Ötlet (hosszú, de a végén van nő) [UPDATE!]

Day 2,532, 04:47 Published in Hungary Hungary by FrTuck

Vágyak, álmok stb. almaafaalatt (tesó, de tényleg milyen név ez alig bírom leírni másnaposan) adott nekem egy ötletet. Köszönet neki! Pláne ha bejön.

Szóval felkelek ránézek erepre szokásos újságolvasás stb. Aztán az üzenő falon almaafaalatt bejegyzésénél beszélgetésbe bonyolódok. Elmondom, hogy le vagyok égve, szeretek játszani így kétkatt szóba se kerülhet nálam, de így elmegy mindig a kis összekuporgatott pénzem fegyverre, kajára. Edzőterem fejlesztés nagy nehezen összejött, 3-as szinten az ingyenes, de a többi elérhetetlen. Most van pl edzésre támogatás azt meg hagyjuk 😃 (hála annak a versenynek amikor ömlött a gold, én meg az addig összekuporgatott goldocskákat belefektettem, és megtérült, a nyereményből tudtam fejleszteni)

Feltette a kérdést, miért nem kérek, ha szükségem van rá. És igaza van belegondolva. Eddigi indokaim mindig azok voltak, hogy úgy tűnik régóta játszok (pedig csak márciustól kezdtem el aktívan, addig már el is felejtettem, hogy van profilom 😃 ) és félek attól, hogy megutálnak a népek a tarhálásért. Most azonban igazából jött egy ötlet, ami vagy megvalósul vagy nem.

Az ötletem egyszerű. kezdő játékosnak gondolom magam még mindig. Attól, hogy div2 és stb, gyenge vagyok és 7 hónapja játszok. Álmaim, hogy edző termek maxosak legyenek, tudjak úgy játszani mint a nagyok, és beletudjak verni a csatákba milliárdokat. Ezért minden játékoshoz akihez eljut, csak egy goldot kérek. Ezzel már 100 játékos után elérem az utolsó edzőtermet! (mostanában nem tudom mikor jön arra is támogatás, hogy olcsóbb legyen, de mire összeszedek annyi goldot csak megjön.)

Természetesen bármi mást is elfogadok, amivel üthetek, vagy amivel ehetek!(akár 1-1 darabot is! 😃 ) (bézbózütő, kés, tepsi lasagne stb.)

Na ennyit az én kis ötletemről. Meglátjuk mi valósul meg, egy hét múlva tájékoztatok. (Igen ezért weekly opinon, de valamiért ezt sose tudom betartani bocsi 😃)

Kérés, kérdés, óhaj, sóhaj, panasz, bánat kommentben.
Maradok tisztelettel és kéregetősen: Balu

Ui.: Amíg a cikket írtam máris kaptam támogatást, ezúttal is köszönöm AT89-nek a 100 q7-es tankot (ígérem odabaszok vele), Joz76-nak a 2 goldot (ígérem megeszem), és Bosko Balaban-nak az ígért 0.01goldja helyett az 5 q7-es tankot!

Ui2.: Ja és kerestem nőt megint, remélem mostmár megfelel mindenkinek 🙂
Ma Sabrina Maree hozza a faszalávalót szolgáltatja a vizuális örömöt!

UPDATE!

Tudom azt ígértem egy hét múlva lesz összesítés, de egyszerűen meglepett mennyi jóarc ember van erepen, és már az első nap sok felajánlást kaptam! Itt egy kis lista, hogy lássa az egész eVilág milyen sok ember képes meghallani szavam 🙂

HuMaVi 100 q4 food
almaafaalatt 1 gold
harcos012 1gold
y0suna 15 q7 tank
Flying Cangaroo 1 gold
Mvhely 2 gold
Csub 225 q3 food, 2gold
afeg 2 gold
Dice03 5000 q1 food
KisJ0zsi 1 gold
szemi 2 gold
whorses 1 gold
Ehedmeny 1 gold
Uj nevem van 1 gold
puffancs 1 gold
Soseee 1.39 gold
The Company 1 gold
Domage 800 q2 food, 200 q1food

Remélem nem hagytam ki senkit 🙂 Nagyon örülök nektek, hogy léteztek és meghallottátok hangomat! Köszönöm szépen, remélem egyszer én is vissza tudom fizetni az újaknak, és együtt fejlődik kis közösségünk!
Ja és egy kis örömködni való, így érzem most magam: (2012(?)-es Volt fesztiválon én) http://s18.postimg.cc/72dkf01af/dicsak.gif

Az adományokat még mindig várom, és elfogadom, goldot kicsit később mert napi 10 goldas limitet kimerítettem (hálisten). 20 goldot kaptam összesítve, amivel sokkal közelebb kerültem az utolsó ingyenes edzőteremhez mint valaha! 🙂 De sajnos messze még a vége így kérlek titeket támogassatok rögös utamon!
Plusz még annyi kérés, hogy osszátok meg a cikkemet, minél több ember láthassa, hogy sokan vannak azok, akik képesek támogatni a kérő embert! Glóriát a fejükre!

Na pusz