[K+42NDP] Kampány
Ehed
Üdvözlök mindenkit!
Gyorsan essünk túl a formaságokon:
iamkplus vagyok, a Kisgazdapárt tagja, és lassan másfél éve vagyok a játékban. Ezidő alatt viszonylag hosszú karriert futottam be, dolgoztam szocminként, egyetemi rektorként, itt-ott államtitkárként, illetve 2 alkalommal ültem az elnöki székben. (Bár első ciklusom mindössze három napos volt.)
Talán már láthattátok, hogy indultam a mostani választáson is. Ennek legfőbb oka az volt, hogy 2-án körbenézve még nem láttam komoly (kampányoló) elnökjelöltet a jelöltlistán. Bár még aznap este szemi bejelentette indulását, de ekkor már megvolt bennem az elhatározás, hogy elindulok a választáson a 2. helyért.
Miért szeretnék második lenni? Bár egy teljes hónapra sem lelkesedésem, sem időm nincsen, de ha úgy alakulna, hogy a kongresszus a megválasztott elnök leváltására kényszerülne, kellően aktív tudnék lenni, hogy vezessem a hónap hátralévő részében az országot. Ezzel az impics lehetősége biztosítva van a kongresszus számára (nem úgy, mint pl. egy komolytalan 2. helyezett esetén, akinek várható aktivitásáról nem tudhatnak), így tényleges szankciókkal tudnak élni az elnökkel szemben, ha arra kerülne sor.
Bár a jelenlegi körülmények között nem vagyok biztos benne, hogy elérhető számomra a második hely, mindenesetre egy próbát megér, akár csak a nosztalgia kedvéért is. (Pont egy éve indultam először elnökválasztáson.)
Fontos megjegyeznem - bármennyire is valószínűtlennek tartom -, hogy nyerni semmilyen körülmények között nem szeretnék a választáson. Így, ha valami csoda folytán az első helyre kerülnék a választás bizonyos pontjain, kérném a szavazatukkal engem támogatni kívánókat, hogy vagy szavazzanak másra, vagy várjanak, amíg visszaesek a második helyre.
Ha impicsre kerülne a sor, nyilván az akkori helyzethez alkalmazkodó programmal, és kormánnyal kell előállnom, így ezeket előre nem tudom bemutatni, illetve értelme sem lenne, ha nekiállnék hangzatos ígéretekkel dobálózni. Én mindössze egy biztosíték lennék, és mint olyan, azért felelnék, hogy egy impics után a színvonal ne essen az elvárható szint alá. Bízom benne, hogy rendelkezem akkora ismeretségi körrel, hogy szükség esetén egy-két nap alatt működőképes kormányt tudjak összetoborozni, akikkel ennek a célnak hiánytalanul meg tudunk majd felelni.
A választáson a Kisgazdapárt indított, akiknek köszönöm a támogatást, és biztosított még egy-két párt a nemhivatalos támogatásáról, amit szintén köszönök. Róluk részletesebben nem írnék, mert márciusban már kissé elbíztam magamat a nemhivatalos támogatásokkal kapcsolatban, nem szeretnék ismét ebbe a hibába esni. 🙂
Nagyjából ennyit szerettem volna. Köszönöm a figyelmet, és további szép napot kívánok mindenkinek!
Ha segítenéd törekvéseimet, kérlek szavazz rám az 5-ei választásokon.
Előre a 2. helyért! \o/
- K+
Comments
Az igen, második helyért kampányolni, ilyet még nem láttam! Hajra! 😃
Bocs, tablet. xD Hajrá! 😃
Nem voltál itt márciusban, nem igaz? 😃
Már akkor is ezt csináltam, és a gáz az, hogy össze sem jött.
Elkerült a kampányod. De most komolyan, soha senki nem kampányol direkt a második helyért! 😃
Ez K+ specialitasa 🙂 Sok sikert, remelem osszejon a masodik hely 🙂
Sok sikert!
good luck
Hupák for Prez!!!!!!
o/
Támogatom, hogy legyél a második! Hupi mögött 😃
Ja várj, az se jó, mert akkor könnyen impícselik....
Igazából ha első helyért indultál volna, könnyen lehet hogy rád rakom a voksom. Szemire nem hiszem hogy fogok szavazni, így marad Hupi (ha indul), vagy Darth Sidious (ha indul). Vicces leírni is, de az ő kampányuk volt a legösszetettebb és ők írták a legjobb kampánycikkeket is.
indul hát!
na rád sem szavazok!
jeticsicska!
Senki se várt mást, a fake farmok jó szokása, hogy 1 valakire voksolnak és a CSBről közismert kik tartják ott a tenyészetüket 😉
Hehe, ez az utóbbi időben volt pár érdekes kongaválasztás is, ha engem kérdezel. 😉
Am én is csak egy fék vagyok, csak még nem tudom, h kié. 🙁
Hajrá bár ha az első helyért indultál volna több szavazatot szedtél volna össze mint szemi. Neki kevesebb valós voksot lehetne tulajdonítani mert a legtöbb szavazatát választási faékeknek köszönheti. Szal így max HUpi mögött gyúrhatsz a második helyért.
Hát de 30 nap elnökséghez nagyon nincs most kedvem. :/
lol
az a vicc, h három mondatot írtál, és mind ostobaság...
sybillak tetszik az új neved.Hűen tükrözi jellemed.... Haa rendelkezel 1általán ilyennel.
Tudom, azért választottam! Büszke is vagyok rá!
Hát érdekes kampány
"Bár még aznap este szemi bejelentette indulását, de ekkor már megvolt bennem az elhatározás, hogy elindulok a választáson a 2. helyért."
Na ezért biztos nem szavazok rád 🙂
Mármint miért?
Félreértés ne essék, nem azon csodálkozom, hogy nem szavazol rám, csak nem értem, hogy mi az ebben az idézetben, ami miatt nem...
Aki nem akar elnök lenni, arra nem szavazok.
Á, szóval az a gond, hogy a második helyért indulok. Érthető.
Csak több helyen is elhangzik a cikkben, ezért nem értettem, miért pont ezt a részt emelted ki. 🙂
Jobb lett volna, ha mindet idézem? 🙂
voted! 34.
Niemand
Érdekes elgondolás. Sőt, akár tovább is lehet fejleszteni egy hozzád hasonló olyan elnökkel, aki ugyancsak nem akar egy teljes hónapot, rááldozni, de mondjuk 2 hetet igen 🙂
Ha megválasztotok akkor leszarom a munkát, mert én nem akartam elnök lenni, de ha csak 2. leszek, akkor fennáll az esélye, hogy impöcs után próbálok valamit csinálni. Hát korrekt. .)
Nyilván, ha valami csoda folytán megválasztanának, akkor csinálnám rendesen. Rossz szájízzel, de csinálnám.
Volt egyszer tervbe hasonló, csak nem igen vevőek rá az emberek. Valamiért a többség úgy áll hozzá, hogy ha már megszavazzák, akkor végigviszi 🙁
Ha veszel egy k.-t az estére, de ő csak félig veri ki, majd hív egy bűn rondát hogy fejezze be, mit szólnál hozzá? 😁)
K+ igenis szép fiú!