[Magyar Közlöny] Rotyogtatunk, vagy csak nem bírunk velük?
eMagyar Kormany
Kedves eMagyar Polgárok!
Négy igen kellemetlenül eredménytelen napon vagyunk túl: Románia eltörlése után keleti szomszédaink mond a mi, mind a lengyelek által megszállt területeiket sorra felszabadították, és tették ezt annak ellenére, hogy az első három RW-ben (Körösvidék, Erdély, Máramaros) teljes mozgósítással, irányítással és szinte folyamatos osztással (4 nap alatt mintegy 4000 tank) vártuk őket. A körösvidéki RW-t még foghattuk a húsvéti hétfői bágyadtságra, azóta azonban e tekintetben egyenlők az esélyek. Az, hogy szinte folyamatosan 100-150-nel több román játékos online mint magyar, arra utal, hogy felszabadításuk legalább annyira lázba hozza őket, ahogy mi is így éreztünk két héttel ezelőtt.
A további fejleményeket a szövetségi akciók függvényében is kell szemlélnünk. Szerbia elfoglalta Horvátország eredeti régióit, egy olasz régióra szorítva vissza az árpádkockásokat. Bulgáriában és Macedóniában megtört a kettős szorítás: mindkét ország előretört görög és török területeken. A lengyelek - akik korábban a nyugati tervekben vetélytársunkként léptek fel - a bolgárokkal együtt megtámadták a törököket. Ebben a helyzetben, amikor az első román régió, a lengyelek megszállta Bucovina felszabadult, azonnal, az első lehetséges pillanatban újra NE-t adtunk be rájuk, hogy megszerezzük a kezdeményezést. Tehettünk volna másként, indulhattunk volna most nyugatra, azonban egy ilyen helyzetben nem hagyhattuk védtelenül szövetségeseink oldalát. Hangsúlyozom, ez nem szövetségi kérés volt, a fenti helyzet ismeretében a döntést én hoztam meg.
Így lehetségessé vált, hogy az RWkben elég kilátástalanul ütött (ha jól számoltam, egyetlen minicsatát sem tudtunk hozni, minden erőfeszítésünk ellenére sem!) románokkal 1v1 csatában, kedvező időpontban indított támadással mérkőzhessünk meg. A hadügy több ezer tankkal, osztási rendszerrel, előre megszervezett irányítással készült a csatára. Az első minit hosszabbításban elvesztettük, a másodikat és a harmadikat, szintén hosszabbításban, erős tankolás mellett, megnyertük:
Így rotyogtatunk mi... Kemény tankolással tartották a székelyek, sereg, civilek a falat, amíg lehetett.
Eközben a szövetség egy másik fontos csatája is zajlott: Molisében a makedónok támadták az utolsó horvát régiót. A ONE ekkor teljes prioritást kért ennek; ezt mi, a negyedik - és általunk elvesztett - minicsata után megadtuk. Nem volt könnyű döntés ennyi tankolás után, de az látható volt - és a tegnapi nap nagy tanulsága ez - hogy szövetségi segítség nélkül most, folyamatos osztás mellett sem tudjuk megnyerni a csatát. Molisét végül a ONE HQ másfél további kör után feladta, ekkor Máramarosban már ismét a románok vezettek, estig egyenlítésig sikerült jutni, ekkorra azonban a hazai aktivitás annyira mérséklődött, hogy a folytatásban éjjel nem volt esélyünk.
A mai napon - becsléseink szerint az ellenségnek kedvezőbb, minél későbbi időpontban - valamelyik alföldi régióban kell majd védekező harcot folytatnunk. Kérek mindenkit, hogy erre, és - csak a hadügyi irányítás kérései idejében - Pozsonyra koncentráljunk! Tartalékoljunk wellnesst a csatára, és aki tud, éjfél után is jöjjön csetre, magam is így fogok tenni! Az osztrák csatákban ne üssünk, azt pedig nyomatékosan kérem, hogy se a pozsonyi se az osztrák RWkben magyarok ne üssenek a másik oldalon! Azt is hasonló nyomatékkal kérem, hogy aki ezekben az erőfeszítésekben bármilyen okból nem vesz részt, és inkább BH-ra, zászlóra hajt, semmiképp ne tegye ezt a haza és szövetségeseink ellen!
Mind a magyar, mind a szövetségi vezetés növelné a sebzéshatékonyságot: a hétvégén megvizsgáljuk egy újfajta irányítási modell lehetőségét a hadsereg számára, a katonák erről a tisztikari szobában tájékoztatott parancsnokaikon keresztül fognak tájékoztatást kapni.
A címben feltett kérdésre eddig a második a helyes válasz. Ne feledjük azonban, hogy ez a "bírunk-e velük" rajtunk, gyakorlatilag csak rajtunk múlik. A saját, egyéni döntéseinkben, azok összességében rejlik eMagyarország - és tágabb értelemben a szövetség - sikere, katonai eredményessége. Ahogy valaki ezt RL mondta jópár éve: mindenki hozzon még egy embert, románt ütő katonát!
Comments
nah ez egy fasza írás, kitartást a munkához
vote
Romanoknal nincs zsold. 4000 tank 4 nap alatt szerintem nem sok, ennyit a borona is kioszt. Romanok van amikor 8000 tankot is osztottak egy nap alatt.
Remelem sikerul ujbol atvenni a kezdemenyezest.
Nem borult eléggé az egyensúly. Ortodox húsvét mikor lesz? Lehetne esetleg akkor odaköszönni?
Karlista: most hétvégén lesz. Amúgy szép, érthető cikk.
Nekünk is ideje már egy komoly bébibum, sajnos mig ők gyarapodnak és erősödnek, mi szépen lassan elkopunk, ezt sajnos be kell látnunk.
Egyre nhezebb lesz ellenük, és bébibum nélkül egyre hátrébb esünk nemcsak a románok ellen, de szövetségi szinten is egyre értéketlenebbek leszünk.
Bébibum a jövő kulcsa amit már nagyon régen hangsúlzozni kellene, nem pedig ilyen olyan hadügyi reformokat
Ergo javithatunk mi fegyelmezetlenségen, harcmodoron, de mit ér, ha egyszerüen egyre nagyobb túlerővel szemben találjuk magunkat?
Bandi+1
mindenki hozzon még egy embert! de igazit!
Szep cikk! Jo elemzes! Csuggednunk nem szabad, Hajra!
eszembe jut a részlet a Svejkből, hogy az intelligens emberekből mennyivel jobb szakács válik.
súlytalanok vagyunk mint a lepkefing
Vote, az 'árpádkockások' kifejezésért! LOL
1. Nem segít sokat ha a sebzésünk jó része szövetségesi csatákba megy míg gondolom a románok felszabadítása most Eden prioritás. Ezért is törlődnek el a horvátok és áll jól a többi front.
2. Igen husvét vasárnap és hétfőn esett a sebzésünk azután viszont egyből visszaállt az az elötti szintre. Érdekes módon pár hete mi Rw-ztük ki a román területeket úgy hogy nekik is szövetségesi segítséget kellett kérniük. Igen lehagytak minket létszámban de nagyban nem vezetnek még elöttünk.
A dolog egyszerűen arról szól hogy Eden fontosabbnak tartja a román felszabadítást mint a One a román régiók megtartását. One a horvát és török görög frontokra koncentrál jobban és ott nyer is.
De ezért kár is olyanban gondolkodni hogy mi Román régiókat fogunk tartósan tartani.
a cset családokat tesz tönkre, és elveszi a lelkedet!
sztem itt max arra van esély, h a románoknak elvegyük a kongájukat, ami nem lenne rossz. A kérdés annyi, h erre van e a one-ban akarat, vagy, h kit akarunk szívatni ezzel. Ezt kell fent eldönteni, és akkor arra koncentrálni (ez lehet román, horvát, görög, vagy török), sztem max kettő törölhető el pont kongára és ez se lenne rossz eredmény.
Illetve azt se felejtsük el, h jönnek a kínaiak is, akikben óriási tartalék van, plusz van egy tang li-jük. Román régiók hosszútávon nem tarthatók, ahogyan a horvát régiók se.
És persze nem ártana egy bébibumm, de nem tudom honnan lehetne még meríteni, főleg olyan játékosokat akik itt is maradnak.
vote! kell a bébibumm ez nem vitás, és egy kicsit szervezettebben és aktívabban működni... akkor nem lehet gond. : )
"És persze nem ártana egy bébibumm, de nem tudom honnan lehetne még meríteni, főleg olyan játékosokat akik itt is maradnak."
Tény nincsenek többszáz fős növekedéseink ami elég aggasztó ahogy az is hogy a napi érkezők száma nálunk 30 körül mozog románoknál meg 80 felett.
Ettől függetlenül érkeznek játékosok a játékba csak nem tudjuk ittartani őket.
Av felmérésemet több 3 hónaposnál fiatalabb töltötte ki ( 30 fő felett ) mint 9 és 18 hónap közötti játékosok összesen. Igaz ez egy 253 fős mintából van de akkor is elgondolkodtató.
Nem tudjuk ittartani az embereket mert nem kérdezzük meg mit szeretnének. Nincs már olyan élénk média modulunk mint régen. nem fog minden kezdő újságot írni és teleírni a médiát az ötleteivel, elképzeléseivel. ami régen kicsit idegesítő lehet de mégis hasznos egy dolog volt.
Meglepődnénk néhány eredményen szerintem. például a legtöbb kormány azt hiszi románokkal nem lehet békét kötni mert a népet ez mozgatja. Meglincselnék a kormányt ha nem lenne román csata.
Ehhez képest meg lehet tippelni 253 emberből mennyi helyezte előrébb a román csatát pl a bónuszok szerzésénél: Összesen 36 ember.
A román csaták fontossága az 5 cél közül messze a legalacsonyabb. 1-től 10-es skálán 4,49.
A bónuszok 7,44 , A szórakozás 7,01 , a hódító csaták 6,46 , A büntető hadjáratok 5,71 pontot értek el.
Peterbond +1
Ki nem szarja le a szorosoket..... egyszer megy a nyavajgas, hogy meg kell oket utni, amikor ez reszben sikerul, mindenki Odasimul az aktualis kormanyhoz, hogy hu de jo, azutan a romanok visszanyomjak a hatart es megy a siras.... Olle... nem unjatok meg??
en kezdem... menjunk es ussunk hollandust, meg franciat.... KALANDOZZUNK 😃.....
Baby boomot megszervezni talán meg lehetne, de az emberek elmennek, ha látják mi folyik itt. Az egyik fele az aktív játékosoknak mondja, hogy jöjjenek csetre, a másik fele meg bőszen tiltakozik ellene, hogy a cset szar, meg mittudomén. Pedig én emlékszem, hogy anno, amikor mi kezdtük, a cset is egy igazi megtartó erő volt. Beléptünk a pártba, századba, bárhova és az ottani emberekkel beszélgettünk, ha ráértünk. Könnyebb tájékozódni is, mint cikkekből, shoutokból. Szóval ez az egyik, amit tenni kéne. Rászoktatni a kezdőket a csetre.
A másik meg: a közhangulat javítása. Ha valaki állandóan azt látja, hogy ugyanaz megy, mint RL, mocskolódás, mocskolódás hátán, akkor nem fog itt maradni.
Oké akkor azt kéne látni, h lehetne ittartani a kezdőket. Ehhez kéne egy aktív, jó minőségű magyar média, hadi cikkekkel, nagy összefoglalókkal, emagyar történelemről, nagy játékosokról. Akkor kéne megint egyetem. Az nagyon jó volt, lehetne újra.
A cset nehéz dió, én nekem fétisem van tőle, ettől még nagyon jól eltudok szórakozni én cseten is 🙂 Akinek kedve van nyilván menjen fel, de azt is látni kell, h a magyar szobákban sok az üresjárat, és ez nem jó. Kellenének csetes nyereményjátékok is, stb.
És akkor eljutottunk a végponthoz, ki szervezi meg mindezt?
Nagyot tévedsz.
A bírunk-e velük kérdés ugyan nem csak rajtunk múlik, hanem az erőviszonyokon.
Sok-sok év magyar-román háborúzás után éppen ideje lenne leszűrni a tanulságot:
NEM BÍRUNK EGYMÁSSAL, s ez egy erőforrást pazarló értelmetlen háború.
Ideje lenne több erősebb szövetségest és több gyengébb ellenséget keresni!
A hitelességről és becsületről nem ártana elgondolkodni mielőtt nagy arccal ideröfögsz a népnek megint.
mobra1.(épp egy éve): http://www.erepublik.com/en/article/-magyar-hazafiak-p-aacute-rtja-aacute-ll-aacute-sfoglal-aacute-sunk-az-imp-iacute-csr-l-1760271/1/20
http://www.erepublik.com/en/article/a-rom-aacute-n-sz-eacute-kely-paktum-1759498/1/20
mobra 2. lazoval és a teljes emagyar(??) kongával, kivétel nélkül:
http://www.erepublik.com/en/article/eln-ouml-ki-nyilatkozat-a-rom-aacute-n-b-eacute-k-eacute-r-l-1893641/1/20
A zene tánc dugás leveses buliból nagy NE váltó verseny kerekedett ,amit két hét alatt kétszer is elbuktak a marhák, köszönhetően a bolgár-ukrán páros taktikai magasiskolájának, amit meg sem voltak képesek érteni a kongadroidjaikkal, nem hogy hatékonyan fellépni ellenük.
sorihun:http://www.erepublik.com/en/article/horv-aacute-t-b-eacute-ke-nyersanyagok-eacute-s-iacute-gy-tov-aacute-bb-el-re--1843069/1/20
http://www.erepublik.com/en/article/horv-t-magyar-b-keszerz-d-s-1843208/1/20
http://www.erepublik.com/en/article/a-horv-t-magyar-b-k-r-l-1843656/1/20
http://www.erepublik.com/en/article/2011-09-02-eln-ouml-ki-besz-aacute-mol-oacute--1855002/1/20
18 nap alatt buktak el mindent: adott szót, becsületet területeket és nagy nagy terveket.
arget: http://www.erepublik.com/en/article/-mk-horv-aacute-t-nap-1995252/1/20 nekik 6 nap elég volt a buktájukhoz, olyannyira, hogy a cikluszáráskor már minden beszámolóból kimaradt a nagy bónusszerző békéjük.
Régi ügyekről, őrvidéki, kassai, pozsonyi, kárpátaljai polgárháborúkról, országeltöröltető jabbáról és társairól már nem is szólva...
i.cs. és még sokan mások mindegyik mögött, mély egyetértésben. Semmit nem tanultok soha semmiből.
Rég eljátszották a becsületüket (páran sokadszorra is), ki hisz nekik ma már?
Akiknek ez sok sok morális bukfenc végig kóser volt.
Nekem nem volt az.
Nem is hiszek nekik, még ha kérdeznek, akkor sem, mert elárulnak bárkit bármiért bármikor.
Mint most épp teszik ismét, sokadjára.
Megint jőnek, rotyogtatnak: http://www.erepublik.com/en/article/megint-j-nek-s-rotyogtatnak--2006454/1/20
PC GURU,Gamestar, ncore, index,origo,transzindex es meg sorolhatnam.Allitolag van erepen nem egy hivatasos ujsagiro.Akkor tessek irni cikket es megjelentetni mindenhol.
azt hittem a rotyogtatás szó le lett védve éhesló által.
Értelmes ember 1 hét (óra) játék után leszűri, hogy ez egy értelmetlen faszság, játékélmény semmi, RL pénz nélkül tulajdonképpen játszhatatlan és baromira elkésett a regisztrálással + lepkefingot sem ér hónapokig a korábban regisztráltakat megközelíteni sem lehet. kb. ennyi
Nem copyrigtos (egyébként is utálom ezt a mokrofosszerű lehúzást).
Amennyire én látom, inkább az a probléma, hogy az első 1-2 hónapban tényleg gyorsan lehet fejlődni, utána viszont masszív gold-, illetve pénzhiány alakulhat ki. Ilyenkor jönnek a trükközések: monetary market, import áru - előbbi lehetőséget egész ügyesen szanálták (vagy nem, csak én foglalkoztam vele keveset), utóbbinál az árrés esett a kritikus érték alá. Persze lehet pusztakézzel ütni, úgy anyagilag jobban jár az ember rövid távon, távlati síkban viszont a DO-t sem tudja teljesíteni.
Összegezve: inkább gazdasági vonatkozásai vannak szerintem annak, hogy kevesen maradnak itt. Elég sok jó arc írogat cikkeket és kommentálgat alattuk, még ha néha marakodás is van. Hogy mi a megoldás? Azt ne kérdezzétek... Egy biztos, gyakrabban jön az ember, ha a frusztráltságát levezetheti a fight gombon. 🙂
korrekt cikk. ha megvédjük SGPt, mi az elképzelés a jövőre nézve?
Egyetértek Peterbonddal: román régiók hosszútávú megtartása jelenlegi népességünk mellett illúzió.
Más stratégia kéne.
ezér jó a másik játék..ott már csak200-300strel vagyok lemaradva azoktól akik az eleje óta játszanak, én meg 3 hónapja játszom. ennyi
Na,akkor hajrá!!!
eheslo : nem copyrightos.. nem hát. pedig lehetne, hisz ez az agyszüleményed és ráadásul sajátod.. ennyi baromságot más ember szerintem nem tud magától kitalálni. De míg ilyen hazaáruló Magyarországgal hadban álló ellenséges áp- val rendelkező, itthonról dezertált, rotyogtató mutyis emberek vannak, mint te addig ne csináéjunk boomot.
sorihun, inkább erről hazudj nekünk valami újat:
http://www.erepublik.com/en/article/horv-aacute-t-b-eacute-ke-nyersanyagok-eacute-s-iacute-gy-tov-aacute-bb-el-re--1843069/1/20
http://www.erepublik.com/en/article/horv-t-magyar-b-keszerz-d-s-1843208/1/20
http://www.erepublik.com/en/article/a-horv-t-magyar-b-k-r-l-1843656/1/20
http://www.erepublik.com/en/article/2011-09-02-eln-ouml-ki-besz-aacute-mol-oacute--1855002/1/20
Hazudd el nekünk ezredik változatban, hogy miért estél a crománok hátsójába olyannyira, hogy még egy kétfordulós őrvidéki polgárháborút is megért neked amit kaptál tőlük?
A végére kiderült, mit rotyogtattak a morális zombik:http://www.erepublik.com/en/article/jetib-eacute-ke-rotyogtat-aacute-s-yetipace-fiebre-2024759/1/20#comments
3 hét alatt felszabadították a jetiket, majd eladták nekik Szegedet is.
Ennyit értek.
Szart sem.