[KK] Leköszönő

Day 2,724, 01:15 Published in Hungary Hungary by eKulugyminiszterium


Üdv mindenkinek!


Végéhez érkezett a ciklus, így ideje számot adjunk a külügyi történésekről a hónap során.


Az áprilisi időszak szinte teljes egészében az “Asteria” dél-amerikai hadjáratáról szólt, ezzel együtt a külügy is ideje legnagyobb részében a szövetség tagjaival tartotta a kapcsolatot.

A szövetség szintjén a hónap során történt pár változás. Közülük a leglényegesebb, hogy egyik napról a másikra lelépett a velünk szimpatizáló SG, aki egyben szerb elnök is volt. Ettől függetlenül tovább folytattuk a csatlakozások előkészítését. A szövetséggel egyeztetve légicsapást indítottunk Dél-Amerikában, valamint a kongresszusi szavazást is lezavartuk, hogy képet kapjunk arról, hogy mekkora az ötlet támogatottsága.

A szavazás eredményét itt tudjátok megnézni.


Következzen tehát egy rövid összefoglaló az összejövetelek és tárgyalások menetéről.

Az első összejövetel elég konstruktívan ment (talán azért, mert Románia nem vett részt rajta), egészen addig, amíg fel nem bukkant az argentin manucab. Róla azt érdemes tudni, hogy valamiért mindig Románia szempontjából figyeli a dolgokat (sokan, sokszor hívtak bábnak, többek között e cikk szerzője is), hiába argentin. Természetesen ő hozta fel, hogy külön beszélgessünk a románokkal, mielőtt bármiféle csatlakozás lenne, a HQ pedig ráharapott.

Így érkezett el az első tárgyalás, ahol megegyeztünk olyan témákat illetően, mint pl. hogy nincs a két országnak egymás felé területi követelése, hogy a hónap végéig benyújtjuk a kérelmet, valamint, hogy az MPP megkötése lehetetlen dolog a csatlakozás előtt. Mi bejelentettük, hogy megszavaztatjuk a kongát, ők pedig az MU-kat ígérték, hogy megkérdezik.

A második tárgyaláson pár nappal később beszámoltunk a kongresszus támogatásáról, valamint megismételtük, hogy a ciklus vége előtt be fogjuk nyújtani a szavazást. Kiderült, hogy a románok “MU-meetingje” teljesen eredménytelenül zárult, illetve arra kértek minket, hogy alapozzuk meg a “kölcsönös bizalmat” azzal, hogy egymást vállnak vetve harcolunk Dél-Amerikában. Erre jött a szlovén elnök ötlete, hogy rakjunk ki egymás csatáira CO-t.

Mivel tudtam, hogy ezt ők az életben nem fogják megtenni, nagyon helyeseltem az ötletet és saját pénzből meg is oldottam. Jól is mutatnak a kepernyomentesek a VoeHben. (http://prntscr.com/70voq4, http://prntscr.com/70w1zm, http://prntscr.com/70vqu9)

Ezek után múlt pénteken bejelentettük, hogy vasárnapra kérjük a szavazást, amit a román miniszterelnök “perfect” válasszal intézett el. (http://prntscr.com/715dqn). Szombaton be is nyújtottuk a hivatalos kérelmet. Ezek után a románok a vasárnapi találkozó előtt 8 perccel(!) jelentették be, hogy mégsem tudtak megegyezni az MU-kkal, emiatt kedd estig el kell halasztani a szavazást. Ellenkező esetben “mi őket arra kényszerítjük, hogy vétózzanak”. Sajnos ez a duma nagyon ült a szövetség tagjainak szemében. Hiába akadtam ki ezen a nyomorult húzáson, be kellett lássam, hogy ha most borítjuk az asztalt, akkor azzal fognak vádolni minket, hogy nem is akartunk igazán csatlakozni, csak botrányt kelteni (nem, ez így se lenne logikus, de ettől még ez valós veszély volt sajnos).


Így hát belementünk a keddi halasztásba, mert a románok esküdöztek, hogy addigra hipervégleges választ fognak adni nekünk. Az addig eltelt időszakban tovább folytattuk a személyes megkereséseket az új szerb diktátori kormány tagjaival. Eljött a tegnap esti meeting és pár jelből már látni lehetett a végkifejletet:
- A szlovén elnök, Colonel Bruce a vasárnapi után a keddi gyűlésre is “elfelejtett” feljönni, miután mindkét esetben előre is megígérte, hogy ott lesz. Tudni kell, hogy az egész szavazás érvénytelen, ha egy tagállam nem szavaz, ezért opció volt a szavazat előzetes leadása is. A kínai elnök úr élt is ezzel, Bruce valamiért nem. Tekintve, hogy ez egymás után kétszer is előfordult, és a föld alól se lehetett előkeríteni őt, ez több mint beszédes a szlovén vezetést illetően.
- Bár az argentin diktátor előzetesen leokézta a csatlakozást nekem, most az országból csak egyetlen ember került be a gyűlésre – igen, manucab.. Neki első dolga volt három napos halasztást kérni a szavazást illetően, habár fogalma se volt arról, hogy mégis miről volt szó az előző üléseken. Nevetséges próbálkozásának hamar véget vetett az őt letorkoló HQ, de félő volt, hogy a románok helyett ő fog vétózni.

A gyűlés kezdete után nem sokkal elkezdődött a szavazás. Szerbia igennel szavazott, majd Brazília is. Ezután megérkezett a román válasz. A retorikájuk felépítése az volt, hogy igennel szavaznak, csak teljesítsük a tagállamokra vonatkozó feltételeket.

Nyilvánvaló volt, hogy az MPP-vel fognak zsarolni, ezért gyorsan benyögtem, hogy köszönjük az IGEN szavazatot, mindent megteszünk a feltételek teljesítéséért. Erre már pontosítania kellett a román miniszterelnöknek: addig nem szavaznak igennel, amíg nem MPPzünk (de nagylelkűen felajánlotta, hogy amint átment az MPP, egy perccel utána már be is engednek).

Válaszul felhívtam a román miniszterelnök figyelmét, hogy ezzel egyrészt harmadszorra halasztatnák el velünk a szavazást, másrészt ezzel sokadszorra sikerült felrúgniuk előzetesen tett ígéreteiket.

Még egy kis közjáték erejéig maradtam, amíg brazil barátaink mindent bevetve próbálták levadászni az argentin diktátort, hogy manucabot melegebb éghajlatra elküldve igent mondjon a csatlakozásunkra. Ez végül sikerült is egy whatsappos printscreennel.

Ezek után megköszöntem minden résztvevőnek a jelenlétet, bejelentettem a lemondásomat a HQ-tagságról és távoztam.


Így zárult tehát a csatlakozási folyamat, negatív eredménnyel. Mindenesetre nem mondhatom, hogy kizárólag vesztettünk volna. A románok barátságáért nem fáj a többség szíve, és a szlovénok szabotázsakciója is jó volt arra, hogy kimutassák a foguk fehérjét. A szerbek támogatását továbbra is élvezzük, illetve több olyan országról is elmondhatjuk ezt, akik nem tartoztak hagyományos szövetségeseink közé, de a hónap során sikeresen megkedveltettük magunkat velük.

Ez a három tagország Kína, Brazília és Argentína. Kína kicsi ország (hehe) állandó vezetéssel. Argentína jóval csapongóbb, a múltban rengeteg kavarodáson mentek át, most stabilizálódni látszik a helyzet. Mindenesetre értékelik a nekik nyújtott segítséget, így csak a manucab félék ronthatnak a helyzeten. A májusi kormány ezért megkéri Argentínát, hogy a jövőbeli kétoldalú tárgyalásainkon ez a személy ne vegyen részt, hiszen már nem egyszer bizonyította, hogy sok mindenre képes országunk hátráltatásáért. Végül Brazília a legígéretesebb szövetségesünk ebből a hármasból. Bár sebzésben ők is elmaradnak tőlünk, de lelkes, szervezett ország, a vezetőjük Tesla (Pinky Freud) pedig nemcsak rendkívül jó vezetőnek bizonyult a hadjárat során, de szívébe is zárta Magyarországot.


Az Asterián kívüli országok közül kiemelném még Perut, akikkel szintén nagyon jól sikerült együttműködni több területen is, szintén érdemes építeni erre a kapcsolatra.


Ezzel búcsúzom tehát egy jó időre a kormánymunkától. Szeretném megköszönni a külügyi csapat (Kvasztics, Galzra42 es Thranin) munkáját, valamint Golika elnök úrnak a bizalmat. Sok sikert kívánok a májusi csapatnak!

Koszonet az ekezesitesert Vihartigrisnek es Aranyosszorosallatkanak!

Tisztelettel:

Azurefalcon