Interjú eArgentina elnökével
feherbagoly
Miután eArgentínában nagyköveti kinevezést kaptam, rájöttem arra, hogy nem sok közös van eMagyarország és eArgentína között. Mit ne mondjak, hogy inkább ellenséges a jelenlegi hangulat.
Éppen ezért ezt a jeges hangulat miértjét akarom felfedni ezzel az interjúval és megérteni a gondolkodásukat, hozzáállásukat.
Bemutató: „Soy Malvinas” játékos eRepublik születésnapja 2008 november 28.-án van és eArgentína legerősebb játékosa. Második alkalommal elnök és négy alkalommal volt kongresszusi képviselő. A nevét „Soy Malvinas” –t inkább „Falkland vagyok” névre fordítanám. A Falkland szigetek Spanyolország részét képezte, majd Argentína részét amíg a Brit Birodalom el nem foglalta, később Argentína hadjáratot indított, amelyet a brit erők nagy technikai fölénnyel megnyertek. Nemrég a skót felföldről származó lakosság szavazást tartott, és több mint 90%-a Brit fennhatóság alá akar tartozni. Ez a kis történeti kitérőt a „trójai falovam” elmagyarázása miatt tettem, hiszen Erdéllyel hasonlítottam össze a két terület elfoglalását.
Nos nézzük eArgentína elnökének válaszait, jó olvasgatást és elemzést kívánok.
Kérlek szavazzatok, a pénzügyi támogatásokat meg fegyverre költöm.
1. Mi a véleménye eArgentína és eMagyarország közösségeiről?
Ha egyenkénti véleményt kell mondjak, akkor azt kell mondanom, hogy eArgentína nagyon szolidáris ország a saját lakossága között, akik nagyon komolyan veszik a Kongresszus döntéseit és nem fogadják el az átlagosságot. Nem túl sokat tudok mondani eMagyarországról, nem volt túl sok emagyar állampolgár kapcsolatom sem a személyes életemben, sem a politikai pályafutásom alatt. Nagyon jó harcosok a harc mezőkön.
2. Az eMagyarországi közösség személyes sértésnek veszi a Budapest elleni támadást, amelyben részt vettek eArgentína, eRománia és eGörögország. Mit tud mondani erről?
A budapesti támadás nem állami kérdés volt, semmiféle állami parancsot nem adtak ki, hogy eArgentína részt vegyen a támadásban, de tény, hogy a katonai alakulatok részt vettek ebben. Ha jól emlékszem ez a háború előtt a magyar CP és a hozzátartozó MU-k megalapozatlanul ok nélkül harcoltak eArgentína ellen és ezt jeleztük a megfelelő időben a szövetségben.
3. Annak ellenére, hogy Argentínában egy erős magyar diaszpóra él, például az egyik leghíresebb feltaláló Bíró László a töltőtoll feltalálója is Argentínában élt, ennek ellenére eArgentína és eMagyarország sosem tudott erős szövetséget kötni (saját megj: ezt egy kifejezett ok miatt kérdem).
Nem hiszem, hogy a való életnek bármiféle hatással kell legyen a játékra. Személyesen igyekszem, hogy ez ne így legyen, a háborúkon kívül szeretnék megismerni más eMagyar polgárt, hogy megismerhessem a magyar kultúrát. A saját egységemben a SUR-ban vannak török, görög, román, szerb, kolumbiai, perui, uruguayi, stb harcosok.
4. eArgentina és eMagyarország között létrejöhet egy olyan szövetség – együtt eSzerbiával- ahol az egyedüli feltétel eRománia kihagyása lenne ebből a szövetségből?
Nem hiszem, hogy ilyen feltételek mellett kivitelezhető lenne egy ilyen szövetség. eSzerbia egy testvér állam és szövetséges ugyancsak mint eRománia. Olvastuk mostanában eMagyarország - MoD cikkeit és a nyilatkozatait, amelyek merényletek egy jó viszonnyal szemben. Mindenesetre, nagyon jó lenne, ha az Asteria alapítói jól kijönnének egymással.
5. Mi a véleménye a LETO, AURORA és ASTERIA szövetségekről?
Az Asteriaról azt gondolom, hogy megnyerte ezt a Világháborút ha ezt így mondhatjuk. Lengyelország kérelme a felvételbe és a Sirius felbomlása utána ez elég bizonyíték. A LETO az egy nagy szövetség, nagy szívű és akaratú országokkal, mobil egységeket hoztak létre és ki tudtak tartani. Aurora inkább eChilét jelenti, egy nagyon erős ország és ennek a szövetségnek a tüdeje. Meglátjuk, hogyan folytatódik mindez pár nap múlva.
6. Melyek eArgentína rövid és hosszú távú tervei?
Nem adhatom ki ezt az információt.
7. Az ön neve „Soy Malvinas” (Falkland vagyok) ez sugallja Argentína politikáját, hogy a Falkland (Las Malvinas) szigetek brit elfoglalása illegális? Mi a véleménye a román terület foglalásról egy olyan történelmileg magyar területen mint Erdély?
A nevem jelzi azt amit a szívemben érzek a Falkland (Las Malvinas) szigetek felől. A legalitás vagy illegalitás ügyében, az ENSZ Gyarmat Mentesítő Komissziója, úgy tartja, hogy a Falkland szigetek egy gyarmat és több alkalommal meghívta a feleket, hogy üljenek tárgyaló asztalhoz, de ez a játékon kívüli élet. Erdéllyel kapcsolatban sosem álltam meg, hogy informálódjak, tehát nem tudok véleményt mondani, ugyanakkor úgy gondolom nem megfelelő más országokról véleményt alkotni.
8. Ha Öntől függne milyen változásokat vezetne be ebben a játékban?
A szövetségeknek egy X határidőt adnék amíg tarthatnak, egy növekvő pénz költséggel a tagok számára.
9. Valami mást mondana esetleg?
Egy barátságos üdvözletet az összes eMagyar állampolgárnak és remélem, hogy tovább mehetünk egy olyan úton ami épít és legyen egy közös jövőnk együtt.
Javítás: "Soy Malvinas" elnök egy kis korrekciót kért (elnéztem) a kettes pontnál. Éspeddig: "a magyar CP és a magyar MU-k" helyett "a magyar CP és a hozzátartozó MU-k"
Comments
[removed]
Köszi, hasznos cikk
Köszi az interjút!
Soha nem lesznek a barátaink, mert romániát testvérállamnak tekintik.
A vicc az,hogy Szerbiát is.🙂
elöbb utóbb a szerbek is ellenünk fognak ütni valamelyik testvérükért!🙂
Talán együtt el tudnak Budapestig az adminisztrátorok nélkül is.
lusták vagytok subot is nyomni vazze?🙂
Ahhoz nekem egynél több cikk kell. Fellángolni mindenki tud, de kitartani kevesen. Annak a kevésnek jár a feliratkozásom 🙂
Érdekes cikk, jól látszik, hogy ennek az argentin srácnak halvány lila fogalma sincs a rl Európáról, a közepéről meg főleg nem.
Mondjuk nem is elvárható, de azért érdemes azt tudatosítani, hogy a nem-közép-európai játékosok számára teljesen irracionális ahogy mi (meg szerintem mások is innen) játszanak, számukra teljesen érthetetlenek a cselekedeteink, mert nem ismerik a rl viszonyainkat.
Pedig ugyebár ez erepubliknak éppen ez az alapötlete, hogy exportálja a térségünk nemzetközi viszonyait egy virtuális világba.
De gondolom ugyanígy megfejthetetlenek lesznek számunkra pl. Dél-Amerika viszonyai is, a chilei-argentin-brazil-usák viszonyrendszerek.
A cikk szerzőjének gratulálok a befektetett munkájáért, remélem lesznek más ugyanilyen munkás, érdemi cikkei is.
Támogattam anyagilag is, remélem mások is így tesznek majd.
Nem lopta be magát a szívembe...
Ítéletet alkot úgy, hogy nem is tudja és nem is érdekli, hogy milyen rl motivációk alapján nyomkodják itt az emberek a gombokat! Ez nem egy fantazi játék és ő nem Mókusfölde elnöke...
Pontosan mivel is alkotott ítéletet? "Erdéllyel kapcsolatban.... nem tudok véleményt mondani" Ez hangzott el egyedül meg egy RL ENSZ (United Nations) állásfoglalásra hivatkozott. Az ilyen diplomatikus megfogalmazást a a mi mostani RL politikusaink sajna nem igazán tudnak pedig jó lenne.
Másrészről megjegyezném, hogy a magyar és eMagyar lakosság 99,99999% nagyban tesz a Falkland szigetekre és 80%-uk a térképen se tudná megmutatni, de azért mi elvárjuk, hogy a világ minden részéről tisztában legyenek Erdély helyetével. (szerintem mi se vagyunk amúgy, de ez saját véleményem)
"Pontosan mivel is alkotott ítéletet?":
"a magyar MU-k megalapozatlanul ok nélkül harcoltak eArgentína ellen"
" Olvastuk mostanában eMagyarország - MoD cikkeit és a nyilatkozatait, amelyek merényletek egy jó viszonnyal szemben."
"Nem hiszem, hogy a való életnek bármiféle hatással kell legyen a játékra."
"úgy gondolom nem megfelelő más országokról véleményt alkotni."
Csak ennyi...
Itt most nem a magyarság mit tudom én hány százalékáról beszélünk, hiszen nem azok fognak leülni tárgyalni. De aki véleményt alkot és dönt annak igenis illene tisztában lenni - legalább alapfokon - mind az európai rl viszonyokkal, mind pedig a Falkland vagy ha tetszik Malvin szigetek hollétével.
Csak így tovább Nagykövet Úr 😉
\o/
Remek interjú, köszönjük. Sajnos argók nagyon kötődnek a romikhoz, nagy puszipajtások. Ha ez a "hibájuk" nem lenne, akkor remek szövetségesek lehetnének nekünk.
25
Szükség lenne még több ilyen interjúra más országok elnökeivel.
A 2. kérdésre adott válasz (főleg annak második mondata) kicsit érdekes és elgondolkodtató. Tehát ki támadott először a másikra? Mi, vagy Argentína?
Szerintem az feltunt volna nekunk ha argentinara tamadtunk volna.
Végre valamiben egyetértünk.
Ha jól emlékszem ez a háború előtt a magyar CP és a magyar MU-k megalapozatlanul ok nélkül harcoltak eArgentína ellen és ezt jeleztük a megfelelő időben a szövetségben.
??? Lol ezt a baromsagot meg honnan szedte? Amugy egy eladott magyar karival jatszik.
Arra gondol, amikor számbácsi BH és CH harcokat folytatott az argentinok ellen a brazil RW-ben, ami végül nyert is a több mint egymilliárdos tankolás miatt és ezért kellett újra kiütni az összes brazil MPP-t, hogy vissza tudják swapolni a régiót, amit persze argentinok fizettek meg.
Es szambacsi a magyar CP meg a magyar MUk? Pont o irja az interjuban hogy nem allami argentin bosszurol volt szo csak terroristakrol. Erdekes ez az EDEN retorika. Ugy hazudnak ahogy nem szegyellik.
Nem a magyar CP, de a lényege a propagandának. Felnagyítják, elferdítik, kifordítják. Erről mindig is híres volt az EDEN, de nem mondhatjuk, hogy nem hatásos.
Errol vagy hires te is xar haveroddal 🙂
Ha a mindenkori magyar vezetés csak feleannyira értene a propagandához és a kommunikációhoz, mint az eden, akkor már réges régen előrébb tartanánk.
Soy Malvinas és Dacicus Maximus | 11 perccel ezelőtt
Was Szempy your CP?If he was... ask him for what I say
Mellelottel nem szamsor volt a bunbak hanem szempy.
Ez a argo elnök agyatlan, vagy notorius hazudozó. Nekünk minek nyomatja a hazug propagandát, mikor mi úgy is tudjuk, hogy nem igaz.
Az a baj, hogy igaz, amit mondd. Nem ebben áll a ferdítés, hanem a súlyossága és a mértéke van eltúlozva. Számbácsit én tudtam, hogy ütött keményen ellenük, de akkor ezek szerint szempy is elnökként.
Hát el kell, hogy szomorítsalak benneteket, mert nem ütöttem az argentinok ellen eszeveszettül, csak ha már annyira bukásra állt hogy FFezni lehetett, vagy nem mentem egy sima 100k körüli BHra, de ha netán megtudjátok, hogy melyik csatáról is van szó akkor lehet hogy többet tudok mondani róla.
Soy MAlvinas elnök kérte, hogy javitsam, a magyar CP és a hozzátartozó MU-k -ra.
Én még mindig nem tudom mire gondolt.
Arra, hogy a magyar eln0k az MU ival ellenuk utottek. Szerinte ott kezdodott.
ICS: Az a baj, hogy hogy azt mondod igazat mond. Pedig nem. Ha 1-1 ember magánakciójára így válaszolnak, akkor már rég AS-t kellett volna tolniuk görögországra. Nincs ebben semmi nagypolitika, a régi EDEN mag kicsit összefogott, hogy a románoknak néhány napra jó legyen, mert épp nem volt fontos csatájuk, tudtak ide jönni. Nyilván ebből le kell szűrjük, hogy ezen országok igencsak sokáig nem lesznek/lehetnek szövetségeseink, hisz a román befolyás/barátság oly erős náluk, ami kizárja ezt.
Egész sokáig jó viszonyunk volt velük, aztán a románok képbejövésével és az Asteria megalakulásával kezdett romlani. Most ott tartunk, hogy egyik fél sem tudja igazából miért támadott a másikra - legalábbis a válaszaiból nekem ez jött le.
Fúj Argentína!
Jól van, jól van. Látom azért sikerült felfuttatnunk TOP5-be a cikket. Nagyon helyes!
o7
Jó a cikk!
koszi a tamogatast ahogy mondtam fegyverre fogom kolteni 🙂, igyekszem folytatni a munkat.
nos, különösen Eheslo figyelmébe: ez a többes személyiségű, nem teljesen fedhetetlen előéletű egyén stb. bcsaba nevű néhai honfitársunk accountját használja, amihez nyilvánvalóan vásárlás után jutott hozzá. ez bár a szabályok alapján szigorúan tilos, ám az erkölcsi alapon nem kevésbé megkérdőjelezhető adminok mivel krőzusi mértékkel mérhető goldvásárlóról van szó, nagyvonalúan eltekintenek az általuk megalkotott szabályok érvényesítésétől és helyette inkább kultúránk egét betlehemi csillagként beragyogó moderátort küldenek közénk, aki a renitensek likvidálásával hirdeti az eljövendő béke és egyetértés evangéliumát.
[removed]
banán-szigetek az valószínűleg kötőjellel írandó, elnézést.
tl;dr fp-s változat, míg a többiek visszatérnek a banán szigeteki nyaralásról:
ez a karatertolvaj mocsok sokadnick a nem kevésbé mocsok és korrupt adminok miatt jártathatja itt a pofáját, a moderátor meg aki mindezt elnézi románszolga, megalkuvó buzi.
jovanna, en csinaltam a cikket 🙂 kell a 25 komment 😛
[removed]
Mondtam már, hogy imádom a stílusod?
Én is ilyent szeretnék magamnak.
Honnan tudjátok,hogy ki accját használja?
rá kell guglizni a profillinkjére.
Küldjünk sok tikettet, lássuk mi lesz az eredménye 🙂
egy kis korrekció került be Soy Malvinas kérésére. a magyar CP és a magyar MU-k helyett a "a magyar CP és a hozzátartozó MU-k".
Köszi, hasznos cikk