Central Greece - Véleményem egy csatáról

Day 574, 02:06 Published in Hungary United Arab Emirates by Oleg the Great
Üdv mindenkinek!

Először egy kis rövid bevezető: méltóztattak végre átírni a nevemre org-om magazinját, a jövőben gyakrabban olvashattok tőlem cikkeket majd. Terveimben szerepel egy afféle visszatekintő napló sorozat írása a hadügyminiszterségem alatt történtekről, visszaemlékezés melybe belevonnám a harcostársakat is akik aktív részt vevők voltak.

Az első cikkem viszont az éjszaka folyamán Central Greece-ben elveszített csatáról szól.

Előre szeretném kijelenteni, hogy nem lázadást akarok szítani, nem kifejezett támadó jelleggel írom a cikket, inkább csak kifejtem a véleményem.

Nem akarom szépíteni a dolgokat, tegnap este is állt egy kicsit a bál az #elit csatornán, sokan elégedetlenek llevi-vel mint hadügyminiszterrel, ennek oka nem abban keresendő, hogy utálnák őt, egyszerűen elég sokan nem tartják alkalmasnak a posztra. Többek között én sem, de ez más tészta. Shaoknak kellett hadügyminiszter, még ha báb is. (Mivel önálló döntést nem hozhat, ahogy én sem hozhattam volna, részben ezért mondtam le ugye.)

Még 22 óra előtt mikor nagyon sok elites online volt, jeleztük többen Shaoknak, hogy ha nyerni akarunk itt, ideje lenne bevetni a csapatot némi extra ütésre is, ha nyerni akar, ne hagyjuk a harc végére a tankolást, ezzel már veszítettünk csatákat korábban, még csak nem is én mondtam ezt először, hanem elit tagok, akik már tudják mi a dörgés. Shaok ragaszkodott hozzá, hogy éjjel 2-kor lesz tankolás annak aki lesz.

intermezzo
Zol itt megjegyezte, hogy "Shaok, remélem nem miattad bukjuk el", mire fel Llevi elkezdett fenyegetőzni, hogy kickelni fogja, és neki mindegy ki az elnök, de ne fikázza senki mert kickeli, emlékeztettem rá, hogy ő miket engedett meg magának amíg Fehérló volt az elnök, nem csak őt, hanem engem is hülyézett többször, hogy szarul csináljuk amit csinálunk, egyszer még cikket is írt ugye... na mindegy.
intermezzo vége

Jó, ez van, éjszakai tankolás lesz. Aki tudott maradni jelezte, hogy jön. Fél egy környékén még én is ébren voltam, akkor mondtam, hogy szerintem aki itt van, illetve mondja hogy itt lesz, kapjon TELJES ELLÁTMÁNYT (ami azt jelenti, hogy annyi fegyót amennyi csak elfér nála plussz goldot), legfeljebb ha marad belőle visszaadja. Plussz javasoltam, hogy #erep csatornán is vadásszanak erős embereket még, mert mindenkire szükség lehet (ezt a tanácsom meg is fogadták).

Ekkor sok sikert kívántam és lefeküdtem aludni, mivel korán kellett kelnem dolgozni ma.

Most pedig a következőket hallom: "borzasztó volt a vége, hatalmas csalódás, 10 goldot kaptunk, végén pánikszerűen próbáltak még osztani de már késő volt" és még sorolhatnám az egy mondatos beszámolókat azoktól akik maradtak éjszakára.

Most jön a lényeg

Itt van egy társaság akinek több hónap tapasztalata van abban, hogy kell elveszíteni és abban is, hogy kell megnyerni tankcsatát, miért nem lehetett hallgatni ránk? Előjön most az a kérdés is, amit Shaok fennen hangoztatott, miszerint mi szórtuk a pénzt.

Nos, mi a jobb, sokat költeni és veszíteni, vagy sokat költeni és nyerni? (Nyilván a legjobb, a keveset költeni és nyerni, de hát ebben van némi kockázat ugye...)

Dniprot is csak azért nyertük meg, mert nem akartuk centizni a harc végét! Ha már el van döntve, hogy tankolás lesz, akkor tankolni kell, nem számolgatni a goldokat. Ki kell osztani a teljes ellátmányt, kell előtankolást csinálni, aki a végére is marad azt full-ra felszerelni (hjajj mennyit szívtunk az utolsó pillanat donate-ekkel! akkor már esélytelen!)

Mit csináltam volna én?

Még este mikor online volt mindenki, üttettem volna legalább 2-3 extrát mindenkivel. Megemelni a falat minél több tízezerrel amíg még könnyű!

Aki marad a végére, annak teljes ellátmányt adtam volna, nem 10 goldot és 5 fegyót, mindegy mennyibe kerül, igen lehet, hogy néha kiürül a kassza ilyenkor, ez felveti az újabb kérdést:

Tényleg katonai nagyhatalomként akarunk tetszelegni eVilágban, vagy nem? Mert ha igen, nem kímélhetjük magunkat anyagilag. Nálunk relatív kevés az a játékos aki saját vagyonból 10ezreket tud ütni rendszeresen, más országokban akad jó pár ilyen, de nálunk nem, tehát állami pénzből tudjuk ezt csinálni.

Zárszóként: Shaok eddig mondhatni sikeres hadjáratot vezetett, nevezhetjük "kés a vajban" hadműveletnek is. Ez a Central Greece volt az első komoly erőmérő. Elbuktunk.

Köszönöm, hogy elolvastátok és elnézést ha néhol zavarosra sikerül, munkaidőben írtam, lektorálni nincs időm most 🙂

Kampec