[monti] A csokis meló

Day 4,542, 13:37 • Published in Hungary Hungary • by montaigne

A csokis meló

1970-es évek, Kolozsvár

Az izgalomtól remegő lábakkal léptem be a szentélybe, ami nem is volt a szó szoros értelmébe vett szentély, csak az édesanyám munkahelye.
Mától én is keresőképes vagyok és ezt nem sok nyolc éves gyerek mondhatja el magáról. Az meg csak hab a képzeletbeli tortán, hogy édesanyám egy egész napra kivett a suliból. Merthogy a szakértelem az szakértelem, a csoki meg csoki, ráadásul mára mogyorós csoki van beígérve.

-Édesanyám, ugye majd használhatom a szorzótudományom?
-Nem hinném. Csak az összeadásra kell koncentrálnod.
-Pedig a betegségem alatt kifejlesztettem egy új fejszámoló módszert.
-Csak nem tanultál meg háromjegyű számokat fejben szorozni?
-Háromjegyű? Édesanyám, már rég túl vagyok a négy jegyű számokon és most próbálkozom az ötjegyűekkel. Tudod, hogy melyik a legnagyobb prímszám?
-...
-Tizenkétmilliárd háromszázhatvanötmillió hatszázhetvenkilencezer százhoszonhét.
-Nem véletlenül tizenkétmilliárd háromszázhatvanötmillió hatszázhetvenkilencezer százhuszonöt?
-Édesanyám, a te számodról azonnal látható, hogy öttel osztható...sőt hárommal is.
-Ja tényleg...most. hogy mondod. No de lássunk munkához!

Viorica néni jelentőségteljesen orrhegyére csúsztatta a szemüvegét úgy nézett rám a keret felett, Géza bácsi hátra tolta a széket és egy hatalmas füstfelhőt, majd sok-sok füstkarikát fújt a levegőbe, Vera néni meg a folyamatosan körbecsavarodó harisnyáját próbálta visszatekerni. Ettől előrehajolás közben mindig kibuggyannak a hatalmas izzadt mellei, ami sajnos az ő korában eléggé undorító látvány volt. Vera nénit mindig is nagy ívben elkerültem, mert még egy kicsit büdös is volt, különösképpen, ha összehasonlítjuk a Géza bácsi füstkarikáinak finom illatával.

A többi munkatársat nem tudtam szemrevételezni, mert Ibi néni fogott egy hatalmas kupac papírt és elém tette:

-Na kicsi Monti, ezek itt táblázatok. Sorok meg oszlopok. Minden sor egy munkatárs. Minden oszlop egy munkanap, középen azok a számok termelési adatok. Jobb szélen a sorokat adjuk össze, alul meg az oszlopokat. Majd összeadjuk a sorösszegeket és az oszlopösszegeket és a két számnak egyeznie kell. Idáig érted?
-Értem.
-Egy a baj. Nem egyeznek. Ha nem egyeznek, akkor valahol valaki hibázott. Ha nem találjuk meg a hibát, akkor édesanyád ma nem mehet haza. Ezt is érted?
-Értem.
-Száznál is több ilyen munkalapot kell átnézni. Még ma. Menni fog?
-Menni fog. Kaphatok egy kis tejeskávét előlegbe?
-Először a munka, utána a fizetség. De részteljesítést elfogadok. Szóval kezdjél hozzá, mert minden perc drága! A hibákat piros ceruzával jelöld, mi meg majd biztos, ami biztos utánaszámolunk.

Ibi nénitől mindenki rettegett, mert nagyon kemény kézzel vezette a könyvelési osztályt. De édesanyám szerint ez így van rendjén, a pénzzel nem lehet felelőtlenül bánni, mert az megbosszulja magát.

Az első munkalappal nagyjából egy perc alatt végeztem. Piros ceruza, karika. A második sem ment lassabban. Nagyjából másfél óra alatt kivégeztem a kupac papírt.
-Ibi néni...van még?
-Azt a betyár mindenit! Aha, ezt itt tényleg hibás. Aha, és ez is. Vera, elkezdheted ennek a kis kupacnak a kereszt-ellenőrzését. Géza, tiéd a maradék.
-Ibi néni...
-Mondjad kisbogaram!
-A csoki? Mogyorós csoki? Meg a tejeskávé?
-Ami jár, az jár. A tejeskávét magam készítem, de nekünk itt csak malátás kávénk van. Jó lesz?
-Jó lesz.
-Géza, a csokit kérem!
-A csokit?
-IGEN, a csokit. A mogyorós csokit, amire a pénzt adtam hétfőn.
-Hétfőn?
-Géza? Azt akarod mondani, hogy nem vetted meg a csokit?
-Mármint én?

Elsírtam magam. Tudom, hogy Ibi néni a karnissal fogja kiverni a csokit Géza bácsiból, mert ami jár az jár. De nekem a csoki mára lett megígérve. És most nincs csoki, pedig már a számban éreztem az ízét és a nyelvemmel gurítgattam fel-alá az elképzelt mogyoró darabkákat. Egy nyolc éves gyerek nagyon őszintén és gátlástalanul tud zokogni és én hoztam a nyolc éves gyerek formáját. A könnyfátylon keresztül azért némi kárörömmel láttam, ahogy a megvadult asszonyok sarokba szorítják Géza bácsit és már majdhogynem ütlegelik. Megérdemli.
Miután kifogytak a könnyeim az alaposan megviselt Géza bácsit láttam magam előtt toporogni.
-Kicsi Monti, bocsáss meg! Emberből vagyok én is, ezer bajom van. Elfelejtettem megvenni a csokit. Az én hibám. Hogyan tehetem jóvá?
-Tessék kijönni velem a folyosóra és egyezkedjünk, mint férfi a férfival!
Géza bácsi diadalmasan pillantott vissza a hölgyekre.
-Na ugye csajok, megmondtam, hogy menni fog!
A folyosón sehol egy lélek. Ezek még Monarchiás épületek voltak, hatalmas boltozattal, szűrt fénnyel, tágas folyosókkal. Farkasszemet néztünk egymással. Az egy perccel ezelőtti magabiztossága némileg megroggyanni látszik.
-Szóval nincs csoki?
-Nincs csoki.
-IBI NÉNI!!!!!!!!!!!!!!!!!! ÉDESANYÚ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
-Kussba' legyél gyerek! Mit akarsz tőlem?
-Cigit! Én is cigizni akarok, mint a felnőttek! Pontosan láttam, hogy a bácsinak a jobb felső zsebében a Snagov cigi van, annak rossz a szaga, nem kell. Én azt a fél doboz Kentet kérem. A bal felső zsebből. No meg az öngyújtót!


OFF-TOPIC - állítólag a cigifüst nemcsak az embert gyilkolja, de a Corona vírust is.