eMagyarország
Afrodon
Kedves Olvasó!
Mai cikkemben az utóbbi évek eseményeit foglalom össze a saját szemszögemből!
Tekintve, hogy a saját véleményem, lehet indulatokat fog generálni!
Rövied áttekintés az előzményekről:
Már az idejét sem tudom mikor vezettég be az EPIK csatákat, de nem ma volt. Eleinte minde szép és jó volt, de adminék látták, hogy az emberek ha ügyesen játszanak még nyerhek is a heti versenyen és ebből kifolyólag kevesebbet költenek.
Jól megcsinálták hát a diviziokéti epik követelményeket, amelyek dinamikusan, random módon változtak.
Itt kezdődik a cikk lényegi része!
A magyar vezetés azt mondta, a megváltozott rendszere, hogy nem támogatja az epik csaták szervezését, akinek kell csináljon magának. Az ok az volt, hogy ez csak pár embernek hozna előnyt...
Az utóbbi hetekben a kormány arra buzdította a magyarokat, hogy üssenek itt-ott-amott, de a végén buktuk a csatákat (össze-vissza üttetés is benne volt).
Jött a nagy sírás mindekitől, hogy a magyat "tankok" nem ütnek és a szerb nagyok páran lehozzák a köröket.
Hát kérem szépen, hogy üssön a magyar, ha az ellenfélnél hetente volt TP-s epik szervezve. Kezdetben gondolom állami oldalról, később már önszerveződő formában.
Egy Legened XX rangú ember KÉTSZER akkorát sebez, mint én mezei ember (legend VIII). Ebből már leszűrhető, hogy gyengék vagyunk, de nem csak azért mert kevesen vagyunk, hanem azért mert nincs magas Legend rangú játékos vagy csak kevés.
Talán itthon KÉT emberke van Legend X felett...
Ha valaki saját erőből (állami segítség nélkül) építgette a karakterét és jutott el arra szintre ahol van, az had dönthesse már el mit kezd vele!
A kialakult helyzetért minden kormáy hibás kivétel nélkül, de akik többet kormányoztak, azok jobban! (talán a kardos vezetés találta ki a nuku állami segítséget)
Mostantól csak akkor ütök itthon csatában, ha:
- az epik
- elég magas CO va kirakva
- BH/SH kedvemben vagyok
Adtak a magyar harcosok eleget már az országnak ingyen és cserébe alig kaptak valamit...
Akinek ez nem tetszik büntessen meg! 😉
+1 infó: általában 22-06 alszom, és TP-re van állítva a rendszer. A jó hír, hogy No Weapon use van beállítva! 😉
Üdv,
Sanyi
Comments
Megértem az álláspontod, de azért néha besegíthetsz, köszi. Tudom eddig is megetted 🙂
True story!
nem hiszem, hogy máshol az állami segítség nevelte ki a több legendát. nem veszel elég pakkot. szégyeld magad 😃
Én még a túl gyakori Magyar csaták hiányát is gondnak érzem mikor hiába van Legend rangod nem tudsz gyorsabban fejlődni.
Ő mennyire beli saját vényes lombijával.
"+1 infó: általában 22-06 alszom, és TP-re van állítva a rendszer. A jó hír, hogy No Weapon use van beállítva! 😉"
Milyen rendszer?
Script 🙂
Milyennel lehet ilyet csinálni?
Le a Vesztesekkel!
Éljenek a Semmisták, pusztuljon, lángoljon az eVilág végre.
Adjatok CO-t, epiket, győzelmet nekünk, vagy hulljatok el ti is, mint a többi semmista!
Ti vagytok a vesztesek.
Nincs ehazátok, nincs a romser admini háttérinfókkal tolt fékereivel összevethető vagyonotok, erőtök sem.
Amitek lehetett volna: erős, a virtuális hazájáért is áldozatokra kész magyar közösség, azt megaláztátok, kihazdnáltátok, átvertétek.
Magatok vagytok a semmi közepén a kapzsiságotokkal, a vicces mágnásvagyonotokkal, “legendás erőtökkel” a köz pénzére lesve, CO-ra mohón.
EMagyarországot legyőztétek, de az erepen vesztesek vagytok.
Van valami diszkret baja a dolognak, amikor tudatosul az emberben, hogy egyetert ehespacival...
65%
Sry +65%
"...mint én mezei ember..." - nos, igen.
A cikk alapvető tévedése, úgy gondolom: szerinte ugyanúgy játszanak a szerbek, mint mi.
Nem.
Ők nyerni akarnak, játszani akarnak, élvezni azt, hogy részesei.
Mi magyarok mit akarunk?
Nagyobb számokat a karakterlapunkon. Ügyeskedni, nyerészkedni, kiokoskodni több hasznot. Mi nem ütünk, ha epic várható, de majd akkor aztán igen. Nem ütünk 30-as légi CO-nál, mert úgy néz ki, várható majd a 200-as, és akkor ugye bolondok voltunk. Nem ütjük el a rakétáinkat ingyen, de majd a nagy CO-ért! Mi kimatekozzuk, hogy minimális befektetéssel, esetleg mások erőfeszítései árán hogyan tudunk gazdagodni vagy erősödni. Nem a nagy egészet nézzük - igen, igaz. Csak azt, hogy nekünk per pillanat éppen mi előnyös. Elüldözzük saját játékostársainkat, mert az nekünk erkölcsi győzelem, aztán nézünk, hogy hát hé, hol vannak a magyarok a csatamezőről, biztos a tuggyukkik a hibásak...
És mire rájövünk, hogy talán szélesebb látkép kellene (persze nem, nem jövünk rá), addigra a többiek elrohantak mellettünk.
Nincs elég epic?
Voltak epic-szervezések, jóval kevesebb pénzből is, mint a szerbeknél. Az epic-határ náluk is ugyanannyi, viszont míg itthon van 5-10 epic-esítő, náluk van 30. Emlékezhetünk Nintsen-ernst kudarcba fulladó epic-próbálkozására, a szerencsétlen időzítésen túl a játékosok 75%-a a többiekre várt: "na, marhák, csináljatok már nekem (!) epic-et" 🙂
A szerb nagy tankok ütnek, nem ritkán, mint a bolond. Ne szépítsük. És nem 5 tankjuk van, aki, ha jó kedve van, ha éppen úgy érzi, hogy most megéri (akár mert jó érzés nagy hősnek lenni, akár, mert tényleg önzetlen pillanat, akár, mert anyagilag hasznos) harcolni, akkor belevág értelmetlenül sokat. Olyan tankok futnak náluk, akiket a nagy többségünk nem is ismer - aztán megjelennek, és belevágnak milliárdokat. Akkor is, ha totál nem éri meg nekik anyagilag. Packoznak, RL pénzt tolnak bele, vásárolnak.
Teljesen tippre - nálunk van:
- 300, aki üt, ha éppen, de nem érdekli
- 300 matekozó,
- 10, aki beleüt keményen
Náluk, szintén tippre:
- franc tudja mennyi kétkattos
- 400 matekozó
- 30, aki beleüt bármennyit
Kétségtelenül nem nagy aránybeli különbségek, direkt számokat nézve viszont átüt az előnyük.
1 magyar nagy ütésre jut nálunk 3 fotelhuszár-megmondóember, éles kör top50-ben sosem járt harcos (kivéve, ha lejárnak a nagy bombái, és el kell őket ütnie).
Ők is b*szogatják egymást (sőt, kiegyeznek akár az albánokkal, ha saját honfitársaikat kell hatalomból kirakni), aztán, ha kell, ütnek keményen. A matekozók is. Ha nem ütnek, az politikai ok, amibe beleállnak. Nem öncélú.
Szóval: nem szentek, nem zsenik, nem csuda okos a kormányuk - hanem elég sok akad náluk, akik máshogy játsszák.
Ez a titok.
DoA: lett volna elég magyar is, aki jétszani akart volna. 24 ezer körül voltunk a csúcson fékestől.
De módszeresen elüldöztétek őket: polgárháborókal, senkikkel kötött buta szövetségekkel, majd a serhun romserre cserélésével.
Ez a ti bandátok bűne, nem azoké, akikre a hányás jött mobra fékjeitől, tolvajló lopásaitól és a románok bérén vett bicskás kápók antimagyar cenzúrájától.
A rácot nem akadályozta semmi a magyargyűlöletében, ahogy a románt sem.77Ti meg itt a magyarokat étverve nyaltátok mindkettő magyargyilkos banda seggét.
A vesszoparipam! NE! Allandoan kellene hogy legyen egy edzopartner akivel ezt le kell szervezni! Miert? Mert sokkal tobbet ad az evenkenti egy alkalomnal...
Csakhogy aztán előkerül az "unalmas FF/TW/RW" szlogen, felül rá az éppen aktuális társaság, megy a piszkálódás, hogy "farmvillező kis idióták, uncsi semmiütők, miattatok hal ki a játék, stb."
Na de aztán, ha lesz valami - akkor meg az a baj: elment a sok pénz, a HM elszórt ennyi meg annyi milliárdot, elbuktuk a bónuszokat, eredetiket, szemét hazaárulók.
Nálunk ez a játék fő vonulata.
Az bolond ma itt, aki komolyan veszi. Lássuk be. 🙂
Hat igen! Ez igy van! Aztan ha baj van kevesebbet tudsz segiteni! Amire felhivta Sanyi a figyelmet az sajnos megallja a helyet! Hogy akarok barmit is csinalni amikor atutom a falat es megjelenik egy legend x vagy xx! Egy utese 4-5 milla alaphangon! Mire en beleverek a csataba 20 millat O 200-at! Gyorsitoval javul az arany de meg mindig a legendxx a nyero 🙂
Megérne egy cikket.
De minek? Kinek?
Azért, hogy már a cikk kommentjei is bizonyítsák az igazam? 🙂
A szerbek többsége háborús gyerek volt, vagy utána született - bele olyasmibe, amiből mi szerencsére kimaradtunk. Mégsem látom azt az egyes posztok alatt, amit itthon igen, még a horvátok, albánok, bosnyákok sem mennek oda posztok alá úgy gyűlölködnek, mint itthon. Egy másik táborbeli szerb sem rohan emezekhez, és köt bele bármibe, csak azért, hogy kedvére gyűlölködhessen, és elmondhassa: "na, erkölcsi győzelmet arattam a szemét kis senki felett."
Nálunk meg néphagyomány, a kiemelkedés egyik eszköze. 🙂
Itt van ez a free area gyerek. Tudjuk, mert hát megírta a szakértő: ő a magyarok nagy barátja, a demokrácia őrangyala, a román diktátorok ellensége. És mit csinál? A románok kedvére betámad minket, a románok pedig röhögnek rajtunk, a magyar boldogokkal együtt: "nesztek serhun, majmok". Érdekes, hogy összeállt ez, ugyanaz teszi boldoggá a románokat is és a magyarokat is - és a szerbeknél is megvan ez. Nem most óta, persze.
.
És náluk nem áll ki valami hangos huszárkoma a tribünre, hogy "mi nem ütünk, de csak azért nem ütünk, mert ez a freearea meg a tuggyukkik hazaáruló magánbulija, és mi azért nem ütünk, mert azért, mert nem, aki szerb az nem üt, csak a hazaárulók ütnek!"... hanem, ha ez az irány, akkor jönnek ellenünk, és ütnek.
Megesett már komoly katonai bojkott náluk is - okkal. Nem csupán sértettségből, megbántottságból, kicsinyes, másikkal való kitolásból, hanem reális politikai játszma eszközeként. Aztán túltették magukat rajta, és összefogtak újra. És ehhez még packok és legendák sem kellenek. Csak ész.
Ezt nem fogjuk megtanulni sosem. Ez van 🙂
Mi másik játékot játszunk, igaz, hogy nemzetközileg ez nagyjából irreleváns, de minket, amint az évek mutatják: ez szórakoztat és elégít ki.
[removed]
Szerintem ez nem igaz, amikor Argentínát kellett felszabadítani nem ütöttek neki, hanem hazaárulózták, közlönyt hamisítottak és a parancs ellen ütöttek. Csak akkor, ha az anti-Asteria ellen megy, fogadják el.
Csakhogy mindezt politikai okból - nem pedig azért, mert be vagyunk sértődve, meratuggyukkik azok ördögtől valók, ezért van nekünk igazunk, nekik meg nem, nekünk meg igen, és különben sem úgyvót...
Írtam - csináltak a szerbek ennél gusztustalanabbat is (albánok bevonása) - de ez a politikai játék része. Olyat még nem láttam, amit te teljesen normálisnak és kulturáltnak határozol meg, és itt a magyar posztok alatt megy általad oly nagyra értékelten kommunikáló játékosoktól. 🙂
Pedig a szerbek a délszláv háború "gyermekei", nem csak annyi a különbség köztük, hogy RL valami abszurd módon félre-ön-megmagyarázott elvek szerint nem tekintik a saját honfitársaikat embernek.
Annak viszont örülök, hogy a harcban mutatott különbségeket illetően játékfelfogásbeli különbségekre rámutatni igyekvő válaszomból sikerült kiragadnod a lényeget. 🙂
Szerintem a lényegi állításodat cáfolom, miszerint a játékbeli felfogásban jelentős különbség lenne. Igen van néhány ember aki képes egy BH miatt egy életre besértődni, de ebből nem sok van. A legtöbb durva vita nagyon is politikai okból alakult ki nálunk is.
Szerintem, nem cáfolod, pusztán beálltál védekezni.
Annak, egyébként, hogy ők egymást utálják-e vagy sem, nincs köze ahhoz, hogy ha kell, akkor fel sem merül bennük az oly szép emlékű serhun, és az általad romándiktáror-ellenesnek mondott free area mellé/mögé simán felsorakoznak belpolitikai ellenfelei is. Még azok is, akik anno őrült nagyokat ütöttek értünk. A tankok teszik a dolgukat. Ha tetszik: vannak elegen olyan, akik tegyék a dolgukat. Akkor is, ha belpolitikai ellenfelük nyitotta a háborút.
Ej, nagyon egy személyre jár a gondolatod, ez, érzésem szerint, torzítja a valóságot.
Tehát azt mondod, nincs játékfelfogásbeli eltérés, tökre véletlen, hogy az elmúlt években ott egy gyenge kis országból lett egy durván túlerős ország, mi pedig a tuggyukkik miatt valami rejtélyes módon - bár koppra ugyanolyanok vagyunk, mint a szerbek - hát, Istenem, veszítünk.
Azt mondod, megcáfoltad a megközelítésemet - ugyanakkor maga a cikk azzal zárul, hogy a cikkíró ezentúl csak epic-ben és CO-ért fog ütni, vagyis csatlakozik a karakterlapjuk által irányított tömeghez.
Mit szólsz, egyébként, a cikkíró a katonai erejével - te szóhasználatodat idézve - zsarolja az államot.
A szerbeknél több a játékos, több a pakkvásárló játékos, ezért nyernek. Vannak akik teszik a dolgukat, mint ahogy Magyarországon is, csak ott többen itt meg kevesebben. Azon lehetne vitatkozni, hogy miért lett/maradt ott több játékos.... A szerb tankokat nem nevezném a FA politikai ellenfeleinek.
És a cikkíró szerintem nem zsarolja az államot, mindenki ott üt ahol akar.
Tehát leírod ugyanazt, amit én.
Azt, hogy többen veszik ezt komolyan. Az én véleményem annyival több, hogy szerintem ők nagyobb arányban akarnak játszani a szimpla matekozás helyett, és kevesebben futnak a másikkal köpő-versenyezni - és kevesebb a fotelhuszár-megmondóember, akinek egyetlen öröme a másik támadása.
Értem.
Megcáfoltál egyértelműen.
Régebben még azt írta😛 vannak a demokrata, romándiktátor-ellenes játékosok (free areáék), és vannak a romándiktátor-féle nagy tankok, az antidemokratikusok, akik elnyomják emezeket. Most meg már nem így van, hogy így volt?
Mindenki ott üt, ahol akar?
Hurrá! Így van. Mindenki ott üt.
Régebben azt írtad, ha a nagy tankok nem ütnek, vagy nem ott ütnek, ahol kell, és ezt a mentalitást zászlajukra tűzik, akkor az erejükkel zsarolják az államot. Könnyen változnak a szélirányok, mi? 🙂
De oké, mindenki ott üt, ahol akar. Ez esetben mitől várjuk, hogy összességében célokat érjünk el?
Még 1 lépés, és eljutunk odáig, hogy ne is legyen állam, hanem csak üssünk ahol éppen nyereségünk van belőle, legyünk szerencsevadászok, bérelhető fegyveresek.
Meg még 1 lépés, hogy rájöjjünk: ez csak akkor olyan szimpatikus hozzáállás, ha nem a mi kis kedvencünk van hatalmon, mert abban az esetben márpedig igenis tessék a hazáért ütni, prio szerint, HK-t követve, pontosan, mert aki nem, az hazaáruló tuggyukki-féle. 😃
Igen, többen vannak, de nem arányaiban többen. Szerintem, bár lehet, hogy tévedek.
https://i.imgur.com/V02SpwA.jpg
https://www.erepublik.com/en/article/2664213/1/20
"Régebben azt írtad, ha a nagy tankok nem ütnek, vagy nem ott ütnek, ahol kell, és ezt a mentalitást zászlajukra tűzik, akkor az erejükkel zsarolják az államot."
Végső soron az államnak nincsenek eszközei arra, hogy végrehajtsa a kormány döntéseit, ha a tankok nem értenek egyet vele és ellene ütnek. De amikor a magyar tankok Izrael felszabadításánál a prio ellen ütöttek, akkor nem azt mondtam, hogy nem üthetnek a prio ellen, vagy nem üthetnek ott ahol akarnak, hanem azt, hogy ne hamisítsák meg a priot és ne tekintsék illegitimnek/hazaárulónak az elnököt amikor nem az.
"Végső soron az államnak nincsenek eszközei arra, hogy végrehajtsa a kormány döntéseit, ha a tankok nem értenek egyet vele és ellene ütnek. De amikor a magyar tankok Izrael felszabadításánál a prio ellen ütöttek, akkor nem azt mondtam, hogy nem üthetnek a prio ellen, vagy nem üthetnek ott ahol akarnak, hanem azt, hogy ne hamisítsák meg a priot és ne tekintsék illegitimnek/hazaárulónak az elnököt amikor nem az."
Nem kell meghamisítani semmit.
Csak simán nem ütni.
Vagy azt mondani, hogy pl. az állami "üss RW oldalon" helyett igenis magyar oldalon kell ütni. Mert TP, mert az nem hazaárulás, mert akármi.
Vagy azt mondani, hogy "ez a tuggyukkik magánbalhéja, úgyhogy nem ütünk!"
De nem azt mondod, ugye, hogy van, aki illegitimnek és hazaárulónak tekintheti az ellenoldali elnököt, mert hát tényleg az, de a másik oldal nem tarthatja ennek emezt, mert hát nem az? 🙂
Ez vagy mindig katonai erővel zsarolás és prio ellenében fellépés - vagy sosem.
De ez már elvisz, más téma.
A linkelt cikkről - ennyi?
1 db játékos beszólt egy másiknak, aki válaszra sem méltatta? Te többet foglalkozol az asteriával, mint ők maguk.
Amúgy, ez itthon, mint tudjuk, kulturált, normális kommunikációnak nevezhető. Nincs ebben semmi.
"De nem azt mondod, ugye, hogy van, aki illegitimnek és hazaárulónak tekintheti az ellenoldali elnököt, mert hát tényleg az, de a másik oldal nem tarthatja ennek emezt, mert hát nem az?"
Nem és soha nem is tartottam senkit hazaárulónak.
A képet csak azért tettem be, hogy lássad miért írtam, hogy Free Areának már nem ellenfelei a tankok. Már nem azt képviseli, amit tavaly júliusban.
Akiket védesz és akik mellett kiállsz, azok éppen ezt mondják - következésképp őket képviseled.
Szálka és gerenda.
De, ismétlem, ez a téma félrevisz.
Legyen igazad, és tényleg teljesen ugyanolyanok vagyunk, mint a szerbek.
Mondom, elhiszem, a tuggyukkik a hibásak, és kész, nem kell töprengeni vagy megoldást találni, nem mi vagyunk a hibásak, hanem mások, olyan mások, akik nem mi vagyunk. 🙂
Szerintem én nem szoktam hibáztatni senkit amiért Magyarország ilyen helyzetben van. Egyszerűen csak nem tartom a szerbeket követendő példának. Itt sem, RL meg végképp nem, ennyi.
Ki tartja követendő példának őket?
El kéne döntened, hogy szerinted ugyanúgy játsszuk, és akkor nincs értelme követni vagy nem követni őket - vagy ne kövessük őket, amivel viszont elismered, hogy másképp játszunk.
DoA: a bandád ment bele a serhun helyett a romserbe, majd a two helyett az asteriába, utána - a romser által sec perc elvégzett gyarmattalanításunk miatt - proasteriába.
Nem kellene a románokkal kötött sunyi alkuitokat szétmaszatolnotok.
Nem a magyarok pacsiztak le a horvátokkal a rácok ellen.
Sajnos.
Hanem a magadfajta rácok miatt szoptuk a serhun farkát és szopjuk ma is.
Technikailag biztos igazad van. De az okok tekintetében nem biztos.
Elsősorban nem költünk "elég" RL pénzt a játékra sokkal inkább a packok ingame kitermelése a jellemző.
Volt szervezve epic, de már theface idején megbukott mert a költség felét sem tudtuk adakozásból összedobni.
.
Szóval a keddi epic/TP csata nem csak a mindenkori kormányokon múlott, hanem a játékosokon is.
A habitusunk is más a játékban, mint a horvát-szerb tengelyé, másként játszunk, nem vagyunk Széchenyik, sem Szondi Györgyök. A többség gobé informatikus a határon túlról, de ha nem is a többség sokáig meghatározó számban voltak itt. Mindenesetre bárhol is él RL a magyar erepjátékos, már az új nemzedékhez tartozik, 20-30-as. De a 40 felettiek sem grál lovagok, elég ha a Nalaja-Alioth páros ra gondolunk.
A következő probléma az, hogy minek tekintjük a játékot.
Játék államot hozunk létre, játék sajtót, játék gazdaságot. Játsszuk a szerepeket ebben a játék-gépezetben, de mindezek felett egy valós, de leginkább a virtuális térben létező közösség jött létre, ahol már a saját személyiségünk dominál, nem csak eljátsszuk kik vagyunk.
És mivel a játék nemzetekre osztott, megjelenik a haza, vagy a hazaszeretett fogalma is a játéktérre transzponálva. Teljesen változó, hogy ez valakinek semmit vagy a semminél többet jelent.
Nyilván nem azonos a valós Magyarországgal kapcsolatos haza fogalmakkal és érzésekkel, de mégis leképezi azt valamilyen formában. És ezt már nem játsszuk, hanem a játéktérben megjelenő valós érzés lehet.
Súlyos törésvonalak eredője ez.
Idézet Máraitól:
-
"De úgy látom és tapasztalom, hogy te – szóval, ünnepélyesen, írásban és a dobogókon – inkább az államszeretetről teszel bizonyságot és hitvallást. A hazától ugyanis nem lehet várni semmit. A haza nem ad érdemrendet, sem állást, sem zsíros kenyeret. A haza csak van. De az állam ad finom stallumot, csecse fityegőket szalonkabátodra, príma koncot, ha ügyesen szolgálod, ha füstölővel jársz körülötte, ha – férfiasan, kidüllesztett mellel megvallod a világ előtt, hogy te szereted az államot, akkor is, ha kerékbe törnek"
Az egyik legnagyobb gond, hogy a Magyar Magyarral harcolt!
A szerb támadásnál azt láttam egy 2XX-es legend div4-es 4szer erősebb ellenem div2-ben!
4szer többet kell ütnöm ha tartani akarom és én 1gyedül maradtam mert sokaknak már nem volt kedve harcolni.
Alsó div lehetne 1 jó stratégia ahol a nagy tankokat is lehetne meríteni de még is hogyan ha a kis div-et gyilkolták eddig a Magyar nagy tankok?
Mivel alsó divben már nem saját erővel harcolnak lehetne őket fárasztani de az alsó div kinyírva.
A Bh-ból szerzet aranyból gyorsabban fejlődünk. Ezt kéne néha megérteni.
A fontos csatákban pedig pont ők teszik oda is magukat.
Én is többet tehettem volna ha magasabb már a rang pontom de mit is értem el az elmúlt hónapokban?
Semmit!
Semmit se tudok ellenük tenni. Szeretnék és még sokan de ha nem támogatjuk egymást, nem azon dolgozunk, hogy közösen minél erősebbek legyünk akkor azt fogjuk észrevenni már lassan bárki legyőzhet minket.
meg szerintem ott van elbaszva a játék, hogy lehetőség van rá, hogy magasabb DIV-ből lemenjenek alacsonyabba, ami által mi 1-2-3 DIV teljesen esélytelenek vagyunk odacsapni. Pedig mivel sok a kisebb játékosunk alacsonyabb DIV-ben hatékonyan képesek lennénk önerőből lehozni a kisebb DIV-eket... persze nem egy DIV 4-es ellen, aki egyedül egy csapással 10-szer akkorát képes ütni, mint én a II-esben. szétbaszták a játék lényegét a kiegyenlített erő szinteket.
A div rendszer, nem erő szerint osztja szét az embereket, hanem XP alapján.
Nem a DIV4-esek vágták haza a kisdivet, hanem az a szűk réteg amely tagjai kisajátították maguknak a kisdives BH-kat, ás nagy erővel valamint IK packkal tartják magukat kisdivben. Pl. Mágus és csapatának egy része.
10.000 BH-ja van. 10x annyi mint nekem, pedig full pack vásárló vagyok. A magyar ranglista 13. helyén vagyok és minden héten megütöm a 20K pp-t és a TOP 10 sebzőben benne vagyok.
hmmm?
-
Egy átlag DIV4-es még BH-ról sem álmodhat, ha 5x annyi ereje van mint neked.
A D4 BH-k is foglaltak, még én sem rúghatok labdába.
fsb a Div4-esek verik szét az alsó divet mivel lejárnak BH-t szerezni.
Mágus és a kis csapata azon dolgozik alsó div-ben még legyen esélyünk de persze ha lejárnak leütni minket akkor minek harcoljunk?
Nekünk 3-4 arany és azon dolgozunk alsó div-ben legyen eMagyaroszágnak ereje és ezért fizetünk.
Te mit is kaptál pl az 500 XP-ért? Mennyi arannyal díjazott téged a rendszer?
Mi nem kapunk ilyet. Nekünk harcolni kéne egymásközt a pár aranyért.
De neked kijárt ez.
Megsúgom legalább 2szer erősebbek lehetnénk már alsó div-ben ha nem div4-esek támadnak minket és többet tehettünk volna a hazáért!
De neked a BH fáj. Engem nem érdekel mennyi van. Az aranyat odaadom azoknak akiknek szüksége van rá és támogatom a kisebb játékosokat.
Ha lejössz div4-ből harcolni tőlük veszed el és közbe a saját fejlődésem nehezíted amikor szükség lenne tudjak is ütni.
Ezért vagyok még mindig nagyon kevés.
Te Div4-ben azért csak kapsz olyan bónuszokat amit mi nem alsó div-ben!
Azzal pedig, ha gyilkoljátok az alsó div játékosokat és elmegy a kedvük harcolni ne csodálkozzatok hogy,
1 Kevesen vagyunk,
2 Gyengék vagyunk.
Gondolkozz el ezen mikor lejössz csak leverni 1 Magyar alsó divest.
Magus és kis csapata a napi 10-20 BH-ján dolgozik. (/fő)
Kiszorítva a többi kisdivest, aki náluk gyengébbek és képtelenek megütni a 10-20 millát csatánként.
.
Ebbe hozott kis változást fsb, amikor a BH szintet 80M-re emelte. Függetlenül attól ki akart BH-zni, magyar, külföldi, gyenge vagy erős.
De ez mennyit is számít? Szinte semmit A magyar kisdives csaták alig 10-15%-a változott meg, de ez is nagyon fájt a BH királyoknak. Ők megszokták, hogy 20 milláért tuti a BH. Most nekik si olyan nehéz lett mint a gyengéknek, mert 4x anyi sebzés kellett a BH-zoz.
.
Ez csak egy játék.... de itt sem kell nagy arcnak lenni, mert mindig lesz egy még nagyobb aki szembe jön.
A háború idejére felfüggesztettem a 80 millás csatákat.
És mágus kiemelkedően harcolt az ellenséggel szemben. El kell ismerni, bár hiába való volt.
.
Ennyi.
"Kiszorítva a többi kisdivest, aki náluk gyengébbek és képtelenek megütni a 10-20 millát csatánként.
Ebbe hozott kis változást fsb, amikor a BH szintet 80M-re emelte. "
Akkor szerinted a kis dives azt már meg fogja tudni ütni????
Abban hoztál változást, hogy sok és ebbe a hónapba nevenincs se lesz már div2-ben.
Elintézted ezt is a div2-nek. Köszönjük.
Ha mi se tudunk fejlődni nem tudunk segíteni a Magyar fontos csatákban itt lent.
Megértem, hogy te a div4-ben gyenge vagy de miért jó neked ha a kis divet is szétvered???
Nem a hazáért dolgozol hanem ellene!!!
Mond ki román vagy és megértem.
Verd szét az alsó div-et is. Pont erről szól az újság is.
Nem segítenek azért, hogy legyen erőnk nemzetközi harcban.
Te megteszed Magyarok ellen is!
Mi pedig támogatjuk és segítjük a kis játékosokat és nem leverjük őket.
Ezt csak te gondolod ezért gondolod te mint senki legyere.
Miért nem tudd Magyarország harcba szállni bárkivel????
Ezért!!!
Köszönjük fsb!
Szívesen.
fsb: ma beszivattak ha jol lattam! rarepultel 250m-el a bhra div3ban🙂 a bh szintet nem azert emelted fel 80mra hanem mert utalod azokat akiket ott latsz! szimpla utalatbol, mondhatsz barmit ez azert eleg szanalmas.
botyar téged valóban azért ütlek bárhol, bármikor mert megvetlek amiatt hogy eladtad az elnökséged.
A többiekkel nincs különösebb személyes problémám csak nem szeretem azt a hazugságot a több ezer BH-s arcoktól, hogy bárki üthetne BH-t mellettük.
Ez nem igaz. A többséget kiszorítják, karteleznek., Engem meg szórakoztat a nyivogásotok,
És nem értitek meg a szisztémámat, nem a BH-ra hajtok. Másra.
Arra hajtasz amit este adok az asszonynak.
Azért zavar téged mert te div4-ként már nem részesülsz benne.
Nem a kicsiktől vesszük el ezt te is tudod.
Veled ellentétben mi még támogatjuk is őket.
Te irigy vagy és ennyi.
Amikor pedig már nem marad senki alsó div-ben tehat div2-ben és div3-ban remélem az országfalon nem engem és másokat fognak keresni még is hol van hanem hozod majd helyettünk a csatákat is.
Vicces vagy mágus. Ha jól értem az-indiai dilalektusod, akkor amire az asszonyod hajt azt az egész div1,2,3 megkapja esténként. Ezt írtad.
.
Hát köszi, én nem kérek a ti test-közösségetekből, még ha az asszonyod is benne van a buliban.
Van az a testszag nálatok, amit nem kedvelek, maradok fehérbőrű vörös lányoknál.
fsb🙂 menthetetlen vagy ugyan ugy mint eheslo! jossz mindig olyan dolgokkal amirol semmit nem tudsz! kitalalsz magadnak egy kapaszkodot, bemeseled magadnak aztan el is hiszed! elmeorvos latott mar 🙂
Szerintem neked kéne eü segítséget kérned, mert még egy játékban is képes voltál eladni egy elnökséget, becsapni egy közösséget.
Sem elötte sem utána nem adtál róla tájékoztatást. Szemét dolog volt. Eladtad.
meg olvastad is utolag! jofajta amit tolsz de feledekeny is vagy tole! vigyazz vele!