[Novella]Üdv a Dzsungelben!

Day 2,707, 07:50 • Published in Hungary Hungary • by Scytha 2.0


A minap tettünk egy kis kirándulást a Dél-Amerikai dzsungelbe, hogy meglátogassuk Bolgár barátainkat, és mivel olyan régen jelentkeztem már cikkel, főleg a saját megszokott stílusomban, gondoltam jöhet egy rövid (RÖVID!) élménybeszámoló. Most nincsen ugyan pályázat, de épp ráérek, szóval csapjunk is bele egyből!

Ajánlott zene: Guns 'n' Roses – Wellcome to the Jungle

A Malév sajnos már régen megszűnt, így utazásunkat nem első osztályon, hanem a Légierő egyik gépén, úgy fapadosan kezdtük, és még arra sem vették a fáradtságot, hogy leszálljanak velünk, mindössze lassítottak a cél felett, és ejtőernyővel kellett ugranunk.



Odalent a bennszülöttek fogadtak minket, és megmutatták a helyi nevezetességeket, de valahogy mindegyik egy Bolgár géppuskafészeknek tűnt nekem, aztán ha már ott voltunk, ki is takarítottam mindegyiket néhány gránáttal. A tabletta, amit először azt hittem, hogy a repülésre kaptam, nyugtatónak, épp az ellenkező hatást váltotta ki belőlem, az érzékeim kiélesedtek, az erőm pedig a szokásos másfélszeresére nőtt, így messzebbre hajítottam a gránátokat is, egyszóval bármi is volt az a cucc, hasznosnak bizonyult a látnivalók felkutatása, és "megnézése" során.

Nehány szerb barátunk is eljött a túránkra, de ők valószínűleg nem repülővel érkeztek, hanem saját járművekkel, hogy a földön se legyenek annyira helyhez kötve, és még szerencse, hogy tankokat hoztak, mert azokkal a dzsungel sem jelentett áthatolhatatlan akadályt, sorba döntögették a fákat, és néha véletlenül egy-egy arra tévedő bolgárt is elütöttek, ha figyelmetlen volt, ami furcsa, hiszen folyamatosan figyelmeztető lövéseket adtak le nekik, a többség még talált is, némelyik mégsem ugrott félre időben... Az egyik szerb barátunk vállalta, hogy fuvaroz egy kicsit, ha cserében gondját viselem a fényképezőjének.



A tank tornyán egy álványra szerelte, és furcsa, hosszú objektíve volt, amikor pedig képet készítettem vele, nem a tükörreflex szokásos hangját, hanem egy nagy durranást hallottam, és a filmet sem tekercsekben kellett befűzni, hanem egy hosszú hevederen lógtak, 37 mm-es réz hüvelyekben. Azt mondta a barátom, hogy ne sajnáljam a filmet, minden szembe jövő bolgárt fotózzak le vele, és ne aggódjak, ha nem sikerülne elsőre a kép, sport fokozaton gyors egymásutánban többet is fotózhatok vele, szóval szót is fogadtam, és gondosan megörökítettem mindenkit, aki szembe jött, bár meg kell hagyni, hiába mondtam ezeknek a fránya bolgároknak, hogy csíz, némelyik az öklét rázta, vagy még rám is lőtt volna, a többség meg rá se hederített, csak próbált elfutni, de azért lefotóztam őket. Remélem, hogy a személyiségi jogaik nem sérültek, mert némelyiken láthatóan mély nyomot hagyott a fotó...

Miután furikáztam egy kicsit, inkább visszatértem magyar túravezetőmhöz, akivel a sátorverést gyakoroltuk. Hosszú, nagy átmérőjű csöveket fektettünk le egymás mellé a bolgár kempingek közelében, de ahelyett, hogy összeillesztettük volna őket, gondosan a vendéglátóink felé fordítottuk, és elsütöttük minket, aminek a házigazdák nagyon örülhettek, mert az egész kemping ragyogott az örömüktől, miközben hangosan kurjangattak, és ugráltak, az egyik kolléga gyorsan le is fotózta őket, mire végre lenyugodtak, és elcsendesedtek.



Éjszaka volt végül kicsit necces a túra, ugyanis azt mondták, hogy a dzsungelben sok a vadállat, és jobb, ha fegyvert tartunk magunknál, nehogy felkészületlenül érjen minket a jöttük, szóval én is kaptam egy vadászpuskát, és jó szolgálatot is tett. Ugyanis éjszaka valóban jöttek a vadak, és mi vadászatot szerveztünk, az egyik kolléga még kiabált is nekik, ezzel ingerelte őket, hogy "gyertek, ti állatok!" és az állatok jöttek, bár ezek a dzsungellakó vadak meg kell, hogy mondjam, meglepően emberszerűek voltak, és mind bolgárul beszéltek, de csak míg le nem terítettük őket. A túravezető megnyugtatott, hogy ezek nem emberek, csak állatok, akik a már leterített áldozataik bőrét vették magukra, és hogy holnap láthatok igazi bolgárokat is a túra során, de sajnos erre már nem került sor, ugyanis másnap kora reggelre a vendéglátóink valamiért mind útra keltek, és valami hosszútávú futóversenyt rendezhettek, mert mindent hátrahagyva loholtak a dzsungelbe, ami szerintem elég bunkóság volt velünk szemben, de hát én nem ismerem a bolgár szokásokat.

Egy azért mégiscsak tetszett: az egyikük lemaradt, és biztos nagyon szeretett úszni, ugyanis addig zsörtölődött velünk, hogy végül sírva fakadt, és odakönnyezett nekünk egy egész folyót, amiben végül meg is mártózhattunk a visszaút előtt. És a legjobb, hogy ez nekem egy forintomba sem került, sőt, az utazási iroda minden egyes elkészített fotóért fizetett is nekem egy kisebb összeget, bár sajnos a felvételeket végül magam sem láttam...



Remélem lesz még részem hasonló kirándulásban, megszerettem a bolgár vendéglátóinkat, még ha olyan csúnyán el is szaladtak onnan, de mihamarabb szeretném őket újra meglátogatni! Ezúttal pedig én is saját járgánnyal megyek, hogy ne kelljen annyit gyalogolnom, és bőven viszek filmet az én saját, 125 milliméteres teleobjektíves fényképezőmhöz...