[K+] Elnöki program

Day 2,541, 12:20 Published in Hungary Slovakia by Ehed

Üdvözlök mindenkit!

Miután kiadtam elnöki kampányom beharangozó cikkét, illetve általános céljaimat és kormánylistámat is közöltem, ezúttal szeretnék rátérni a konkrét terveimre, minisztériumokra lebontva azt.

Előre is elnézést kérek, ha a cikk minősége egy kicsit gyengébb a megszokottnál, sajnos nem sok időm volt a megírására.



Az új kapcsolatok
A jelenlegi semlegességet továbbvisszük, de egyben tovább is fejlesztjük. Felvesszük a kapcsolatot azokkal az országokkal, akikben potenciális barátokra lelhetünk, és kezdeményezőkészen állunk hozzájuk, akár vállalva, hogy a kezdeti időszakban mi jóval többet teszünk a kapcsolat kialakításáért, mint a másik fél.
Nem élhetünk egész életünkben abból, hogy itt van nekünk a SERHUN, nem alapozhatunk mindent egyetlen baráti országra.

MPP-k újragondolása
Semleges ország vagyunk, mint ahogyan ezt kijelentettük már több alkalommal, mégis tartottuk továbbra is a proAsteria státuszunkat, annyi kitétellel, hogy egy-két országgal nem kötöttünk MPP-t. Ennek vége. Elengedhetetlen, hogy amelyik országokkal nem kívánunk a jövőben egy oldalon állni, azokkal minél előbb abbahagyjuk az együttműködést, illetve, hogy minél előbb megkezdjük azt azokkal, akiket a jövőben oldalunkon szeretnénk látni. Így a hónap során ennek feltérképezésébe is belekezdünk, megkíséreljük letisztázni a néppel, kivel is akarunk a jövőben kapcsolatban állni.

Nagyköveti rendszer újjáélesztése
Bizony, erre is kiemelkedő szükség van, hiszen így az adott országok eseményeiről jobban informálódhatunk, illetve a kapcsolatunk az adott ország vezetésével, és polgáraival is sokat javulhat egy pozitív benyomást keltő nagykövet elhelyezésével. Mivel a projekt hosszú ideje nem működik, így újraélesztése időigényes vállalkozás, így előfordulhat, hogy a hónap során mi csak az alapokat tudjuk majd lefektetni hozzá, és valódi munkába már csak a következő kormányok tudnak ezzel kapcsolatban kezdeni.

Propagandagyártás
Hiánypótló projekt, ami nagy szerepe ellenére eddig nagyon el volt hanyagolva. A lényegét talán senkinek nem kell elmagyaráznom - a nemzetközi, vagy akár belügyi eseményekről cikkben kifejtjük álláspontunkat, természetesen úgy, hogy abból mi a lehető legjobban jöjjünk ki, minél jobb véleményt alakítsunk ki magunkról. A célközönsége ennek főleg a szövetséges országok, illetve a potenciális szövetségesek, akik felé nyitni kívánunk. Ezeket a cikkeket elsősorban a Voice of eHungary újságban közölnénk le, lehetőség szerint minden olyan eseménynél, ahol a propagandagyártásból bármi előnyünk származhat. Hogy erre létre tudunk-e hozni külön csapatot, az azonban még a jövő kérdése.



Csaták
Tekintve, hogy több téren is nagyobb rendrakásra készülünk, így komoly háborúval egyelőre nem tervezünk, azonban, mint ahogyan az lenni szokott, ha vissza nem térő lehetőség adódik, élni fogunk vele.
Azonban a rendrakáshoz pénz kell, így a CO-val mindenképpen szeretnénk spórolósan bánni. Ennek visszafogottabb jelenlétét igyekszünk majd osztásokkal kompenzálni.
Természetesen TP-s csatát igyekszünk majd a lehető leggyakrabban biztosítani.

Közös ütések
Az ebben a hónapban kialakult hagyományokat tartva igyekszünk heti szinten csetes közös ütést tartani, tankosztással összekötve. Igyekszünk az ilyen alkalmakra nagyobb horderejű csatát biztosítani.

Állami alakulat létrehozása
Tervben van egy, a Búvár Kundhoz hasonló csapat felállítása. A dolog lényege tehát egy állami sereg, ahová a csatlakozáshoz nem kell sehová belépni, a parancsok körlevélben mennek. A programban való aktív részvételért cserébe a részt vevők minden nap ellátmányt kapnak tank formájában.
Ezért cserébe azonban az eredeti Búvár Kund feladatköréhez képest egy kicsit mást, és kicsit többet várunk el.
A fő feladata a szervezetnek a szövetségesek priós csatáiba való ütés, összefüggésben azzal, amit már fentebb írtam - az új kapcsolatok kezdeményezéséhez nekünk kell először többet belerakni a barátságba. A feladatkörük ezen felül két dologgal bővülne, a közlönyök felszavazásával, illetve az 1 HUF-os állások folyamatos eltüntetésével a piacról.
Tekintve, hogy ez óriási munka, és a szervezet élére megfelelő vezetést kell találni, egyelőre kérdéses, meddig jutunk a projekttel a hónap során, de reméljük, hogy még a mi ciklusunk alatt megindulhat a szervezet aktív működése is.



Vámpolitika

A Gazdasági Minisztériumnál Imre Norbert folytatja az előző hónapban megkezdett reformokat, így a vámpolitikai újításokat is. Igyekszünk ezeket a legoptimálisabban átalakítani mind az adóbevételek, mind az árak szempontjából.

Heti elszámolás
Természetesen az elszámolási rendszerben történt változtatások is folytatódni fognak, így továbbra is heti szinten láthattok elszámolást a kormány bevételeiről és kiadásairól.



Harci csomag
Többször felemlegetik, hogy miért adunk olyan játékosoknak, akiken látszik, hogy nem szorulnak rá, és miért nem ellenőrizzük sehogyan, hogy megtérül-e bármilyen formában a kiosztott tank. És nem mondhatjuk, hogy nincs igazuk. A mindenkinek osztás alapvetően szép dolog, de sajnos hatalmas forrásokat igényel, jelentős hasznot ellenben nem hoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lesz Harci csomag osztás, de mindenképpen újra kell gondolni az osztási rendszert. Azokat a dolgokat kell figyelembe venni, amik a problémát jelentik, tehát:
- Csak az kapjon, aki valóban rászorul.
- Aki kap, attól cserébe elvárható, hogy a kapott tankot, vagy annak legalábbis egy részét részét magyar érdek szerint üsse el.
A tervek szerint innentől némi kritériumhoz lesz kötve a Harci csomag igénylésének lehetősége, illetve az igénylés fejében elvárjuk, hogy legalább az igényelt tank bizonyos százalékával magyar csatákat támogasson a játékos, melyet a TP sebzés heti változásával figyelünk.

Edzőteremfejlesztés
Az edzőteremfejlesztési támogatás nagy rétegnek való osztásával az a gond, hogy sajnos nagy a távozás kockázata, így továbbra is kevesebb játékos támogatása a cél, azonban az övék akár nagyobb összeggel is. Az októberi ciklus hibáiból tanulva azonban a szempontokat ezúttal előre egységesítjük, elkerülendő mind a csapaton belüli vitát, mind a visszaélés gyanúját. Természetesen továbbra is kérni fogunk kezest, aki a játékos távozása esetén garantálja a támogatás összegének visszajuttatását az államnak. A támogatottak fejlődése ezután rendszeresen ellenőrizve lesz, hogy megbizonyosodjunk róla, jó helyre került-e az állami vagyon. Nyilván, ezt a felmérést ezután közzétesszük.

Chates játék
Szeretnénk a hónap során újból csetes játékokat indítani, népszerűsítve azt a játékosok, főleg az újak körében. Többek közt hasonlóról lenne szó, mint a szobáról-szobára játék volt régebben.



Alap programok
Az alap programok tovább futnak a megszokott medrükben, ezekkel kapcsolatban egyelőre komolyabb változtatás nincsen tervben.

Gyakornoki Program
A politikai vezetés nem képez maga helyett utánpótlást, így egy-egy ember távozása egy posztról nagyon visszaveti a közösség fejlődését, mert nincs ember, aki érdemben pótolhatná. Szeretnénk indítani egy gyakornoki programot, melynek keretében fiatal játékosok, akiknek nincsen tapasztalata az adott téren, végezhetnének minisztériumi munkát, így a gyakorlatban elsajátítva az ahhoz szükséges tudást. Motiválásukért, teljesítményük fokozásáért jutalmakkal szeretnénk számukra izgalmasabbá tenni a dolgot.
A dolog az eddigiekhez képest jobb módszerekkel lenne reklámozva, a minél nagyobb siker érdekében.



Klasszikus előadások
Bár alapvetően az ilyen előadások már nem vonzanak annyi embert, mint régen, hiszem, hogy ezeknek az élő előadásoknak is van még létjogosultsága. Jó időpontválasztással, érdekes témával és széleskörű reklámozással öszegyűjthető egy elfogadható nagyságú közönség.
Szeretnénk a ciklus során heti egy előadást tartani, persze, az érdeklődéstől, és az előadóktól függően.

Rendhagyó egyetemi oktatás
Ennek kidolgozása, illetve megszervezése még rengeteg munkát fog igénybevenni, így egyelőre sajnos nem tudok túl sok részlettel szolgálni. A dolog lényege azonban az lenne, hogy az egyetemi oktatás főbb részét egy "levelezős tanfolyamra" helyezné át. Ennek részleteiről azonban tényleg csak a jövőben tudok elfogadhatóan beszámolni.


Természetesen vannak még tervek, vagy inkább álmok, de egy hónapra választunk elnököt, és sajnos nehéz felmérni, hogy mi fog beleférni egy ciklusba. Természetesen ha lesz idő és erőforrás ennél többre, mindent meg fogunk tenni, hogy a lehető legtöbbet adhassuk hozzá az ország felemelkedéséhez. Azonban nem akarok többet ígérni, mint amennyit biztosan teljesíteni tudunk, így a fent szereplő projektek, és folyamatok azok, melyeket mindenképpen szeretnék elindítani, és működtetni a hónap során.

Amennyiben egyetértesz terveimmel, kormányommal, és elnöki indulásommalal, fejezd ki támogatásodat egy szavazat formájában a november 5-ei elnökválasztáson!

Ezúton is szeretném megköszönni a Kisgazdapártnak az indítást, a Magyar Légió Pártnak és a Fekete Sereg Pártnak pedig a támogatást.

Minden szerszám kerüljön jó kezekbe!


Veled - Érted,
- K+