Még nincs vége...

Day 1,632, 08:36 • Published in Hungary Hungary • by Tomjohnson


Gyerekkoromban amikor valami történt velem, mindig arra gondoltam, hogy ezt hogyan fogom elmesélni majd a kölykeimnek, unokáimnak később, hogy majd leülnek mellém és a kályha mellett (kandalló már akkor sem volt divat) egy téli estén - amikor úgysem lehet csinálni semmit - mesélek nekik, hogy mik történtek a faterral (nagyfaterral). Kezdek rájönni, hogy rendesen rába..tam (nyugi Ernő, lehet gyerekem). Szóval azóta nem, hogy kályha sem lesz addigra, a gyerekek is inkább neteznek, mint az öreg baromságait hallgassák, de a legkeményebb része, hogy már alig emlékszem dolgokra, például a gyerekkoromból (újfent: nyugi, nem az alkoholizmus miatt). Ezért kell leírni mindent amúgy...



Nekem sajnos nagyapám nem mesélt sztorikat, mivel egyiket sem ismertem, a család és a rendszer kölcsönös jó kapcsolata miatt, pedig Szibériáról lett volna mit, de hát...Szóval az egyik nagymamám viszont egy valóságos lexikon, a család összes sztoriját hallottam, ő maga még a környék grófjánál volt gyerekként mosogató, majd a Horthy családnál segített a háború alatt (!), később a föld elvesztése miatt a ruhagyárban gürizett és hát a rendszerrel hadakoztak végig. A családban volt olyan férfi, akinek 4 gyermeke volt, de meghalt a felesége, ezért elvette a férfi annak a húgát és tőle még 5 gyerekük lett, mielőtt szerelmi bánatában felakasztotta magát. Julika néni mindig meséli, hogy ment be reggel az istállóba és ott találta az apóst lógva. Julika néninek egyébként a szüléssel is volt egy érdekes sztorija, mikor az orvos otthagyta a kórházban egyedül este és úgy szülte meg egyedül az első gyerekét, majd a köldökzsinórt elrágta! Ezt mellesleg múltkor mesélte egy ebédnél, vizuális típusok előnyben. Mondjuk ahhoz képest Pista bátyja elég normális ember lett...



Épp a minap gondolkoztam el azon, hogy ezek az emberek is hősök. A maguk nevében. Ki fog emlékezni rájuk? A családban egy ideig megmarad az emlékük, tetteik, de utána? Te tudod, hogy mit csinált az ük-ük nagyapád? PEdig hősök voltak ők is, egytől-egyig.
Aztán itt van ez a játék, remek dolog, de ha már csináljuk, miért csináljuk? Mit értünk itt el? Talán semmit, semmi olyat, amiről mindenki ismerne téged. Csak normálisan ütöttél, áldoztál a többiekért, ehazádért. Talán nagy ember voltál, de már alig emlékeznek rád.
Sokat akartam egyszer ütni, BH-menő akartam lenni, pártelnök akartam lenni, Média mogul akartam lenni, stb...

Talán nem lesz kinek, mit mesélni, pedig már most is van mit. Van, akinek már kifele áll a szénája, csomó történetnek, hőstettnek az ismerője, de magában tartja, mert azt hiszi, úgyis mindenki átélte. Hát nem. Itt vannak a fiatalok, itt van a kandalló, kezedben a billentyűzet, egy kis nosztalgiázás mindig jöhet. De ne felejtsük el, mi, akik még igazán nem értünk el semmit: Itt a lehetőség mindenki előtt, legyél hős, vagy a nagyközönség előtt, vagy csak annak az egy-két embernek, aki miatt itt vagy. Mert mindenki hős.

Jó, ez elég merengős lett, szóval kell a poén a végére:
- Hogyan írja Ernst azt a szót, hogy emlékezet?
- eml
(ékezet nélkül)