Kérdések, melyek nem hagynak nyugodni.

Day 2,574, 08:45 Published in Hungary Hungary by HunZsoca

Kedves Olvasók!

Először is tengermély tisztelet, hogy egyáltalán ismeretlen kis jelentéktelen játékoshoz mérvén magamat, megtisztelsz figyelmeddel.
Sikertelen próbálkozásaimra való tekintettel, úgy határoztam, hogy újságban, fejtem ki kérdéseimet hátha itt megoldásra találok. És hogy mik azok a kérdések, melyek megfogalmazódtak bennem? hát kezdjünk bele..

Anno 2010 február környékén letettem eme nagyszerű játék csodás játékélményről, hisz számomra érthetetlen volt az a nagy mértékű széthúzás, és egymás eKarakterek pocskondiázása. Azóta eltelt közel 4 nagyszerű esztendő, majd visszatérvén régi emlékek felelevenítése végett újra aktiváltam magamat és meglepődve tapasztalom, hogy országunk nem hogy nagy számban erősödött volna, hanem elérte azt a szintet amit a 2009-es évben bekövetkezett bébibumm előtt produkált országunk!

Mi ennek az oka? Ezen kérdés nem hagy bennem nyugodni, de talán majd lesz pár olyan polgár aki szívesen megosztja velem tapasztalatait, illetve lesznek egy páran akik, nagy mellénnyel lehurrognak, és szidnak majd mint a bokrot, hogy miért offolom szét az újságos standot.

Fenti cikkem folytatását, illetve további kérdéseim latolgatását meghagynám későbbre, vagy megtartom magamban, ez csak az olvasóim, hozzáállásától függ.

Köszönöm hogy fordítottál rám pár percet.

Üdvözlettel.