[Fordítás] Megújult ABC HQ
Scat
Most ismét egy rövidebb cikket fordítottam, amely az ABC HQ új tagjait vázolja fel nekünk, illetve a „vezérrel” még egy interjú is készült, bár hozzátartozik az igazsághoz, hogy elég kurta. De a koldus ne legyen válogatós. Előfordulhat, hogy a rangoknak van valami bevált magyar nevük, azonban én ezekről nem tudok, szóval ha rosszul fordítottam volna, elnézést érte.
Megragadnám az alkalmat és megkérdeznék valamit a néhány tucat olvasómtól. Arra vagyok kíváncsi, hogy érdekelnek-e titeket olyan fordítások is, mint ez és az előző, ami nem egy eVilágot meghatározó eseményről szól, hanem egy rövidebb/hosszabb kitekintés, kisebb ügyek, szövetségek, eszmefuttatásokkal kapcsolatban. Tehát nem olyan grandiózus, mint mondjuk a Moldováról szóló fordításom - aha, most csak a sajátjaimban gondolkodom, gyarló vagyok.
Őszintén szólva direkt olyan cikkeket keresek, amik kisebb, eldugottabb országokból származnak. Szerintem azok érdekesebbek – természetesen félreértés ne essék, nem minden esetben, csak úgy általánosságban.
De mivel, alapvetően a saját tanulásomon túl az a cél, hogy az olvasó közönség is elégedett legyen, ezért kíváncsi lettem. A válaszokat – melyek számát háromra becsülöm – előre is köszönöm.
Az eredeti cikk.
==========================================================================================
Kedves ABC polgárok,
Új Harc Koordinátort (BC), Harc Koordinátor helyetteseket (vBC) és Titkársági Kancellárt (SC) (szerk. megjegyzés: ?) választottunk vasárnap az ABC-ben. Hadd mutassam be őket.
Harc Koordinátor – Dariukas
Álljon itt egy rövid interjú új koordinátorunkkal:
Lariox: Mesélj nekünk egy kicsit magadról.
Dariukas: Nos, erepen Dariukasként ismernek, mint az ABC szövetség BC-jét és másfélszeres litván elnököt. Néhányszor Litvánia külügyminisztere is voltam. Ezek a legfontosabb titulusok, amikkel rendelkeztem itt.
Lariox: Mik a terveid erre a hónapra, mint az ABC Harci Koordinátora?
Dariukas: Mindenekelőtt, felszabadítani Észtországot. Ez kell, hogy legyen a legfontosabb célunk. Ha ez meg van, szeretném a harcokat finn földön folytatni, hadd éljenek megszállás alatt. Harmadszor, szeretném növelni a szövetség taglétszámát. Negyedszer, jó lenne fejleszteni a koordinációt az ABC-n belül. Ezek megvalósulása esetén elégedett lennék a hónappal.
Lariox: Hogyan írnád le az ABC kapcsolatát Lengyelországgal, a Skandináv országokkal, Oroszországgal, Fehéroroszországgal, Ukrajnával, és szeretnél-e ezeken változtatni?
Dariukas: A lengyelek az egyik legközelebbi szövetségeseink. Ők valóban jó szívvel viseltetnek irántunk és én ezt értékelem. Svédországgal szomszédok vagyunk és egyazon oldalon is állunk, viszont a koordinációnkon még dolgoznunk kellene. Oroszország, egy, azon országok közül, akiket lehetséges ellenségnek tekinthetünk. Mindenesetre az utóbbi hónapokban jónak mondható a kapcsolatunk, hiába vagyunk a barikád másik oldalán. Fehéroroszországgal összehasonlítva, az ABC sebzése nagyobb, azonban rengeteg támogatást kapnak az EDEN-től. Emiatt tiszteletben kell tartanunk őket, és nem szabad azt gondolnunk, hogy országuk könnyű préda lenne. Ukrajnával azt kell, mondjam rohamosan javul a kapcsolatunk. Remélem a közeljövőben az ABC tagjaként köszönthetjük majd.
***
Más HQ tagok:
Harc Koordinátor helyettes – ZygaLTU – Jelenlegi litván elnök és hadsereg parancsnok, volt BC, volt vBC, volt litván Védelmi miniszter, volt litván Külügyminiszter.
Harc Koordinátor helyettes – EstRannu – új, de nagyon aktív vBC, Észtország Külügyminisztere, az észt kormányhivatal tagja, kongresszusi tag. Aktív tagja a Royal Mercenary Forces of Estonia (RMFE) nevű katonai egységnek lassan egy éve.
Harc Koordinátor helyettes – fuffs – másik új tagja az ABC HQ-nak, Lettország Oktatásügyi minisztere, a lett külügyi csapat tagja.
Titkársági Kancellár – Lariox – Litvánia Védelmi minisztere, litván nagykövet Fehéroroszországban, volt BC, volt vBC, volt litván elnök, volt litván külügyminiszter.
Üdv,
Lariox
==========================================================================================
Az idézet:
„Egy üres kézből is lehet még ököl.”
Scat
a kis kíváncsi
Comments
[removed]
Éééééss, az első egy spambot hozzászólás!
Sajnos javaslatodat kérdésem szempontjából nem tudom értékelni, mindenesetre igen megtisztelő, hogy írtál. (irónia off)
érdekesek az ilyen cikkek....
Hasznos!
Vót és szub.
jöhet bármi ami érdekes.
vote