncnak lehetnek -egy pro számára- banálisnak tűnő kérdései, esetleg nem egyből érti meg az elmondottakat, nem ismeri az erep ' szaknyelvet' stb
Mik a fő tennivalók: magyarázd el tanítványodnak a játék alapjait (ebben segítséget nyújtunk), de ennél is fontosabb, hogy vezesd be a közösségi életbe, hívd meg csetre, magyarázd el neki, hogy ott zajlik a társadalmi élet és hogy mennyi fontos is az. Barátkozz vele, érezze azt hogy te is egy játékos és nem valami oktató bot vagy, te is lentről kezdted és lám milyen szépen fejlődtél. Mutass rá a játék izgalmas (motiváló) részeire.
Próbáld kideríteni az érdeklődési körét és ennek megfelelően ajánlj neki pártokat, századokat, közösségeket. Ennek függvényében folytasd az oktatását: ha pl a gazdaság érdekli jobban akkor erre koncentrálj. Ha te sem vagy teljesen képben az adott témában szólj és segítünk.
Semmiképp ne vedd el a kedvét a tőle azzal, hogy szóba hozod az adminok néha felfedezhető, apró hibáit!
🙂
A lényeg, hogy ne úgy tekints a rád bízott újoncra mint valami kötelező rosszra, akit letudsz napi 1 sablonlevéllel hanem értsd meg azt, hogy Ő is egy játékos, a jövő potenciális tankja akire igenis szükségünk van!
Aki nem óhajt vagy nem tud elég időt és odafigyelést áldozni erre az inkább ne jelentkezzen mentornak, számtalan más módon is szolgálhatja a hazát.
Hogyan kérhetsz mentort magad mellé? (Hogy jelentkezhetsz mentornak)
Töltsd ki ezt az űrlapot és ezt követően hamarosan jelentkezik a kijelölt mentorod.
tinyurl.com/3lep9xq
Az erepublik tutorialt itt éred el (oktató anyagok gyűjteménye)
http://href.hu/x/cpjt
Cset
Valós idejű segítségnyújtást cseten adunk: a #mentor szobában bármikor szívesen válaszolnak a kérdéseidre, a #szocmin szobában pedig segítenek, ha anyagi nehézségeid támadnak.
www.mibbit.com
Kattints a 'Launch Chat App Now' feliratra!
1. Lépés: Kattins a 'Home' fülre (bal fölső sarok)
2. Lépés: A nyíllal jelölt legördülő menüből (Connect) válaszd ki a következőt: 'Rizon(webirc)'
Nick: erepublikon használt neved Channel: #mentor (vagy kívánt szobanév)
Kattints a nyíllal jelölt 'Connect' gomra. Máris beléptél a #mentor szobába. Kérdezhetsz, válaszolunk!
Ha kérdésed van:
#oktmin vagy #mentor szoba
írj Pm-et nekem vagy az Oktatásügyi Minisztériumnak.
Az Oktmin csapatának nevében
ZoltanB,
Oktatásügyi Miniszter
Comments
"Az ötletet továbbra is jónak a kezdeményezést pedig beindítottnak tekintem és ezzel kapcsolatban várom az ötleteket, segítséget!"
Öröm látni, hogy ilyen zökkenőmentesen sikerült megvalósítani ezt a régóta nagy nehézségekbe ütköző kezdeményezést(:
Remélem nemsokára jön a HK is a következő szöveggel:
"Az világuralmi törekvéseinket továbbra is jó ötletnek tartom a kezdeményezést pedig beindítottnak tekintem és ezzel kapcsolatban várom az ötleteket, segítséget!"
Pedig eddig mennyit szoptunk ezekkel.
csuzliszem részemről nem túl régi kezdeményezés 🙂
pár napja jelentettük be, hogy ezzel is kívánunk foglalkozni. Azóta meg nem voltam itt.
inaktív miniszter? ez nem hinném hogy túl jó példa a kezdők számára...
A mentorok kapnak valamilyen javadalmazást? Vagy csak a jó közérzet a jutalmuk😃
jah de legalább őszinte. sztem mindenkinek közbeszólhatnak néha irl problémák.
Ez amúgy sem a HM ,hogy 7/24es jelenlétet követel.
Mokifol😛 dícséretben részesülnek. : )
A közjó önzetlen szolgálatánál úgysincs nagyobb jutalom!
"Mélyen tisztelt Elnök Úr" Hahahahaahahaha TRollololololooo : D
Mi az, hogy "Tisztelt nép!"?!?!? "Csö nép" a helyes megszólítás : P
Nem lett volna egyszerűbb ezt a linket betenni az útmutatás helyett: http://05.chat.mibbit.com/?server=irc.rizon.net ?
Hajrá OM!
BNGY6000: nem! mert ha linket teszünk be akkor nem tanulja meg az illető a folyamatot : )
Na végre🙂
Örömmel üdvözlöm az előrelépéseket
❤️ >>>>> https://www.youtube.com/redirect?q=%64%61%74%65%34%66%75%71%2e%63%6f%6d%231769783