1. rész, bemutatkozó, ajánló

Day 2,533, 05:39 • Published in Hungary Hungary • by PhOebs
Sziasztok!



Nemrégiben elkezdtem írni egy könyvet "Egy légiós élete" címmel. Szeretném megosztani veletek, mert kíváncsi vagyok, hogy hogyan sikerült, és hogy mi a véleményetek róla( nem irodalmi szempontból, hanem tetszik-e vagy ótvar és hagyjam abba).



Egy kis ismertető a könyvről:


- műfaja alapján regény(de terjedelemben alulmúlja jócskán)
- témája történelmi ihletésű, de a történelemmel nem azonos
- lehet, hogy unalmas

Ha eddig eljutottál, és nem menekültél el ordítva a gép elől, akkor itt lenne az első része:


Az Alpok

Hajnalodik. Látni nem látom ugyan a Napot, de érzem, hogy lassan felbukkan a fekete hegyekkel szabdalt horizonton. Lassan kinyitom a szemem. Megint havazik, már harmadszor ezen a héten. A fenyvek sötét lombjait hó födi. A tisztás, mely tavasszal zöld színben tündököl, ahol száz meg száz bogár zengte dalát, most fehér és csöndes.A föld hideg és kemény, s nekem csak egy pokróc jutott, hogy ez ellen védekezzem. Megragadom ezt a vékony, meleget adó takarót s felhúzom nyakamig. Egy más tájra gondolok. Zöldellő, hajlongó nyárfák közt kis földút poroszkál felfelé egy dombtetőn. A dombtetőn egy kis takaros házikó, nádból van teteje. A ház előtt egy fiatal asszony ül, kezében kislányával. Mindketten szőkehajúak, kék szeműek, akár testvérek is lehetnének, úgy hasonlítanak egymásra. Ők az én családom. Már lassan hatodik éve nem láttam azt a vidéket, azt a két kék szempárt. Hat hosszú éven át nem csókolhattam feleségem, nem ölelhettem gyermekem. Mikor elváltunk, megígértem, hogy két év múlva viszont látom őket. Mindannyian tudtuk, hogy nem így lesz, de jó volt ezt az álmot dédelgetni. Két év elmúlt, 17 nap múlva a hatodik is elmúlik, de haza még nem térhetek. Míg Róma veszélyben van, addig nem.

Érzem, nagy nyomás nehezedik mellkasomra. De nem a bánattól. Legjobb bajtársam támaszkodik rám, felébreszteni próbál.
- Ideje felkelni, cimbora -mondta.
Kinyitom a szemem, de fehérségen kívül csak barátomat látom. Még a Nap sem kelt fel igazán, bár a vastag fehőkön keresztül már egy-egy fénysugár áttör s megvilágítja a mezőt. Csípős reggel van. De legalább öltözködni nem kell: rajtaütéstől tartva teljes páncélzatban kellett nyugovóra térni. Sisakomról levakarom az odafagyott havat, kihűlt arcomat dörzsölgetem, közben jóbarátom szól hozzám:
- Kellemes kis reggel, igaz-e? Nálunk fönn a hegyekben cudarabbak a nyári napok, mint az itteni téli reggel -szól kedélyesen.
- Alard*, jól tudod, hogy én nem ehhez vagyok szokva. Lenn a pusztákon nincs ilyen kegyetlen idő -szóltam.
- Bizonyosan így van. De igazán hozzászokhattál volna hat év alatt, nemde?

Alard és én először Pataviumban** találkoztunk, amikor a XVII. légiót toborozták össze. Mindketten jól értettünk a lovagláshoz, így lovasegységekhez kerültünk. Ő dárdáslovas lett, én pedig egy rohamegységhez kerültem. Engem gyakorlatilag a biztos halálba küldtek. Alard is így állt hozzá, ezért megpróbáltuk a lehető legtöbbet megtudni egymásról amígy lehet. Így kialakult egy szoros barátság közöttünk. Míg Pataviumból a helvét földekre nem értünk, egyetlen egy ütközetben vettünk részt. Ahogy azt sejteni lehetett, a rohamegységeket, illetve a segédcsapatokat küldte előre - a germánok közt csak remegve említett - Gaius Lubo hadvezér. Az ütközet, mint eddig a vezér összes csatája, győzelemmel zárult, de meglepően nagy veszteséggel. A segédcsapatok létszáma a negyedére csökkent, a rohamlovasok 1600 lovasa közül pedig 214-en élték túl az ütközetet, 167-en a csata utáni első hetet. Én is megsérültem, lábamat törtem, és egy lándzsa átfúrta a vállamat. De nem szereltek le, sőt. Előléptettek a rohamlovasok parancsnokává. Így már biztos voltam abban, hogy egyhamar nem szabadulok meg a seregtől.



*Alard, germán eredetű férfinév, jelentése: nemes szív
**Patavium, észak olaszországi város (mai nevén Padova)