[MK] Az elmúlt napok történéseiről

Day 2,668, 06:13 Published in Hungary Hungary by eMagyar Kormany



Adjon az Isten!

Itt eMagyarország Vezérlő Fejedelme, elnöke, a kuruc Tarsolytestvér jelentkezik. Akit csak a lényeg érdekel: lesz román NE! Részletek lejjebb.

Először is egy rövid, áttekintő leírást szeretnék arról közölni hogy mik voltak a megválasztásom óta lezajlott legfontosabb történések.

Cseh puccskísérlet

Még meg se száradt a tinta a szavazólapokon, amikor "megörököltem" Azurefalcon cseh puccskísérletét. Állítólag saját pénzéből állta a 200 ezer HUF-os indítási költséget és a CO-t. Úgy voltam vele hogy végülis magyar érdek ha kiterjesztjük fennhatóságunkat, életterünket a környező gyengébb államokra, ezért becsületből támogattam az akciót. Ráadásul ne feledkezzünk meg róla hogy pár éve volt egy "internacionalista forradalom" Csehországban, és számos vörös szemét ottragadt és időközben vezető szerepet szerzett az országban. Kezdetben állami felhívással és mozgósítással járultunk hozzá a diktátoros hadművelethez, mely egyre szorosabbá vált. Ezért bedobtunk állami pénzből 250 ezer HUF-ot CO-ra az idegen zsoldosok és a nagyobb sebzés érdekében. A győzelmet még így sem sikerült kicsikarni, Azure vagyona elfogyott, a Vezérkar pedig úgy döntött hogy nem égetjük tovább az állami vagyont. Nem volt elég Toldi Miklósunk hogy párbajban legyőzze a cseh lovagot. Az állami CO nagy részét II.Jemby hadügyminiszter asszony koordinálta a Hungarian Supreme Command MU-ból. No ezért rakok el otthon mindig egy kis dugipénzt sörre de ez már más téma.

Viszont! Egy rövid tanácskozás után egy huszárvágással úgy döntöttünk: Jemby lebontja a saját cégbirodalmát és az elbukott 250 ezer HUF-ot önköltségként átutalja az állam kasszájába, kárpótolva ezzel az adófizetőket. Jómagam pedig ezen felül 10 ezer HUF-al (saját pénz) járultam hozzá a kárenyhítéshez. Vajon melyik korábbi hadügyminiszter tett már ilyet?

Revíziós sikerek

Kárpátalját és Őrvidéket megtartottuk és meg is fogjuk! A Felvidék a keleti rész kivételével visszatért, Pozsony várában ismét magyar zászló leng! A Fekete Sereg diktátorsága révén elnyomásban tartjuk az ottani tótokat, így nem valószínű hogy rövid időn belül magukhoz térnek ama czímzetes atyafiak.



Egyéb csaták

Mivel a revíziós minimumot teljesítettük, ezért egy szinttel feljebb léphetünk. Belátható időn belül a kongresszus/Kurultáj elé terjesztem a román NE-t, melyet reményeim szerint megszavazzák a Tekintetes Karok és Rendek. Utána összemérjük fegyvereinket a wlach kecskepásztorokkal és egy hatalmas b_kak_e party-t rendezünk bukarest városában. Készüljön mindenki!

Előkészítés alatt van az izraeli AS (légicsapás) is.

TP-s csatákat folyamatosan biztosítunk a népnek.



Törvényjavaslatok

Első javaslatom az Izráel-el történő kereskedelmi kapcsolatok megszakítása és embargo bevezetése volt. Hogy miért? Hát azért, pontosan.

Thaiföld elnökének MPP javaslatát elfogadta a kongresszus, továbbá MPP-t kötöttünk lengyel barátainkkal. Velük megegyeztünk hogy a Kelet-Felvidéket hamarosan visszaadják Magyarországnak.

A honfitársaink terhét csökkentendő, a munka utáni adót 1%-al csökkentjük. Vivát! Holnap pedig 30 grammal nő a csokoládé fejadag!

Tegnap, azaz kedd este tiszteletemet tettem a Kongresszus-Kurultáj szokásos heti gyűlésén. Egyetlen napirendi pontként a képviselők kérdéseire, aggályaira válaszoltam. Őszintén szólva élveztem a helyzetet és remélem mindent sikerült tisztázni. Log van szerintem róla. Ugyanakkor szeretném megköszönni a Kongresszus-Kurultáj és a képviselők eddigi támogatását, fegyelmezettségét a törvényjavaslatokat illetően!

A német NE-t leszavaztattam a törvényhozással. Kárunk nem származott belőle, a javaslatot Ernst Dacicus Maximumus javaslatára nyújtották be. És akkor rá is kanyarodok a személyi kérdésekre.



Ernst és a tanácsadók

Felröppentek olyan hírek hogy kormányomat sötét méregkeverőkkel, sarlatánokkal, Grímákkal és Raszputyinokkal vettem körül, akik behálóztak engem, sőt már egyenesen diktálnak nekem. Belátom hibáztam hiszen nem adtam ki időben értesítést a személyi változásokról, ugyanakkor megindult a szokásos sárdobálás, hisztériakeltés és a torzítás az MHP-Civil-ICS "tengely" részéről.
A megválasztásom óta 3 ember ajánlotta fel hogy segít tapasztalatával a hadügyi kérdésekben: Ernst, NightwatcherHUN és Haszontalan pkrusi. Mivel ők nem szerepeltek a kormánylistámon és nem is tekintem őket kormánytagnak, afféle külsős tanácsadóként benne vannak a hadügyes körlevélben. Jogos tehát a kérdés: milyen jogkörökkel rendelkeznek? 1. Meghallgatom a véleményüket, tanácsot adnak. 2. Mivel a hadügyben mindig, állandóan (és az előző kormányokban is) kevés az aktív ember ezért segítenek ha úgy adódik a Hadügyi Közlöny szerkesztésében. 3. TP-s csaták miatt a shoutfalon RW-ket szerveznek.
4. Mivel nem kormánytagok, állami pénz közelébe nem férhetnek és nem is fognak.
Ennyi. Ernst nyilván túllépte a jogkörét amikor beadatta a német NE-t, ezt azonban kommunikációs hibának tudom be, az ország számára pedig nem származott kár belőle.

És akkor most lerántom a leplet Ernst ténykedéséről:



A folytatás, mert nem volt kedvem prt screenelni:

Dacicus Maximus to II. Jemby and 7 more people | 4 days ago
meg nincs veszve ne adjuk fel

Dacicus Maximus to II. Jemby and 7 more people | 3 days ago
igen, de elobb kell elotte masik tps csata.

Dacicus Maximus to II. Jemby and 7 more people | 3 days ago
meg nem lehet elinditani mert megvedtunk egy masik nemet rwt 24 ora bunti

Dacicus Maximus to II. Jemby and 7 more people | 3 days ago
igen, utazz oda es ha megjelenik az inditas akkor lehet shoutolni

Dacicus Maximus to II. Jemby and 7 more people | 3 days ago
Szeevezzetek egy ukran tps rwt aztan mehet a rineland

Dacicus Maximus to II. Jemby and 7 more people | 3 days ago
Rwk elinditva tarsoly majd burgit tedd be codnak.

Dacicus Maximus to II. Jemby and 7 more people | 2 days ago
Oszd majd ki az rw inditos penzt a 3 fickonak es ird be egy doksiba ki kapott.

No hát ennyi lenne. Mondhatni csip-csup dolgok az RW szervezés és a HK frissítés mellett. Megértem az MHP-Civil-ICS tengely pedálozását (hiszen nem bírják elviselni hogy megbuktak és most a partvonalon vannak) de kérem a személyes ellentéteikkel ne próbálják megzavarni a kormány munkáját. Főleg úgy hogy semmi erkölcsi alapjuk nincs meg erre. Eddig sem sikerült a zavarás és továbbra sem fog. 😉


Éhesló

Éhesló olyan sötét sakteri gyűlölettel béget együtt a jeticsicskákkal hogy azt még az egykori Pester Lloyd is megirigyelné. Ezért nyilvánosan felajánlom neki: beveszem a kormány körlevelébe, mibbites kormányszobájába és bejárást kap a fontosabb orgokba. Részéről ez nem járna túl sok munkával (kiabálni amúgyis jobban szeret), de legalább nem vaktöltényekkel lövöldözne. Várom mihamarabbi válaszodat, Éhesló!



Az eddig megjelent állami közlönyök:

[MK] Köszöntő
http://www.erepublik.com/en/article/2503927

Megvédjük Kárpátalját!
http://www.erepublik.com/en/article/2503947

[HK-Frissítve 2] Közép-Felvidék, Cseh puccs, Kárpátaljai győzelem
erepublik.com/en/article/2503986


[KK] Márciusi Beköszönő
erepublik.com/en/article/2504099


[SZK] Márciusi beköszönő, tervek, harcicsomag-változás!
erepublik.com/en/article/2504072


[HK] Baden-Württemberg TP
erepublik.com/en/article/2504123

[HK] A mai cseh puccskísérlet
http://www.erepublik.com/en/article/2504199

[VoeH] Greetings Friends and Allies of eHungary!
erepublik.com/hu/article/2504431

[SZK] 'Vedd át!' projekt, Újonc küldetéssorozat és egyebek
http://www.erepublik.com/en/article/2504622

[HK] Rhineland-Palatinate, Burgenland
erepublik.com/hu/article/2504627

[OM] Beköszönő
erepublik.com/hu/article/2504548

[KK] Lengyel MPP
erepublik.com/hu/article/2505028

[OM] Kvíz
erepublik.com/hu/article/2505078

[HK] Zsolna
http://www.erepublik.com/en/article/-hk-zsolna-1-2505155/1/20


A kormány folytatja működését, köszönöm mindenki támogatását!

SHOUT:

[MK] Az elmúlt napok történéseiről
http://www.erepublik.com/en/article/2505203

Tisztelettel,
Tarsolytestvér
Magyarország Vezérlő Fejedelme