A részletes kormányprogram

Day 3,297, 11:29 Published in Hungary Hungary by Jaca23



Sziasztok. A cikkben a részletesebb programomat ismertetném, az eddig összeszedett kormánytagokkal együtt.

Külügy
Szeretném, ha a románok ellen minél több szövetségest össze tudnánk szedni. Javítani akarok a Maci-Magyar kapcsolatokon, illetve közvetítőként szeretném elérni, hogy a görögökkel sikerüljön tető alá hozni egy NAP-ot (lehetőség szerint a bolgárokkal együtt). Ami a horvátokat illeti, szintén megpróbálnék segíteni egy a szerbekkel kötött NAP megkötésében, majd ezt követően MPP-t szeretnék velük kötni. Erre a két békemegállapodásra azért volna szükség, mert ha ezek az országok nem a saját csatáikkal lesznek lefoglalva, akkor hatásosabban tudnak nekünk segíteni a jövőben.
A törököket is szeretném kicsit jobban belevonni a harcba. Szövetségi szinten a Szindikátus (Syndicate) táborában is szeretnék tapogatózni, de a Pacifikával szintén tárgyalóasztalhoz ülnék a folytatást illetően.
Ami a románokat illeti: a ciklus elején szeretnék egy népszavazást tartani arról, hogy megkeressük-e őket egy az ünnepek közötti fegyverszünet megkötésével kapcsolatban. Természetesen ez csak azzal a feltétellel köttethet meg, ha az eredeti területeinket visszajátsszák a kezünkre erre az időszakra. Hangsúlyoznám, hogy ez a fegyverszünet csak ideiglenes lenne, az ünnepek mellett gazdasági célokat is szolgálna (szükségünk volna az iparunkra, illetve az ebből befolyó adókra). A háborút január elején újra is indítanám. Ha nem teszem, akkor tartok tőle, hogy ismét békét kötünk velük a januári ciklusban.
A külügy munkáját Thranin, forabonban, Galvinus Hamptitus, kvasztics, Tarsolytestver, Skyline35, Domesztosz és talán rRonin segítené. Nagynak tűnhet a csapat, de a decemberre való tekintettel szinte senki nem ígért nagy aktivitást. Örülnék neki, ha lenne még jelentkező...

Hadügy
Ahogyan az előző cikkemben is említettem, TP-s felkelések minden második napon lennének szervezve, amúgy MPP-n keresztül segítenénk a baráti országokat. Sajnos az adóbevételeink minimálisak, kb. az MPP-k újrakötését fedezik, így a TP-s csaták finanszírozására egy alapot hoznék létre, amiből fizetni tudjuk az indítókat. Ez az alap kizárólag magánfelajánlásokból fog töltődni.
Ezen felül lehetőségeinkhez mérten megpróbálunk borsot törni a románok orra alá ott, ahol csak lehet. Hadügyi téren nem lesz túl nagy mozgásterünk decemberben, komolyabb manőverekre ne számítson senki. Igyekszem a tisztikart folyamatosan támaszkodni, illetve a lehetséges legnagyobb mértékben együttműködni velük.
A románokkal szemben talán légierő tekintetében van a legnagyobb lemaradásunk, ezért nagy hangsúlyt fektetnék az Aviátor programba, ami jelenleg vezető nélkül üzemel.
Hadügyminiszter kerestetik!

Szociális ügyek
A román megszállás az előnyünkre válhat egy baby-boomot illetően. Montaigne felajánlotta a segítségét toborzó cikkek, reklámszövegek összeállításának ügyében. Az újoncokat a légi hadviselésbe szeretném bevezetni, ennek megfelelően a kezdőüzenetet módosítanám, illetve lehetőség szerint mentorokat rendelnék hozzájuk, valamint beszervezném őket az Aviátor programba is. Szociális juttatások kizárólag magánfelajánlásokból történhetnek.

Gazdasági ügyek
A védelmi alaphoz nem szeretnék hozzányúlni, ezt kizárólag akkor használnám fel, ha puccsal kísárleteznének megszállóink (vagy bárki más). A szerény adóbevételeink az MPP-k újrakötését, illetve a cseh bérleti díjat fedeznék, a cél egy nullszaldós hónap lenne.
A Gazdasági miniszteri pozícióra fsb1000-t kértem fel.


Senki ne várjon csodát a decemberi hónaptól, a kormány aktivitásával is lehetnek problémák, a cél nem egy jó, hanem egy tűrhető ciklus levezénylése lesz.

Jaca