[Novella]Csíki Sör

Day 2,660, 14:20 Published in Hungary Hungary by Scytha 2.0

Csíki Sör című novella első része, a többi itt található:
I. Rész -- II. Rész -- III. Rész -- IV. Rész
Aki régebbről emlékszik rám, tudja, miféle cikkeket jelentettem meg. Erephez lazán kapcsolódóakat, inkább a fáradt gőz kieresztésére szolgáltak, (kivéve, a választási statisztikáim) és sokszor épp a nagy terjedelem volt az akadály, hogy széles körökhöz eljusson. Megpróbálom hát ezt most olyan formában feléleszteni, hogy viszonylag tömör, mégis szórakoztató legyen; majd a visszajelzésekből eldől, mennyire jön be, és szeretettel várom a kívánságokat, mi minden kerüljön bele, illetve az építő jellegű kritikákat is jól viselem!
No akkor lássuk. Nem igazán volt időm felvenni a fonalat, 3 év alatt rengeteg dolog változott, inkább csak visszaemlékeznék pár régi eseményre, és megosztanám veletek abban a formában, ahogy az én színes emlékezetemben megmaradt...
Világuralomért harcoltunk, a Lengyel-Magyar-Szerb szövetség megállíthatatlannak látszott, az oláhok csak akkor kerültek a térképre, ha úgy akartuk, ezért kissé elkényelmesedtünk, lanyhult a fegyelem, nem fektettünk olyan hangsúlyt egyes területekre, mint amit azok megérdemeltek volna. Így történt, hogy a románok szép csendben kezdték "felszabadítani" a régióikat. Nagy hadjáratokkal voltunk elfoglalva, fel se tűnt senkinek, meg legyintettünk, hogy majd eltöröljük őket megint. Igen ám, de mikor már Erdélyt támadták, olyan erős hídfőket alakítottak ki, hogy nem lehetett csak úgy felszámolni őket, és megkapták minden szövetségesüktől is a kellő segítséget, szóval a front hirtelen áthelyeződött a hátunk mögé. És segélykiáltások mindhiába hangzottak fel Erdélyországból, a seregeink a világ végén harcoltak, s nem akaródzott nekik hazajönni.

A Nemzeti Gárda egyik vezetőjeként épp jól megérdemelt pihenésemet töltöttem a Csíkságban, unalmamban Ge'zengu'zzal szerkesztgettük a BoRoNa Alap újságjait egy Csíki Sör mellett, mikor megláttuk közeledni az oláh tankokat. Mire a magyarok észbe kaptak Somlyót három felől körülzárták, és Szeredát is csak percek választották el a lerohanástól. A tartalékosok, és pihenőn lévő frontkatonák annyira összezavarodtak, hogy lehetetlen lett volna őket hadrendbe állítani, még istenes, hogy sikerült őket hátravonni Csiba felé, s nem estek mind fogságba, ám egészen Székelyudvarhelyig akartak hátrálni, hogy szilárd talaj legyen a talpuk alatt.
Megkezdték a kiürítést, teherautókra pakoltak mindent, egyedül a Székelyek maradtak, ők civilben, vagy amiben éppen voltak, fegyverrel a kézben várták az oláhokat, s én is csak a szolgálati dzsipre szállva érkeztem megkérdezni Ge'zengu'zt, hogy "Mi van, hát a tieid nem jönnek?"
"Dehogy jönnek," mondta, "ők már megszokták, hogy időnkínt feltűnnek a románok, s erőst próbálják elfoglalni hazánkat, oszt valahogy mégis mindig kiakolbólítjuk őket innet!"
"De hát ezek több hadosztályt hoztak, vannak itt horvátok, meg a többi is!" De én aztán hiába győzködtem, hogy tartson velem, ő csak a fejét rázta, hogy nem jön, aki katona visszavonulhat, de ők Székelyek, s így maradnak. Mindössze arra sikerült rávennem, hogy az utolsóként távozó tüzérütegekkel elkísérjen egy darabon, mert már tényleg közel volt a baj, s könnyen kereszttűzbe kerülhettünk, ám néhány kilométer után megállt, és így szólt:
"Innéttől biztonságos, a hegyek takarnak, a völgyekért meg én felelek, úgyhogy megyek is, s a viszontlátásra!" Azzal leugrott a dzsipemről, és rögvest egy szedett-vetett harckocsiba szálltva indult is vissza. Épp egy földút mellett álltunk, s a nagy sietségtől üresek voltak a benzintartályok, hát a menetoszlopnak kellett kis idő, addig én felmentem Piricskére, ami egy kis hegyi faulcska, s onnan vágytam kilesni az ellenség állásait.
Épp betörtek Szeredára, Somlyót pedig teljesen körbezárták, a kegytemplom mellől, és a dombról zúdult rájuk némi tűz, hol a mieink kitartottak, de Szereda látszólag lövés nélkül esett el, a sörgyár körül volt csak valami haddelhadd. Láttam, mint készülnek a többszörös túlerőben lévő románok elvágni őket, s akkor már az én zsebemben is kinyílott a bicska!
"Tüzérek! Vonszoljátok fel magatokat Piricskére! Innen fogjuk lőni a szőröstalpúakat!" Nem voltam parancsnokuk, sőt, nem is voltam szolgálatban, de az üteg mégis jött, és csatasorba álltak fenn a hegyen.
"Rossz hír, Uram! A lövegek épp csak Szeredáig lőnek el innen, közelebb pedig igazán nem mehetünk, így sem áll semmi köztünk, és az ellenség között!"
"Nem baj,"
mondtam, "ha a Székelyek kitartanak, akkor mi is, és nem hagyjuk bezáródni az utat mögöttük! Sűndísznóállásba!"
Addig egy kis gyakorlásként ínyenceknek: